Árpád-házi Szent Margit ünnepén búcsúi szentmisét mutatott be Dr. Udvardy György veszprémi érsek a veszprémi Szent Margit templomban.
Érsek atya szentbeszédében a kimondott szó erejéről, az engesztelés fontosságáról, valamint a béketeremtésről is beszélt. Arra buzdított, kövessük Szent Margit példáját, vagyis ragaszkodjunk a kimondott szavakhoz, vállaljunk engesztelést és törekedjünk békesség teremtésre Jézus Krisztus békéje által.
A búcsúi szentmise zárásaként érsek atya áldást adott a Szent Margit ereklyével.
Dr. Udvardy György érsek atya homíliáját teljes terjedelmében itt olvashatják:– Kedves Testvérek! Az imént hallott evangélium a menyegzőre irányítja a figyelmünket. Menyegző, ami az ünnepi lakomát is jelenti, ugyanakkor Isten országának a megvalósulását hozza közel hozzánk. Isten országát, ahol az ő parancsai, törvényei érvényesülnek mindenki szívében, ahol az ember úgy tud élni, ahogyan az Isten megteremtette és megváltotta, örök életre szánta. Azt a képet állítja elénk, ami után mindannyian vágyakozunk, még akkor is, ha talán a vágyainkat nem mindig gondoljuk ilyen távolra mutatónak, vagy ilyen nagy ívűnek.
Az ünnepi lakomán, a menyegzőn a szüzek szerepe mindig kiemelkedő volt. Nemcsak mert barátnői voltak a menyasszonynak, hanem azért, mert ők maguk is az ünnepet hozták közel azok számára, akik Istenre figyeltek.
A szüzek jelenléte mindig hatékony jel, amely létrehozza, megvalósítja azt, amire utal a létük, Isten országát, végtelen szeretetét és jóságát.
A szüzek jelenléte ezért mindig az ünnepet hozza közel hozzánk. Legyen szó lakomáról, legyen szó esküvőről, menyegzőről. Ugyanakkor példaként is állnak előttünk a hitben, és bátorítást adnak mindennapi cselekedeteinkben, hiszen mindannyiunk cselekedete valójában Isten országának a fényében érthető, válik értékessé vagy tűnik értéktelennek. Azok a célok, vágyak, amelyek mindennapi tevékenységünkben vezetnek bennünket, hivatásunkban, kötelességeink teljesítésében, ezek a cselekedetek is valójában Isten országának a fényében tűnhetnek értékesnek, illetve válnak értékessé.
A plébánia most egy a népünkhöz, nemzetünkhöz tartozó, szorosan kötődő szentre emlékezik, Szent Margitra. Kéri az ő közbenjárását.
Egy szent, aki egy néphez, nemzethez közel áll és azok, akik ünneplik ennek a népnek, nemzetnek tagjai, külön erőforrást is kapnak, bátorítást is az ő személyében, hiszen személyes és közösségi üdvösségtörténetünket tudjuk megerősíteni. Hiszen amikor az üdvösségért hálát adunk Jézus Krisztusért, amikor a szentek példája bátorít bennünket a szent életre törekvésben, akkor nyugodtan mondhatjuk, Jézus Krisztusnak, a Megváltónak, az üdvösségnek a története folytatódik bennünk. Mindannyiunkban, akik Krisztushoz akarunk ragaszkodni. Ezért ajándékként tekintünk rá és kérjük közvetlenül a segítségét.
Három gondolatot szeretnék kiemelni Szent Margit ünnepén.
Az első az bátorít, segít, erősít bennünket abban, hogy higgyünk a kimondott szó erejében: amit kimondtunk, amit az igazsághoz ragaszkodva kimondtunk bármikor is az életünkben, Istennek, embertársunknak, hivatásunknak, azt az Isten komolyan veszi, elfogadja, ragaszkodik hozzá, és nekünk is ragaszkodnunk kell a kimondott szóhoz. Még akkor is, hogyha éppen Szent Margit esetében azt látjuk, hogy valójában saját életére vonatkozóan a kimondott szavakat nem ő, hanem a szülei mondták ki. A népért, nemzetért való engesztelésül, mintegy felajánlásként. Ő ezt fölismerte, elfogadta, sajátjaként tekintett rá. Milyen óriási dolog ez, testvérek! Sokszor saját szavunkhoz is milyen nehéz ragaszkodni, mert más lesz a körülmény, mert talán nehezebb lesz, talán más célok erősebbnek látszanak, mint amikor kimondtuk a szót, és mégis milyen jó, milyen megnyugtató, amikor tudunk ragaszkodni hozzá. Milyen jó látni azokat az embereket, akik hűségben ragaszkodtak kimondott szavukhoz, legyen szó házasságról, legyen szó hivatásról, legyen szó az igazsághoz való hűséges ragaszkodásról. Erőforrás ez. Hiszen a kimondott szó, Isten teremtő szavából következik, abból merítkezik. Isten szava pedig létrehozza, amit jelent. Megteremti, amit a szavak jelentenek.
Milyen jó, hogy ezt példaként látjuk Szent Margit életében, és milyen jó, hogy különösen a mai napon ünnepelhetjük ezt, amikor itt van előttünk a nyitott Szentírás, Isten igéje, ami mindig biztos, mindig igaz, mindig erős, mindig teremtő, mindig vigasztaló és mindig meghívó, de mindig felszólító is. Menj és cselekedj hasonlóképpen!
Szent Margit életében éppen a kimondott szóból fakadóan mindvégig tetten érhető az engesztelés gondolata, hiszen szülei is ezért ajánlották fel népünkért, nemzetünkért, jövőnkért, de maga ezt vállalta.
Az engesztelés Jézus Krisztus áldozatának igaz voltából merítkezik, mert Krisztus áldozata igaz, mert az egész világ számára üdvösséget eredményez, mert ő a Megváltó. Ez pedig azt is jelenti, hogy van értelme az áldozatnak. Van értelme a küzdelemnek és nemcsak annak, aminek látjuk közvetlenül célját, hasznát, értelmét, hanem annak is, ami a kimondott szóból következik és kötelez bennünket. Amikor már sok esetben nem marad más, csak a hűség, minden más ellentmond ennek, s mégis az a bizalom, ami miatt vállaljuk az áldozatot, erőt ad számunkra.
Jézus Krisztus áldozatának az erejéből vállalta az engesztelést, végtelen bizalommal volt az Atyaisten iránt. Hitt abban, hogy Isten országának a törvényei, akinek a szívében ott vannak, az fölötte áll a mindennapi élet küzdelmeinek. Nem azért, mert nem értékeli, nem azért, mert nem fontos, hanem azért, mert Isten országának új távlata nyílik ki számára. Így vagyunk testvérek az áldozatainkkal, így vagyunk a küzdelmeinkkel, így vagyunk az engeszteléssel.
Sokszor úgy tűnik, azokat az áldozatokat, küzdelmeket vállaljuk, amelyeknek emberi szempontból látjuk a hasznát, értelmét, közvetlen eredményét. Az engesztelés nem ilyen. Az engesztelésben a bizalom számít. Bízom az Atyában, bízom az áldozat erejében, és hiszem, hogy a kegyelem rendjében, amiben összetartozunk, ez az áldozat képes életet fakasztani mások számára is. Talán apró dologban is lehet előre haladni, mert valójában nem is az számít, hogy milyen nagy, milyen jelentős, amit teszek, amiről lemondok, amit vállalok, hanem a bizalom számít. Bízom az Istenben. Bízom abban, hogy az ő országának a törvényei számunkra életet jelentenek és tudják a közösséget is éltetni. Nincs olyan áldozat, aminek ne lenne a kegyelem rendjében gyümölcse. Nincs olyan küzdelem, ami mások számára ne hozhatna eredményt, ne hozhatna áldást. De így tartozunk együvé. Kinek-kinek az áldozata, talán nem is tudjuk, mások számára kegyelmet, üdvösséget eredményez. Miért ne hinnénk ebben az isteni rendben, miért ne hinnénk Isten országának törvényében, s miért ne hinnénk, hogy fölötte tudunk állni mindennapi ügyes-bajos dolgainknak. Sőt, föl tudjuk azokat emelni Isten országának a rendjébe.
Szent Margit életében látjuk a béketeremtésnek a szándékát és művét. Teremtette a békét családjában, az engeszteléstől erősítve. Teremtette a békét a közösségben, teremtette a békét az egyházban. Mennyire van szükség erre? Hiszen a békétlenség az bűn, s a békétlenség mindig a gonosznak a műve.
A béke pedig mindig Isten szent lelkének a műve. Nem mindegy, hogy békében élek-e önmagammal, szeretteimmel, közösségemmel, plébániámmal, egyházammal, a társadalommal, vagy békétlenséget szítok, mert elégedetlen vagyok, vagy mert éppen úgy gondolom, hogy valami igazságtalanságért lehet. De a békességteremtésre akkor van szükség leginkább, amikor a békétlenség akar uralkodni.
Sokszor kényelmes lenne számunkra az emberi igazságosztás vagy igazságosság alapján valamiféle közmegegyezésen alapuló, jól elviselhető rendet kialakítani. Krisztus békéje nem ez. Krisztus békéje fölemel bennünket Isten országának a békéjébe, akik a békességet teremtik, azok Isten fiai.
A békességteremtő és a Szentléleknek a műve. Bennünk működik, bennünket ösztökél, számunkra nyitja meg a lehetőséget, számunkra adja a mondatokat, számunkra teremti a szituációt, amikor békét lehet teremteni, amikor békéért lehet küzdeni. És természetesen ehhez is és az engeszteléshez is, a kimondott szóhoz való ragaszkodáshoz is bátorságra van szükség.
Aki hisz, megtartja Jézusnak a parancsait, s fordítva is igaz. Aki megtartja Jézus parancsait, az hisz. Hitünk ennyire egyszerű is, de miért? Mert bizalmon alapul, mert Istenhez való ragaszkodásunkon alapul. Ha szerettek engem, megtartjátok parancsaimat.
Ragaszkodni a kimondott szóhoz hűségesen, örömmel vállalni az engesztelés művét és békét teremteni. Keresztények, erre kaptunk meghívást. És azért mondom így, mert nemcsak a plébániánkról gondolkodom, hanem arról az egymásnak feszülő világról is, ami itt körülöttünk kialakul, bizony a keresztényeknek külön szerepük van, szerepünk van a békesség teremtésben. Kell-e ehhez célokat megjelölni? Azt gondolom, igen. Jól tesszük, ha mindig konkrét módon gondolkodunk, mindig közvetlen célokban gondolkodunk. Tudunk imádkozni hitünkért, tudunk engesztelést vállalni érte, tudunk imádkozni egyházunkért, népünkért és tudunk imádkozni kultúránkért. Holnap ünnepeljük majd a Magyar Kultúra Napját. Mennyire fontos, hogy az a közeg, ami körülvesz bennünket, ami értelmezési közeg a kapcsolatainkban, a gondolkodásmódunkban, a múltunkban, a hagyományainkban, ahogyan ráismerünk önmagunkra, az mind-mind Krisztustól átjárt legyen.
S mennyire fontos, hogy ez a kultúra legyen képes hordozni bennünket. Miért? Mert Krisztusból fakad, mert Krisztus élteti, mert azok cselekszenek, azok engesztelnek, azok teremtenek békét, akik ismerik Krisztust. És ez személyes feladat is, közösségi feladat is, és természetesen ez társadalmunkra is vonatkozik.
Kérjük Szent Margit közbenjárását! Szavainkhoz való ragaszkodásban, engesztelésben és a békesség teremtésben. Ámen.