2024. február 26-29. között tartották meg Portugáliában, Braga-ban a Coetus Internationalis Ministrantium közgyűlését. A CIM – Coetus Internationalis Ministrantium – nemzetközi szövetsége azoknak, akik a ministráns pasztorációban dolgoznak vagy az iránt érdeklődést mutatnak.

A referensek révén jelenleg számos európai ország képviselteti magát a szövetségben: Ausztria, Belgium, Franciaország, Horvátország, Luxemburg, Magyarország, Olaszország, Portugália, Románia, Svájc, Szerbia, Szlovákia és Németország. A legutóbbi közgyűlésen a Veszprémi Főegyházmegyét Szalontai István Balázs ministráns és hivatás referens atya képviselte, melynek eredményeként a közgyűlés -több egyházmegye mellett – tagjai sorába vette a Veszprémi Főegyházmegyét is.

A tanácskozásokon a tagok visszatekintettek az elmúlt esztendőre, valamint előre a Nemzetközi Ministráns találkozóra, amely 2024. július 29 – augusztus 2. között lesz Rómában. Főegyházmegyénk is részt fog venni a ministráns találkozón. Erről később fogjuk tájékoztatni a fiatalokat. A négy napos CIM közgyűlésén tárgyalásra került az új tagok felvétele, a három nyelvi csoport tevékenységi jelentéseinek bemutatása, döntés a 2025-ös római ifjúsági jubileumi rendezvényen való részvételről, megbeszélés a ministránsok védőszentjének, Szent Tarcisiusnak a tiszteletét elősegítő kezdeményezésekről, de mindenekelőtt a ministránsok nemzetközi római zarándoklatának előkészületeinek véglegesítése, amelyre idén július 29. és augusztus 2. között kerül sor.

A tárgyalásokon kívül lehetőség nyílt kulturális látogatásokra a Bom Jesus do Monte és a Nossa Senhora do Sameiro székesegyházban, valamint Braga városközpontjában.  A CIM közgyűlés záró ünnepi szentmisét Jean-Claude Höllerich bíboros, CIM elnőke mutatta be a bragai székesegyházban.

A szövetséget 1960-ban alapították, melynek fő célkitűzése, hogy a ministráns feladatokat ellátók részére lehetőséget adjon a tapasztalatcserére, a továbbképzésre és nemzetközi kapcsolatok ápolására, létesítésére.  A szervezet 5 évente Nemzetközi Ministránszarándoklatot szervez Rómába. Ministránsok ezreinek nyílik ezzel lehetősége arra, hogy szolgálatuk örömét ünnepeljék, megosszák. A ministránsok a zarándoklat befejeztével, feltöltődve és megerősödve, visszatérnek egyházközösségeikbe és „kis misszionáriusokként” odaadóan munkálkodnak a remény, a szeretet és a hit növekedésében.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »