Veszprémi Érsekség - A Veszprémi Főegyházmegye honlapja

A szentmise elején Udvardy György veszprémi érsek, az MKPK alelnöke köszöntötte püspöktársait, a szentmise főcelebránsát és szónokát, Székely Jánost és a KATTÁRS pénteki programjaiban szerepet vállaló Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspököt, a szerzetes- és paptestvéreket, diakónusokat, híveket, zarándokokat és a KATTÁRS-ra érkező vendégeket.

Az érsek emlékeztetett, a főszékesegyház védőszentjének ünnepe van, ezért Szent Mihály arkangyal közbenjárását és oltalmát kérte a jóért való küzdelemhez, valamint hálát adva értük Szent Gellért püspök közbenjárását kérte a főegyházmegye fenntartásában működő oktatási-nevelési intézmények munkatársaiért is, akik közül a legkiemelkedőbbek tevékenységét és szolgálatát évről évre Szent Gellért-díjjal ismeri el a főegyházmegye. „Imádságos lélekkel vagyunk ma együtt, kapcsolódjunk hát eggyé az ima által” – fogalmazott az érsek.

Székely János szentbeszéde kezdetén Szent Mihályra irányította a figyelmet, akinek már a neve is azt a célt szolgálja, hogy magáról tovább fordítva a pásztát Isten egyedülvalóságára figyelmeztessen: a héber „mi ká él” jelentése „ki olyan, mint az Isten?” Senki sincs őhozzá hasonló. Ő az élet teljessége. Minden imádás, tisztelet és  a legnagyobb szeretet őt illeti.

Pedagógusnak, tanárnak, nevelőnek lenni mindenekelőtt azt jelenti, hogy a ránk bízottakat odavezetjük az élet titkához: a szépség, az igazság és a jóság forrásához

– fogalmazott a szombathelyi főpásztor. Egyházunk egyik legfontosabb jelenléte a társadalomban az oktatás és a nevelés. De mit is jelent a pedagógus hivatása? – tette fel a kérdést Székely János. A gyermeknevelés fontosságnak hangsúlyozásához egy kevésbé ismert, ám annál sokatmondóbb mozzanatra emlékeztetett az ószövetségi Sámson történetével kapcsolatban.

(Józsué halála után Izráelt sokáig bírák vezették, közülük az egyik legismertebb Sámson, aki akkor született, amikor népe erkölcse már mélypontra süllyedt, a pogányok szokásait kezdték követni és bálványaikat imádni.) Sámson születését egy angyal adta hírül az édesanyjának. Az üzenet szerint a születendő gyermek hatalmas testi erőt kap majd Istentől, hogy felnövekedvén általa megszabadítsa népét az ellenségtől. A hírnök néhány szabályt is megoszt, amelyeket szülőknek és a gyermeknek ehhez be kell tartania.

Az édesanyja az üzenetet először a férjének, majd magának Sámsonnak adja tovább, ám annak lényegét mindkét esetben „kifelejti”.

Sámson ugyan tisztában van azzal, hogy erejét a haja őrzi, s hogy arra minden körülmények között ügyelnie kell, ám azt nem tudja meg, a hatalmas erő mi célt szolgál benne. Felnőtt korában aztán Sámson különleges adományát ostobaságokra fecsérli: indulatainak és ösztöneinek zabolátlan folyást enged, tombol, a filiszteusok városait látogatja, oroszlánokat szaggat. feleséget is a filiszteusok leányai közül választ. S mikor végül haját levágva elfogják, megvakítják, rabságba hurcolják, hogy vele őröltessenek, s lényegében állati sorba taszítják, ismeri fel, hogy máshogyan és másért kellett volna élnie.

A pedagógusokhoz szólva Székely János rámutatott: sokszor a ma fiataljainak élete hasonlít Sámson életéhez, amely jól példázza, mennyire könnyű felelőtlenül visszaélni képességeinkkel, elfecsérelni talentumainkat kedvteléseinkre.

Mennyi tehetség, lehetőség és szépség van elrejtve minden fiatal életében! És mindannyian magukban hordozzák a jövő ígéretét.

Mégis megtörténik, hogy oly sok gyermek soha nem tudja meg, hogy mindezeket a gyönyörű kincseket, az életet tulajdonképpen mire is kapta. Annyi mindenre megtanítjuk őket… tantárgyak sokasága érhető el az iskolákban. És ez így is van rendjén.

De hogy hogyan lehet nagylelkű, becsületes, hogyan élhet meg szépnek egy házasságot egy életen át, hogyan nézzen szembe betegséggel, szenvedéssel, halállal, hogyan szeressen, hogy mit jelent „embernek lenni”, azt rengeteg fiatal nem tanulja meg. Vagy túlságosan későn tanulja meg – akárcsak Sámson – amikor már milliónyi sebet kapott az élettől – mutatott rá Székely János, hozzátéve:

óriási tehát a szülő, pedagógus és tanár felelőssége. A legfőbb nevelő pedig maga Isten. És amit esetleg az előbbiek nem tudnak elérni, az utóbbinak sosem lehetetlen.

Mindannyiunk legfőbb tantárgya, amit tanítanunk kell, a szeretet: a nagylelkűség, az önátadás, a hűség, a szegényekkel, elesettekkel való együttérzés.

Nevelni és tanítani annyit jelent itt a földön, hogy odavezetjük a ránk bízottat a titok, a forrás közelébe: az igazsághoz, az értékekhez. A szeretet útjára kell vezetnünk őket.

A mai világban sokszor kérdőjelezik meg az igazságot. Sőt azt is, egyáltalán létezhet-e. A teremtett világban azonban megtapasztalható egy gyönyörű isteni rend és harmónia. Önmagunkat cáfoljuk meg, amikor mindezt kétségbe vonjuk.

A valóságot olyannak kell megismernünk, amilyen: a szabad akaratunk természetes célja a jó, az érték, hiszen az tesz bennünket boldoggá. Az fordít Isten felé. Sokszor a szabadságunkért is harcolunk. Ám akkor vagyunk szabadok, ha semmi nem köt gúzsba. Ha bátran választhatjuk a jót, az értékeset, a szépet és az igazat, hiszen akkor tudunk a legszabadabban szeretni.

Pedagógusnak lenni ezt jelenti: megtanítani arra, hogy a valóság nem ellenség, a szabadság pedig nem a valóságtól elszakadó önkény, hanem a világba írt gyönyörű rend el- és befogadása.

A szentmise végén adták át az idei Szent Gellért-díjak arany- és ezüst fokozatait.

Az érsek Székely János homíliáját megköszönve ismét hangsúlyozta: az a hiteles, alázatos és áldozatos munka, amit a pedagógusok és az intézményekben zajló oktatási és nevelési tevékenység gördülékenységét bármilyen módon elősegítő kollégák, technikai dolgozók végeznek, nélkülözhetetlen, és háláját fejezte ki mindannyiuk szolgálatukért.

A díjazottakat Dékány Árpád Sixtus emeritus zirci apát, az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága (EKIF) vezetője egy-egy személyes, figyelmes mondattal méltatta, akik az elismeréseket Udvardy Györgytől vehették át. A méltatások IDE klikkelve olvashatóak.

A szentmise Székely János szombathelyi püspöki áldásával és a Szent Mihály arkangyal, Isten bajnoka kezdetű himnusszal zárult.

Szerző: Horogszegi-Lenhardt Erika

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír