Mi van a kezedben? – ez a címe a Kovács Tibor fotóiból nyílt kiállításnak a Tihanyi Apátság Rege kávézójában.

A szeptember másodikán megnyílt tárlat minden szempontból rendhagyónak tekinthető. A kiállító, az apátság fotóriportere ezúttal fényképezőgép és fotózás nélkül hallgatta (a fényképezést főnökére, Korzenszky Richárd perjelre hagyva), hogyan méltatják alkotásait, ugyanakkor igen különleges és szokatlan témájú fotográfiái, melyeknek főszereplői emberi kezek, bizonyára sokakat elgondolkodtattak.

Az emberi kéz alkalmas az alkotásra, a védelemre, az áldásra, az adásra és ezek ellenkezőjére is, a rombolásra, a pusztításra – mondta megnyitó beszédében Présingné Baracskai Erika  titkárságvezető.

-Kovács Tibor képein a kéz, mint a kapcsolatteremtés szimbolikus eszköze jelenik meg. Az érintés maga a kapcsolat, a szeretet, sőt a szerelem megnyilvánulása – mutatott rá, példának állítva a kézfogó eseményét az egyik fotón, amikor gyűrűt húz a fiú a lány ujjára, jelképeként elköteleződésének, az örök hűség és szerelem ígéretének. – A Másutt az érintés a felelősségvállalás jelképe: az idősebb kéz megfogja a kisgyermek kezét, és vezeti, kézen fogva, ahogy nyelvünk is szépen kifejezi ezt. Kezünk az alkotás eszköze és az imádságé is. A nyitott tenyér az adás és az elfogadás jelképe. A kéz sok-sok érzelem kifejezésére is alkalmas; kifejezheti az elmélyülést, a szorongást, az együttérzést, gyakran a beszédet is helyettesítheti.

A méltató bibliai példákkal illusztrálta a kéz teremtő erejét, rámutatva: létünket mindannyian Isten kezéből kaptuk és életünket is az Ő védelmező, gondviselő kezében  élhetjük le bizalommal. Majd az ismert bölcsességet idézte, miszerint a szem a lélek tükre, hozzátéve: a kéz pedig életünk tükre. Minden meglátszik rajta: a korunk, hogy mivel foglalkozunk és nyomot hagy rajta minden, ami az életünkben történik. Kovács Tibor fotóin kezeket látunk, mutatott rá, de valójában ezek a képek kezekből szőtt arcképek, portrék. Az emberről vallanak, érzelmeiről, vágyairól, fájdalmairól, Istennel való kapcsolatáról.

A tárlat megnyitóján közreműködött Tóth Katalin zongorajátékkal és Kovács Boróka furulyamuzsikával. A kiállítást november 4-ig tekinthető meg.

Toldi Éva/Magyar Kurír

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »