Az egyik legősibb magyar nemzeti ünnep, a keresztény magyar államalapítás és az államalapító Szent István király emléknapja augusztus 20-a. Ezen a napon ünnepeljük a magyar állam megalapítását és ezeréves folytonosságát. A nap egyben a magyar katolikus egyház főünnepe Magyarország fővédőszentje tiszteletére.
Szent László király óta ünnepnap, aki 1083-ban e napon, a Nagyboldogasszony ünnepe utáni első vasárnapon emeltette oltárra I. István maradványait a székesfehérvári Nagyboldogasszony-bazilikában, ami a kor szokásai szerint a szentté avatást jelentette. Az államalapító nagy király napja a történelem folyamán egybefonódott az új kenyér, sőt még az Alkotmány ünnepével is. Mária Terézia 1771-ben elvitette Bécsbe, majd Budára a Szent Jobbot, amelyet ez időtől körmenetben vittek végig a városon augusztus 20-án. 2011 óta az Alaptörvény külön cikkben nevesíti, mint hivatalos állami ünnepet.
A Főegyházmegye központjában, Veszprémben 2016-ban is számos rendezvénnyel készülnek az ünnep méltó megünneplésére:
9-13 óra Szent István napi kézműves foglalkozások a Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központban
9:30 Palánta Bábmisszió előadása gyerekeknek a Szaléziánumban: A városi nyúl tévedése
10:30 Ünnepi szentmise a Szent Mihály Bazilikában
A szentmisét bemutatja és az új kenyeret megáldja dr. Márfi Gyula érsek.
14 és 16 óra Tematikus tárlatvezetés indul a Szaléziánumban a „Megesett rajtuk a szíve …” című, a Katolikus Karitász történetét feldolgozó kiállításban.
A „Megesett rajtuk a szíve …” című, a Katolikus Karitász történetét feldolgozó kiállítás egész nap ingyenesen látogatható.
16-18 óra Szent István napi kézműves foglalkozások a Szaléziánumban.
19:00 óra Szent István-napi ünnepi koncert az Érseki Palotában: Szent István-énekek és katonadalok a Magyar Honvédség Légierő Zenekara előadásában. Vezényel: Katona János alezredes. Közreműködik: Kertész Dóra énekművész.