Összefogásból szépült meg a nyárádi Szent Joakim plébániatemplom, amit Dr. Udvardy György érsek áldott meg augusztus 21-én vasárnap.
Magyarország kormányának támogatásával, az érsekség valamint a nyárádi hívek összefogásának köszönhetően tudott megújulni az Isten háza. Isten hajléka, amikor lakást vesz közöttünk ez szép, akkor ez szükségszerűen széppé teszi az embernek a lelkét. Jó látni a templomot, és még jobb belépni a templomba, ami az otthonunk, ami a hajlékunk, ahol erősödni tudunk, ahol lelkünk megerősödik ahhoz, hogy a mindennapi döntésekben jól tudjunk helytállni.- mondta érsek atya a templomba lépés előtt, ahol közös imádság után megáldotta a templomot, majd a bevonulást követően mutatta be a legszentebb áldozatot. Koncelebrált Dr. Mail József kanonok, c.apát, Horváth József plébánia kormányzó, Salgó Ferenc, Árus Kovács Gábor valamint Bali Tibor atya.
Udvardy György érsek atya homíliájában kiemelte, milyen jó, hogy van Isten hajléka itt az emberek között, milyen jó, hogy ez a hajlék megújulhatott, mert ide örömmel lehet jönni vasárnapról vasárnapra, de akár hétköznap is, hallgatni az Isten igéjét, erősíteni egymást keresztény létünkben, találkozni az eucharisztikus Jézussal és letenni bűneink terhét, hogyha erre szükség van. Azért, hogy mindennapi életünkben jó döntéseket tudjunk hozni. Szükséges a mindennapi döntéseinkben egyértelművé tenni azt, hogy mi Krisztushoz tartozunk. Keresztény létünk az, ami azt mutatja, igen, a jóért meg kell küzdeni. A jó munkáért, a jó kapcsolatért, az igaz beszédért meg kell küzdeni. Érsek atya prédikációját cikkünk végén teljes terjedelemben tesszük közzé.
A szentmise folytatásában a közös imádságokban tapasztalható volt a közösség ereje, a hálaadás igaz öröme, hiszen jelen volt mindenki, aki bármit is tett a templom megszépüléséért, akiknek a szentmise végén érek atya ismét megköszönte áldozatos munkájukat és Isten bőséges áldását kérte rájuk és minden jelenlévőre.
Nyárádot 1153-ban említik először. A XIII. században már temploma volt, több mint valószínű a mostani templomnak a helyén. 1380-ban már papja volt, egy Sándor nevű fa, majd jött a török idő, akkor elnéptelenedtek a falvak. A török idők után a reformáció következtében reformátussá lett a falu, majd 1752-ben, amikor Esterházy Ferenc lett a kegyúr, akkor betelepített ide Csorna, Kapuvár és ott a soproni részekről embereket, majd 1758-ban kezdték építeni a templomot, az 1978-88-as tatarozáskor lehetett látni, hogy körülbelül harmadik nekifutásnak lett a mostani templom. 1798-ban, amikor Esterházy Károlynak panaszkodtak a nyárádiak, hogy nincsen a templomunknak tornya, akkor Fellner Jakab tervei alapján Paulay Mihály építész készítette a templomot, amely uralja az egész környéket.
Udvardy György érsek nyárádi prédikációja:
Főtisztelendő paptestvérek, kedves testvérek! Jézushoz fordulnak az őt hallgató emberek az életünk legfontosabb kérdésével mit jelent üdvözülni? Sokan vannak-e, kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?
Jézus nem arra a kérdésre válaszol, ami talán a sokaságra vagy a kevésségre irányul, hanem az üdvözülésnek a módjáról beszél. Ugyanis a választott nép éppen azért, mert a szövetségben benne élnek az Istennel való kapcsolatban meggyengülve úgy gondolhatták és úgy is gondolták sokan, pusztán az a tény, hogy ők a választott néphez tartoznak, ez elegendő ahhoz, hogy Isten országába eljussanak. Jézus a maga tanításában alapként kezeli, megrendíthetetlen alapként kezeli Izrael kiválasztottságát, a választott népnek adott ígéretet, mégis ezt az ígéretet tovább viszi, tovább formálja, minden ember számára elérhetővé teszi és éppen ezért tanít arról, hogy hogyan lehet Istennel bensőséges kapcsolatban lenni, hogyan lehet boldogan élni, mit jelent boldogan élni most itt a Földön, mert ezt csak azért tudjuk megtenni, mert az Isten ígéretében bízunk, hogy örökké élünk.
