Sok Kicsi Sokra Megy – Együtt a Babákért

A DM-drogeriemarkt üzlethálózat, a Pampers és a Katolikus Karitász tavaly novemberben fogott össze azzal a céllal,
hogy a segélyszervezet országosan látókörében lévő, leginkább rászoruló kisgyermekes családok, kisbabák mindennapi
életét hatékonyan segítse. A 260 DM-szaküzlet mindegyike egy-egy kisbaba egyfajta keresztszülői feladatát vállalta,
amikor az elmúlt időszakban családonként több mint fél évre elegendő Pampers pelenkát juttatott el a Karitászon
keresztül a kisbabáknak. A mintegy két hónap alatt a vásárlók is segíthettek: active beauty hűségpontjaikat felajánlva
egy baba heti vagy havi pelenka-adagjához járulhattak hozzá. Ebben az időszakban a vásárlók több, mint 756.000 pontot
ajánlottak fel erre a célra! A pelenkák átadása országszerte összehangoltan folyik. Mostanáig a Katolikus Karitász egri,
székesfehérvári, váci és budapesti és veszprémi központjában került sor az átadásra, tíz városba pedig a közeljövőben
érkezik a segítség. A Veszprém – Főegyházmegyei Karitász 15 veszprémi kisgyermekes családnak a napokban juttatta el
az adomány pelenkát. A Katolikus Karitász ezúton is köszöni az “Együtt a babákért” kampányban résztvevők
együttműködését, és továbbra is várja a jólelkű adományozók segítségét a rászorulók megsegítéséhez.

 

Kitüntették Écsy Gábor atyát

Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából Magyarország köztársasági elnöke Écsy Gábor atya,
szervezetünk országos igazgatója részére a katolikus egyházban végzett állhatatos munkája,
valamint a szociális segélyezés területén végzett tevékenysége elismeréseként a
Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta.

A kitüntetést Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter
adta át Magyarország köztársasági elnöke megbízásából.

Az ünnep alkalmából Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzatának Képviselő-testülete
Pro Communitate Újbuda kitüntetést adományozott Écsy Gábor részére, a rászorultakért közösségekért
tett szolgálatáért, az itt lakó nehéz sorsú és a kerületben hajléktalanként élő emberek megsegítésének elismeréseként.

A díjat Hoffman Tamás polgármester adta át a kerületi ünnepség keretében. 

Az elismerésekhez szeretettel gratulálunk!  

2012. Március 31 

A Szent Mihály Karitász Csoport szeretettel meghívja Önt jótékonysági koncertjére!

Helyszín: Római Katolikus templom, Csót

Időpont: 2012 március 31. 16 óra

Fellépők: csóti óvodások, Farkas Nóra csellótanár,
Frottola cselló trió, Allegró Zeneiskola növendékei, Szabó Józsefné,
templom énekkara, Grób Franciska, Birkás Zsófia

“Az élet egyik legszebb jutalma, hogy miközben az ember máson segít, egyben önmagán is segít.”  /Waldo Ralph Emerson/

Támogatói jegyek 500 Ft-os egységáron vásárolhatók a karitász tagoknál.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »