Korona ülés Hévízen

2012.10.16., Hírek rovat

Avilai Nagy Szent Teréz ünnepén, október 15-én tartották őszi korona ülésüket a Zalaszentgróti- és Keszthelyi Esperesi kerület lelkipásztorai, melyen részt vett dr. Márfi Gyula érsek atya. A szentmise homíliájában – amely kilenc órakor kezdődött a Szent Lélek plébánia-templomban –  érsek atya felelevenítette a magyar- illetve a magyarsághoz kötődő szentek életútját. Majd ismertette a nap szentjének életét: Avilai Nagy Szent Terézt VI. Pál pápa 1970. szeptember 27-én az egyháztanítók közé emelte. Olyan megtiszteltetés ez, amely a szent nők között rajta kívül máig csak Sziénai Szent Katalinnak jutott osztályrészül. Érdekességként megemlítette érsek atya, hogy Avilai Nagy Szent Teréz Avilában, október 4-ről 15-re virradó éjszaka halt meg, épp akkor, amikor bevezették a Gergely-féle naptárreformot, minek következtében a következő évben az évforduló már október 15-re esett. 1622-ben avatták szentté, ünnepét 1636-ban vették fel a római naptárba. Szentbeszédét érsek atya azzal a gondolattal zárta, hogy minden ember törekedjék az életszentség megélésére, mivel Isten mindenhol jelen van.

Horváth László

[simpleviewer gallery_id=”102″]

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »