Rácz Piusz szombathelyi ferences atya első beszédéből néhány gondolat:
A Boldogságos Szűz Mária, aki részese volt a betlehemi fényes éjszakának, és a jeruzsálemi sötétségnek is, megtapasztalta, milyen fájdalmas egy édesanyának látni fia megalázását és szenvedését. Mária hitt Istenben, tudta, hogy mindez nem véletlenül történik.
A szűzanya mindannyiunk számára példakép. Ő feltétel nélkül igent tudott mondani Isten akaratára, és életét Isten kezébe tette.
Nekünk is így kellene cselekednünk. Mindannyiunk életében lehet egy válságos időszak, amely megpróbálja a hitünket. Nagyon fontos, hogy ekkor tanúságot tegyünk arról, hogy hová tartozunk, kié vagyunk, és hogy belássuk, minden úgy van jól, ahogy Isten akarja.
A böjti időszak alkalmas arra, hogy sok lemondást ajánljunk fel gyarlóságainkért cserébe. Nem az az igazi baj, ha bűnt követünk el, hanem az, ha azt nem bánjuk meg, és nem akarunk jobbá válni. A szentgyónás során arra kell koncentrálni, hogy a jóra törekszünk, gyarlóságainkkal, bűneinkkel meg kell küzdenünk. A fájdalom és a szenvedés átélése segít ebben. Minden igazi változás fájdalommal jár. Egy-egy rokon vagy barát távozása is fájdalommal tölti el a szívünket. Megnyugvást csak Istennél találunk.
Sok fájdalmas miértre nincs igazi válasz, Isten akarata nem mindig egyezik a mi akaratunkkal. A miértekre a válasz a csendben, az imában születik meg.
A következő kérdések alkalmasak arra, hogy magunkba tekintsünk:
Felismerem-e a másik emberben Istent? Amikor ítélkezem, amikor a hibát keresem a másikban, vagy amikor akadályozom őt a jó megtételében, akkor valóban Krisztus módjára cselekszem?
Majnek Antal atya: „Ha minden keresztény olvasná és élné is az Evangéliumot, már régen beköszöntött volna a béke.” Ha mi, Krisztus-hívők, nem vesszük komolyan Krisztus tanítását, akkor hogy várhatjuk el ezt a nem hívőktől?
Szent Ferenc példáját érdemes követnünk, ő látta a sok bűnös életet, és úgy gondolta, saját magán kell kezdenie a változást, így tudja a világot is jobbá tenni. A változáshoz alázatra van szükség. Be kell látni, hogy én magam túl kicsi vagyok, Isten kezébe kell tenni az életünket.
Imádkozzunk azért, hogy a magunk számára meg tudjunk halni napról napra, hogy Isten támadjon fel bennünk!
Szerdán,a harmadik napon a böjtről és a bűnbánatról elmélkedett Piusz atya a Regina Mundi-templomban:
A zsidók számára a böjtölés volt az Istenhez való tartozás jele.
Mit jelent a böjt számunkra, keresztények számára?
A hústilalom csak egy kis részét jelenti a Jézusért hozott áldozatvállalásnak. Sok más dolgot is felajánlhatok Istennek böjtölésül, és nem csak az Egyház előírásai miatt, hanem elsősorban azért, mert szeretem Istent. Ha nem segítem a rászorulókat, ha nem viselkedem szeretettel embertársaim iránt, nem vagyok igazi Jézus-követő.
Most, a nagyböjti idő végéhez közeledve, feltehetném magamnak azt a kérdést, hogy miről mondtam le, mit ajánlottam fel vétkeimért. Miképpen szabadítottam fel időt arra, hogy többet törődjem a családommal és a közelemben élőkkel.
Szent Ferenc: „Figyeljünk mindnyájan a jó pásztorra, aki vállalta a szenvedést juhai megmentéséért.”
Nagyböjt ideje fokozott lehetőséget nyújt arra, hogy megbánjuk és meggyónjuk bűneinket. Nincs olyan ember, aknek ne lenne bűne, téved, aki azt hiszi. Viszont törekedni kell arra, hogy megszabaduljunk a bűneinktől, törekednünk kell az életszentségre.
A papoknak egyre inkább a lelki élet mestereivé kell alakulniuk. A papoktól és a szerzetesektől azt várják el, hogy legyenek az imádság emberei. Az a feladatuk, hogy imádkozzanak a rájuk bízottakért, hogy legyenek a lelki atyjuk.
Piusz atya ismét egy imádsággal fejezte be a beszédét:
Bódás János: Valahol ki van jelölve helyed…
Azért van síró, hogy vigasztald,
az éhező, hogy teríts neki asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed,
vak, elhagyott azért van, hogy vezesd.
Azért van annyi árva, üldözött,
hogy oltalmat nyerjen karjaid között.
Azért roskadnak mások lábai,
hogy terhüket te segíts hordani.
Az irgalmat kínok fakasztják.
Mélység felett van csak magasság.
Hogyha más gyötrődik, szenved – azért van,
hogy te befogadd szívedbe boldogan.
Megmutattad néha legalább,
hogy lelked által enyhült, szépült a világ?
Vagy tán kezedtől támadt foltra folt
ott is, ahol eddig minden tiszta volt?
Mi vagy?
Vigasznak, írnak szántak,
menedéknek, oszlopnak, szárnynak.
Valahol rég… siess… keresd,
Ki van jelölve a helyed.
Csak ott leszel az, aminek Isten szánt,
másként céltalan lesz az életed,
s a sors ekéje bármily mélyen szánt,
mag leszel, mely kőre esett.
Elkallódott levél leszel,
mely a címzetthez nem jut el.
Gyógyszer, mely kárba veszett,
mit sohasem kap meg a beteg.
Rúd leszel, de zászlótalan,
kalász leszel, de magtalan.
Cserép, melyben nem virít virág,
s nem veszi hasznát
sem az ég, sem a világ.
(D.A.)
[simpleviewer gallery_id=”826″]