Az abortusz sebeinek gyógyulásáért készített vándorszobor hazánkban jelenleg a keszthelyi Kis Szent Teréz Bazilikában látható Dr. Fodor János plébános, az egyházmegye családreferens papja meghívására. 2019. július 29-én Dr. Márfi Gyula érsek úr is megáldotta Martin Hudacek alkotását. A Veszprémi Érsekség Családpasztorációs Munkacsoportjának tagjai működtek közre a szobor helyszínre szállításában, jelen voltak a megáldáson, és imáikban hordozzák az érintetteket.
A megfogant, de meg nem született élet elvesztése mindig nagy trauma, akár természetes, akár mesterséges úton következik be. A veszteség, az elszalasztott élet utáni fájdalom alapvetően néma gyász. A feloldásnak pedig sok esetben szükségességét érezzük. Ez a szobor is azért jött létre, hogy a belső vívódásokat felszínre hozva, párbeszédre ösztönözzön bennünket.
Az itt látható alkotás Martin Hudacek szlovák művész 2010-ben készült “Meg nem született gyermekek” című szobrának 2016-os másolata, mely Magyarország számára készült és vándorszoborként jut el oda, ahova meghívást kap. A gyászról és a megbocsátásról szól, s a világ számos pontján segíti az abortuszban érintett személyek megbékélését. A meg nem született gyermek emléke sokaknak mindennap visszatérő fájdalom, amiről alig mernek beszélni. A szoborral való találkozás enyhülést nyújt ezekre a sebekre, segít feldolgozni az abortusz(ok), illetve a vetélések emlékét.
Abban a létállapotban, amikor egy férfi és egy nő nem tud másként gondolni Isten alkotására, mint teherre, mint rossz döntések eredményére, vagy amikor a teljes nyitottság és öröm, a várakozás állapotában, az életbe vetett hit ünnepének megélésében bekövetkezett veszteség elfogadásában szükség van a külső segítségre. Ez a szobor segítséget, megnyugvást, megbékélést, annak felismerését nyújthatja, hogy nincsenek egyedül azok, akik ezt az állapotot kénytelenek megélni (nők és férfiak, anyák és apák egyaránt). De emellett talán erőteljesebben üzen azoknak is, akik az előbb említettek környezetében vannak, hogy átlássák, átérezzék, itt van rájuk igazán szükség a keresztségünkben kapott evangéliumi szeretet átadásában, segítsenek, ne ítélkezzenek.
A szobor, mint képzőművészeti alkotás, mint egy bizonyos téma térbeli megjelenítése is beszédes kifejező eszköz: láthatóvá tesz valamit, ami az emberi lélek titkos mélységeiben zajlik, körüljárhatóvá teszi, ami szinte megfoghatatlan. Ezért fontos megfigyelnünk azt, hogy milyen anyagokat használt az alkotó. Az édesanya alakja márványból készült, története már az anyaghasználat tekintetében kiteljesedik. Az anyag, melyből a mester megalkotta erős, kemény, fénylik, akármilyen törés éri, tündököl. A márvány színezetét, erezését, az idő során belekerül szennyeződés okozza. Emberi mivoltunk tiszta szerkezetébe is így kerülnek az élet során törések és szennyeződések, melyek viszont minden ember sajátjai, ettől válunk egyedivé, mindenkitől különbözővé.
A gyermek alakja üvegből készült. Ez az anyag másképp tiszta, mint a márvány.. Egyszerre áttetsző, mint a víz, légies, mint a levegő, de megfogható, mint akármely más anyag. Törékenysége folytán, az időtállósággal szemben a múlandóságot, pillanatnyiságot jelképezi, melyre vigyázni kell, hogy megőrizhessük. Az üveg tehát egy épphogy megfogalmazódó anyag, akár a kezdődő emberi lét. Az üveg lehet megfogható és megfogalmazott, lehet folyékony és amorf, az emberi élet kezdete pontosan így lehet kezdetektől megfogalmazott valóság, mely féltve őrzött kincs, egy élet dísze, vagy tovatűnő, pillanatnyi anyag, mely az anyaggá formálódás határán összetörik, maga után szilánkokat hagyva.
A szoborcsoport két alakja már anyagi megformáltságában is párbeszédben áll, kiegészítve egymást. A márvány ereje, és tömörsége, az üveg légiessége és törékenysége kifejezi mindazt, ahogy egy anya áll egy törékeny emberi élettel szemben. Belekövesülve a fájdalmába, akár a Piéta Szűzanya alakja, teleszőve az élet finom erezetű szennyeződés hálózatával, szemben a hozzálépő szeretet leheletnyi érintésével, melyre csak egy kisgyermek képes.
Martin Hudacek egy másik szoborcsoportjában a férfi is jelen van, sőt épp ő az, aki, a fájdalmában magába forduló édesanyát átölelve, másik kezét a gyermek felé nyújtja. Itt ő az, aki hidat képez közöttük, osztozva a részvétben, nyitottan a feloldás felé. Ez a megközelítés rendkívül fontos, hisz az édesapa éppúgy érintett ebben a történetben, mint az anya, csak másként.
2016-ban Dr. Fodor János atya és a Veszprémi Érsekség Családpasztorációs Irodájának közreműködésével két imahelyet hoztunk létre: a devecseri Szentkútnál a gyermekáldásért fohászkodóknak, a kolontári betlehemi barlangnál a meg nem született gyermekekért, gyermekekhez imádkozók számára. A helyszínek választása többszörösen is szimbolikus értékű, hiszen az ipari katasztrófa utáni kietlenségben új életet teremt, más részről pedig a Szentkútnál, mint éltető forrásnál, ahol a természetben Isten is jelen van nyugodtan tudnak a házaspárok imádkozni a gyermekáldásért. A betlehemi barlang tökéletes hely arra, hogy visszavonultan, csendesen tudják feldolgozni az idelátogatók saját tragédiájukat. De ez a születés, a megváltás jelképe is. Segít az abba vetett hitet erősíteni, hogy a meg nem született gyermekek az égi országba születnek, akik ugyan fizikailag nem, de lélekben a családunk részei maradtak. A két emlékhely 2016 nyarán Dr. Márfi Gyula érsek úr által került megszentelésre.
Az emlékhelyek, valamint a Meg nem született gyermek szobra együtt fejezik ki azt, ami egy emberpár szívének legnagyobb kívánsága lehet: a gyermek áldás létét. A születés csak a halál és az újjászületés mentén nyerheti el teljes ragyogását. A semmiből a van, a vanból a nincs, a nincsből a lesz, az isteni ígéret mentén fűződik fel az emberi élet fonalára.
A szobor 2019. augusztus 20-ig látogatható Keszthelyen a Kis Szent Teréz Bazilikában.
Dr. Márfi Gyula érsek úr a szobornál együtt imádkozott a jelenlevőkkel, majd megáldotta a felújított plébániát, végül szentmisét mutatott be a Bazilikában.
Burucs Tamás és Barbara
