A Ferences Család Királynőjének ikonjának útjának rendeltetése, hogy bejárja Európa országait, és minden ferences közösséghez eljuthasson. A Litvániából induló ábrázolás a zalaegerszegi közösség vitte Sümegre, ahol egy rövid időre állt meg, Sümegről pedig a múlt héten vasárnap érkezett meg Veszprémbe, az Árpád-házi Szent Margit templomba. Itt Dr. Takáts István érseki általános helynök atya fogadta és mutatott be szentmisét. Az elmúlt hét minden napján valamilyen lelkiségi alkalmat, programot szerveztek az ikon látogatásához. Szentmiséket, rózsafüzér imádkozást, ikonográfiai előadást szerveztek, a “Kenesei” nővérek pedig Szent Ferencről, Árpád-házi Szent Erzsébetről tartottak előadást, hiszen az ikonon három kiemelt személy látható. Középen Szent Ferenc, az első rendnek a megalapítója, Szent Klára, a második rend, vagyis a női ágnak a megalapítója és a harmadik, Árpád-házi Szent Erzsébet, ő a ferences világi rendnek a fő pártfogója. -tudtuk meg Takács Gyöngyitől a ferences világ iránt, Bayloronce Saint Pascal veszprémi közösségnek a titkárától.
Az ikon búcsúztatására július 10-én került sor, melynek alkalmával Dr. Udvardy György érsek atya mutatott be szentmisét, Kardos Csongor OFM, Tornavölgyi Krisztián érseki irodaigazgató és Tamás Zoltán káplán koncelebrálásával.
Udvardy György érsek atya szentbeszédében arról is beszélt, hogy az Egyház hagyományában különös módon is és példaként áll előttünk a ferences közösség. Szent Ferenc cselekedeteit, példáját követni akaró közösség, hiszen éppen ez a közösség a krisztusi szegénységben, önkiüresítésben, engedelmességben éli meg azt, amit szinte emblematikusan a ferences közösséghez kapcsolunk, vagyis hogy a szegényekről gondoskodik, a szegényekkel törődik, az elesetteknek a sorsát Ő viseli a szívén és oszt mindent, amije van, azt is, amivel mások tudnak segíteni. Hálásnak kell lennünk, hogy a ferences közösség itt Magyarországon is mind a férfi, mind a női világi rend, a krisztusi szeretetnek, irgalmasság szeretetének a különböző formáival él és jelenik meg. Fontos az, hogy időről időre a közösségnek ez a karizmája, a plébániai, az egyházi közösség egésze elé is szem elé kerüljön. Külön öröm, hogy ebben a közös műben egy Mária-ikon segít. Mária a Boldogságos Szűz Mária, az Isten anyja, aki befogadta a Szentlelket, akinek a szívében Isten törvénye él maradéktalanul, és aki példaként modellként áll előttünk, aki a maga ikonban való megjelenítésével jelenvalóvá teszi közöttünk Istennek a szeretetét. Érsek atya szentbeszédét cikkünk végén teljes terjedelmében közöljük.
A szentmise végén közös imádságban ajánlották fel önmagukat, családjaikat, közösségeiket a Ferences Család Királynőjének, majd érsek atya jelképesen útnak indította az ikont következő állomáshelyére Szombathelyre, ahonnan Ausztriába viszik, onnan pedig küldetését teljesítve haza érkezik Litvániába.
Udvardy György érsek prédikációja:
Kedves Testvérek!
Keressük a legfőbb törvényt, a legfőbb szabályt, ami mindenhol, mindenki számára érvényes, eligazít bennünket. Mindig bízhatunk benne, sosem csalatkozunk, sosem kell lecserélnünk és más törvény után, más szabály után néznünk.
A szívben élő törvényt keressük, ami megszabja cselekedeteinket. Ami nemcsak földi életünk távlatában irányít bennünket, hanem örök életre vezet és mindenkire érvényes, egyaránt.
A mai evangélium egy nagyon érdekes párbeszédbe vezet el bennünket. Egy írástudó, törvénytudó, aki ismeri jól a szabályokat, törvényeket, nemcsak a szövegét, hanem annak lelkületét is. Jézushoz fordul, fölteszi mindannyiunk számára is legfontosabb kérdést és annak teszi föl, aki egyedül képes erre hitelesen, helyesen, teljes értelemben válaszolni, vagyis megkérdezi; Mester, mit kell tenni, hogy elnyerjem az örök életet? A legfontosabb kérdés életünkben. Akkor is, amikor így fogalmazzuk meg, és akkor is, amikor mindennapi életünk döntéseiben egészen másként fogalmazzuk meg ezt a kérdést, de mégis kérdésünk az örök életre irányul. Mit kell tennünk, hogy elnyerjem az örök életet. Hiába fordulnánk ezzel a kérdéssel egy testvérünkhöz, barátunkhoz, egy bölcshöz, mert jó választ adhat, ami ideig-óráig érvényes, ami neki segített. Mi ezzel a kérdéssel, mint ahogyan az írástudó, az egyedüli választ adni képes emberhez, Isten fiához, Jézus Krisztushoz fordulunk. Mester, mit kell tenni, hogy elnyerjem az örök életet? A leglényegesebb kérdés az egyedül választ adni képes, ez fordul, és mégis ez a kérdés nem igazi kérdés. Miért? Mert nem akarja meghallani, mert ha meg is hallja, nem biztos, hogy szívében követni akarja, mint ahogyan az ő válaszából ki is derül. De hát ki az én felebarátom?