Jézus, amikor fordít a kérdésre adott válasszal a gondolkodásnak a menetén, akkor arról beszél, hogy nem elegendő bízni felszínes ismeretben, felszínes kapcsolatban, nem elegendő bízni abban, hogy mi Isten népe vagyunk. Nem elegendő bízni pusztán abban, hogy valamit tudok az Istenről, valamit teszek vele kapcsolatban, hanem egy bensőséges kapcsolatra hív bennünket. Nem elég azt mondani, veled étkeztünk, ismerünk, hát tudom, ki vagy, hanem ezt a bensőséges, személyes kapcsolatot kínálja fel Jézus Krisztus mindannyiunk számára.
Ha lefordítjuk a választott nép tagjai között és Jézus között elhangzó beszédet, beszélgetést, akkor ez számunkra azt jelenti, óriási ajándék az, hogy ismerjük Jézus Krisztust, hogy megkeresztelkedtünk, hogy az ő egyházához tartozunk, hogy megismerhettük őseink hitén keresztül a kereszténységet, hogy egy olyan kultúrába léptünk be és nőttünk bele, ami az ember számára méltó és az embert képes nevelni, növelni, de valójában a mások hite, a szüleink hite, a nevelőink hite, az az Ő hitük. A mi saját hitünkért ugyanúgy meg kell küzdeni. Döntéseinkben meg kell küzdeni erőfeszítéseinkben. Meg kell tenni azokat a lépéseket, amelyekről így beszél a mai evangélium, a szűk kapun akarjunk bejutni.
A mai szép ünnep, amin most itt közösen részt veszünk, megengedi azt is, hogy ezt a jézusi tanítást a gyönyörűen megújult és megújított templommal kapcsolatban is átgondoljuk.
Mit jelent személyes kapcsolatba kerülni az Istennel? Nem csak egy távoli ismeretséget, nem csak egy felszínes kapcsolatot jelent.
Jelenti azt, hogy akarjuk megünnepelni méltó módon a vasárnapot. Tanít erről bennünket Szent II. János Pál pápa. Tanít megünnepelni a vasárnapot, ahol összegyűlünk, mint most, hallgatjuk az Isten igéjét, hallgatjuk a tanítást, megköszönjük egymásban kapott ajándékokat, amelyeket a héten megélhettünk, az erőfeszítéseket, amelyeket családunkért, a közösségért, a gyerekekért tehettünk, vagy az idősekért, részesülünk az eucharisztiában és utána az egyház áldásával megerősödve kilépünk a templomból és folytatjuk mindennapi tevékenységünket, a munkánkat, az erőfeszítéseinket, azt az életet, amelyről tudjuk, hogy az Istentől van és az Istenhez vezet.
Szükséges ragaszkodni elemi erővel a vasárnap megünnepléséhez és a vasárnap méltóságát átadni gyermekeinknek, unokáinknak, hogy legyen erejük, legyen tapasztalatuk arról, mit jelent Krisztushoz tartozni és ugyanígy buzdít bennünket tanításában Szent II. János Pál pápa, amikor arra bátorít, hogy az egyház többi szentségeivel is éljünk. Kiemelten és mindent mást megelőzően, a bűnbocsánat szentségével. Hiszen hányszor és hányszor épp a megterhelt lélek, épp a bűneim, épp a gyengeségeim, éppen a korlátaim azok, amelyek nem engednek jó döntéseket hozni, nem engednek, hogy szabadon tudjak dönteni. Hordozom ezeknek a terhét, ki szabadít meg ettől? Az Egyház azt mondja, itt van a bűnbocsánat szentsége, hogy méltó módon tud venni az Eucharisztiát, rakd le bűneid terhét. Az Isten újjáteremt, az Isten szabaddá tesz, megajándékoz téged az örömteli élettel. S ugyanígy fontos testvérek, hogy ne csak színleg, ne csak felszínesen ismerjük az Istent, hogy hallgassuk, olvassuk Isten igéjét, ő szólni akar hozzánk, tanítani akar bennünket. Hány és hány életvezetési szabály után rohan az ember? Hány és hány bölcs tanácsot akar hallgatni, olvasni, műsorokból, programokból, másoktól hány és hány forintot költ teljesen fölösleges dolgokra, miközben az Isten igéje megérint bennünket, nevelni akar, éltetni akar, ismerjük meg.
