– A mai evangélium (Mk 12,28–34) a szeretet törvényét és parancsát tárja elénk. Gondoljuk át mi is és kérdezzük meg önmagunktól, hogy mennyire szeretjük egy: Istent, kettő: embertárainkat, három: mennyire vagyunk igazán magyar keresztények, szeretjük-e hazánkat, népünket? Kérjük Istenünket, hogy erősítsen meg, gyengeségeinket pedig bocsássa meg – szólította önvizsgálatra a híveket Nagy Károly apátkanonok, plébános a veszprémi bazilikában a november 4-i vasárnap esti szentmisén, melyet Felker Zsolt káplánnal mutatott be. A nemzeti gyásznapon tartott szentmisén az egybegyűltek az 1956-os forradalom leverésének 62. évfordulójáról, valamint a gyászos események áldozatairól is megemlékeztek, az ökumenikus ünnepi alkalom során Niederhoffer Zoltán református és Isó Zoltán evangélikus lelkész mondott imát.
Az apátkanonok igehirdetése részeként idézte a Katolikus Egyház katekizmusának első fejezetében, bevezetőként megfogalmazott kijelentést: „Az Isten utáni vágy az ember szívébe van írva, mert Istentől és Istenért teremtetett; Isten pedig szüntelenül hívogatja magához az embert, és az ember csak Istenben találja meg az igazságot és a boldogságot, amelyet szüntelenül keres.”
– Ez a mai kor problémája, hogy ezt az utat az ember elfelejtette, zsákutcának tekinti és nem mer behajtani, pedig egyirányú út ez – emelte ki Károly atya, aki rámutatott, hogy a mai világ felcseréli az értékrendeket, s ma már az embert tekinti Istennek, belé veti bizalmát és erejét. A mai világ értékrendjében elvész az Isten iránti tisztelet, helyette az emberbe próbáljuk ezt a tiszteletet beleplántálni, emberekre próbálunk istenekként tekinteni. – Vagyis, az emberi tetteknek nincs háttere, nincs ott az Isten – mutatott rá az apátkanonok, hangsúlyozva, éppen ez volt november 4-e borzalmas tragédiája is, hiszen emberek az Isten képében akartak döntéseket hozni, embereket tönkretenni, rabszolgává formálni. – Mi magyarok, akik ma a gyász napjáról emlékezünk meg, próbáljuk megérteni azoknak az áldozatát és szeretetét, akik feláldozták az életüket is a hazáért, a jövőért, érettünk. Próbáljuk megérteni, hogy ha ezt az értéket félredobjuk, hazánk árulói leszünk, az értékeket odadobjuk a disznóknak, és mindannyian elveszünk, Isten nélkül – fogalmazott az atya.
Niederhoffer Zoltán református lelkész ünnepi beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy – bár számos, a vasárnapihoz hasonló gyásznap és szomorú, elveszített csata, borús esemény árnyalja azt – magyar történelmünk összeségében sikeres volt. – Sok csatát elveszítettünk, de a háborút megnyertük. Teljes folytonosságban ezer éve fennálló állam nemcsak itt, Európa közepén, de a világban is ritkaság. Sok mindent elveszítettünk, de a legfontosabbat megnyertük: itt vagyunk, van hazánk, van államunk, van országunk. Van hely, ahol élhetünk, ahol Istent magasztalhatjuk, igen, ez sikeres múlt. 1956. november 4-én valamit elveszítettünk, de ma valamit megtalálhatunk: az Istent, aki nekünk várunk, kősziklánk, pajzsunk és oltalmunk, és az volt mindig, ezer éven át – hangsúlyozta a lelkész, aki hozzátette, éppen ezért ez a valódi siker, hogy van vallásunk, hitünk, mert ebben van a megtartó erő.
Isó Zoltán evangélikus lelkész az ökumenikus megemlékezés jegyében arról beszélt, hogy ezen a napon, egy 62 évvel ezelőtti hajnalon súlyos túlerővel érkeztek meg a sötétség csapatai, akik leigáztak mindent, vérbe fojtva az igazságot, a szabadságot, az egész nemzetet.
– Akkor, és azt követően még néhány évtizeden át úgy tűnt, hogy győztek. Ám a sötétség erői csak egy ideig terjeszkedhetnek, míg el nem jő Jézus Krisztus, aki legyőzte a sötétséget – emelte ki Isó Zoltán, aki hangsúlyozta, Krisztus követői ma is harcban állnak a gonoszság erői, a bűn, a megtévesztés, a kétértelműség, a zűrzavar sötét erőivel szemben, nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy a végső, a döntő győzelem azonban mindig Jézus Krisztusé.
A szentmise végén a katolikus lelkipásztorok a protestáns lelkészekkel közösen áldották meg a megjelenteket.