Jézus elmondja az irgalmas szamaritánusról szóló történetet. A történet ismerős mindannyiunk előtt, de jó talán elemeit is újból magunk elé állítani. Egy bajba került ember, ahogyan az ősegyház értelmezésében ez a tanítás megjelent, az emberiséget jelenti, akit a bűn útszélre dobott, kifosztott, kirabolt, sebeket okozott neki, és aztán megy az élet a maga rendjén, egy pap arra megy, észreveszi ugyan, de nem segít, mert Ő az áldozatra figyel, hogy tiszta legyen, nehogy tisztátalanná váljon, nehogy a törvények szerint ne tudja bemutatni az áldozatot. Jézus ezzel a történettel azt mondja, áldozatod semmit sem ér, ha nem segítesz azon, aki bajban van. Majd jön a levita, aki szolgálni készül és ugyanez a válasz; szolgálatod semmit sem ér, ha nem teszed meg azt, amit a szeretet kíván. Majd jön a szamaritánus. A szamariaiakról tudni kell, hogy ők is a babiloni fogságot megelőzően a választott néphez tartoztak. A babilóniaiak őket nem vitték el a fogságba, éppen azért, hogy maradjanak a szülőföldjükön és a termőföldet műveljék, hogy hasznot húzzanak belőle az uralkodók. Évek alatt beházasodtak pogány népekkel, átvették a szokásaikat, és amikor visszajöttek a babiloni fogságból Izrael népéhez tartozók a maradék büszkeséggel tekintettek magukra, hogy ők megtartották a törvényt ámde a szamariaiak, akik itt voltatok, hűtlenné váltak. Megvetették, kirekesztették őket. És most Jézus egy ilyen embert, egy szamariai embert állít példaként a választott nép fiai elé. Ő talán nyilván azért is, mert ilyen módon nem kötötték a törvény külső előírásai, odamegy a bajba került emberhez. Lehajol, megmossa sebeit, és egy fogadóba viszi. Erről a gesztusról mondja az ősegyházi értelmezés, hogy aki lehajol, az a Krisztus és a Szentségek erejével tisztítja meg a bajba került embernek a sebeit, és elviszi a fogadóba, ami nem más, mint az Egyház. Ahol gyógyulhat, otthonra talál, gondoskodnak róla, ahol az ő javát szolgálják. A történet végén egy nagyon érdekes logikai változás történik. Addig, amíg az írástudó azt kérdezte jó, rendben van, de ki az én felebarátom? Jézus nem ezt kérdezi tőle. Hanem azt, ki volt a felebarátja annak, aki bajba került. Vagyis nem értem meg a szívben lévő törvényt, nem tudom befogadni jól értelmezni, ha én emberi korlátok közé akarom szorítani, ha az a kérdésem, hogy én kinek vagyok felebarátja. Én kin tudok segíteni az irgalmasság testi-lelki cselekedeteivel, akkor föltárul előttem mind az isteni törvény, kinyílik a szívem a bajbajutottal szemben és egy újfajta testvériség alakul ki éppen a szívben lévő törvény miatt és okán.
A szívben lévő törvény cselekvésre ösztönöz mindannyiunkat, mégpedig az irgalmasság testi-lelki cselekedeteinek a gyakorlására. Amikor azt keresem, hol tudok segíteni, ha valaki bajban van, hogyan tudom felkínálni segítségemet. Úgy, hogy ez engem is érinthet, hogy az befolyásolja időbeosztásomat, terveimet, korábbi elgondolásomat, de segítek rajta, mert felebarátja akarok lenni. Hányszor és hányszor akad meg a kezünk, dobban meg a szívünk, látjuk, hogy jó lenne segíteni. Talán tudnék is, de nem, mert emberi megfontolások jönnek elém. Nem biztos, hogy nekem kell, nem biztos, hogy én vagyok a legalkalmasabb. Mi lesz a következménye, nem akarok beláthatatlan terheket vállalni és ezek között nagyon sok olyan indok is van, amelyeket érdemes megfontolni, de sok esetben ezek az indokok elvágják, lehetetlenné teszik az irgalmasság testi-lelki cselekedeteinek a gyakorlását. Nem tudok testvérré lenni, nem tudok társsá lenni annak, aki bajba került. A szívben élő törvény cselekvésre ösztönöz, az irgalmasság cselekedeteit gyakoroltatja velem és elkezdek az egyház módjára cselekedni, ahogyan Krisztustól láttuk.