S ugyanígy szükséges a mindennapi döntéseinkben egyértelművé tenni azt, hogy mi Krisztushoz tartozunk. Tegnap ünnepeltük Szent István királyunkat. Megköszöntük az Ő személyét, az Ő döntését, személyes és álomfői döntését. Megköszöntük azt, hogy Ő népben, nemzetben gondolkodott, hogy törvényeket alakított ki, hogy olyan rendszert alakított, ami képessé tette, hogy megmaradjunk ezen a földön és boldogan tudjunk élni. Megköszöntük az Ő személyében a személyes döntés Krisztus mellett. Erre bátorít bennünket jó példájával, dönteni Krisztus mellett. Testvérek, ezt minden nap kell. Talán még többször is naponta. Hogyan vélekedek egy dologról, milyen napirendem van, még akkor is, ha a munka határozza meg, mit mondok a gyerekeimnek, hogyan gondoskodom az idős szülőkről. Mit gondolok a társadalmi kérdésekről, mit gondolok azokról a folyamatokról, amelyek éppen a család ellen irányulnak. Föltesszük a kezünket és azt mondjuk, nem tudunk semmit sem tenni, nyilvánvalóan nem. A jóért meg kell küzdeni. A jó, az sok esetben elvárásként jelenik meg számunkra, engem ez megillet, nekem ez jár. Miért nem kapom meg?
Talán az elvárás jogos, de éppen a keresztény létünk az, ami azt mutatja, igen, a jóért meg kell küzdeni. A jó munkáért, a jó kapcsolatért, az igaz beszédért meg kell küzdeni és akkor lesz a jó, mint jutalom, mint ajándék az enyém és gazdagít.
Milyen jó, hogy van Isten hajléka itt az emberek között, milyen jó, hogy ez a hajlék megújulhatott, mert ide örömmel lehet jönni vasárnapról vasárnapra, de akár hétköznap is, hallgatni az Isten igéjét, erősíteni egymást keresztény létünkben, találkozni az eucharisztikus Jézussal és letenni bűneink terhét, hogyha erre szükség van. Azért, hogy mindennapi életünkben jó döntéseket tudjunk hozni.
Sokan vannak-e, akik üdvözülnek vagy kevesen? Számunkra a kérdés az, amit Jézus fogalmaz meg, vagyis mit teszel saját üdvösségedért? Milyen döntéseket hozol? Közösségben hogyan szolgálod embertestvéreidet? Ez jelenti számunkra az üdvösségnek az útját. Miközben tudjuk, hogy bármit is teszünk, bármilyen módon is ragaszkodunk Jézusnak a személyéhez, tanításához, az egyházi közösséghez, bármilyen jó döntéseket is hozunk, ezek mindig Isten kegyelméből születhetnek meg. És ezért is adunk most ismét hálát ezért a templomért, templom megújulásáért, mert Isten kegyelméből újulhatott meg, hiszen remélem, hogy ez erősíti, bátorítja a templomhoz való ragaszkodást, mert itt Isten szól hozzánk, Istennel találkozunk, mert megújulhatunk, mert erőt meríthetünk mindennapi szolgálatunkhoz és mindennapi döntésünkhöz. Adja Isten, legyen bátorságunk ehhez. Adja Isten, hogy örömmel tegyük keresztény életünkből fakadó kötelességeinket és erősítsük, bátorítsuk egymást mindennapi életünkben. Miért? Mert Isten az üdvösséggel ajándékoz meg bennünket. De ezt az üdvösséget nekünk magunkban, egymásban is munkálni kell. Ezért erősítő ünnep ez a mostani ünnep, kívánom a közösség számára, bírjon megújító erővel.