Még egy nagyon fontos eleme van ennek a tapasztalatnak. Testvérek, merjük rábízni bajba jutott testvéreinket az Egyházra. Igaz ez a gyermekeinkre, idősekre, bármilyen szegénységtől szenvedőkre. Higgyük el, hogy az Egyházban, ha nem is tudunk minden fizikai, anyagi gondot orvosolni, nem is tudjuk az életnek a terhétől megszabadítani egyik testvérünket sem, hiszen az elmúlás, a betegség, a szenvedés, a halál mindannyiunkat érint. De testvéri módon tudunk egymás mellett lenni. Ami kinyitja a távlatot, kinyitja a lehetőséget az örök élet felé. Hát ezt kérdezte pontosan az írástudó is. Mit kell tenni, hogy elnyerjem az örök életet? Mondd meg! Mi is ezt kérdezzük, de a kérdező pozíciójából mi tényleg kíváncsiak vagyunk. Mester, most mit mondasz? A kérdező pozíciójából kíváncsiak vagyunk, mert hajlandóak vagyunk változtatni szokásainkon, gondolkodásunkon, s mert meg akarjuk tenni. Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?
Rábízzuk magunkat is az Egyházra. Rábízzuk magunkat is az Egyház tanítására, közösségére, Szentségeire, mert hisszük, hogy általuk kapjuk meg azt az erőt, ami a szívünkben lévő törvény megélésére vezet bennünket.
Testvérek, ebben az úton levésben, ebben a tanulásban segít bennünket az Egyház tapasztalata és segít bennünket hagyománya is. Különösen a mai napon indokolt, hogy erre utaljak, illetve ezt állítsam szemünk elé. Az Egyház hagyományában különös módon is és példaként áll előttünk a ferences közösség Szent Ferenc cselekedeteit, példáját követni akaró közösség, hiszen éppen ez a közösség a krisztusi szegénységben, a krisztusi önkiüresítésben, a krisztusi engedelmességben éli meg azt, amit szinte emblematikusan a ferences közösséghez kapcsolunk, vagyis hogy a szegényekről gondoskodik. A szegényekkel törődik, az elesetteknek a sorsát Ő viseli a szívén és oszt mindent, azt is, amije van, azt is, amivel mások tudnak segíteni, megnyitja a szíveket, megnyitja a segítésnek a csatornáit, megadja a lehetőséget, föltaláljuk, hogyan tudunk segíteni embertestvéreinken. Hogyan tudunk a szegényeken úgy segíteni, hogy az üdvösségre nyitjuk rá az Ő kéréseiket, szenvedésüket, életüket. Ezért vagyunk hálásak azért, hogy a ferences közösség itt Magyarországon is mind a férfi, mind a nő, a világi rend, a krisztusi szeretetnek, irgalmasság szeretetének a különböző formáival él és jelenik meg. Ezért is fontos az, hogy időről időre a közösségnek ez a karizmája, a plébániai, az egyházi közösség egésze elé is szem elé kerüljön. És külön öröm, hogy ebben a közös műben egy Mária-ikon segít. Mária a Boldogságos Szűz Mária, az Isten anyja, aki befogadta a Szentlelket, akinek a szívében Isten törvénye él maradéktalanul, és aki példaként modellként áll előttünk, aki a maga ikonban való megjelenítésével jelenvalóvá teszi közöttünk Istennek a szeretetét. De jelenvalóvá teszi közöttünk azt is, ami a kánai menyegzőben elhangzik, Jézusra utalva tegyétek, amit mond.
Mit kell tenni, hogy elnyerjem az örök életet? Jézus azt mondja, menj és cselekedj hasonlóképpen. Tegyétek meg, amit mond. Így segít Mária, így erősít bennünket az Ő példájával. Így adja nekünk Krisztus és így bátorít bennünket a krisztusi parancsok, tanítás megvalósítására. Az ikon és az ikonnak a kultusza egyházunkban nemcsak egy emlékeztető, nemcsak egy felidéző szimbólum, egy kapcsolatot teremtő szimbólum, az ikonok ezen túlmutatnak. Jelenvalóvá tesszük azt az isteni kapcsolatot, ami Isten és ember között van.
Adja Isten, hogy mindezek az alkalmak, ahol találkozhatunk egymással, ahol Isten szeretetének a megvalósításának konkrétumairól lehet beszélni, lehet imádkozni, segítsenek bennünket. Bizony legyen mindennapi kérdésünk: Mester, mit kell tenni, hogy elnyerjem az örök életet? S a válasz nem lesz más. Menj és cselekedj hasonlóképpen.
Ámen.