Az esős időre való tekintettel a városi gyertyagyújtás is a keszthelyi Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomban volt. Először Nagy Bálint Keszthely város polgármestere köszöntötte a megjelenteket és köszönetet mondott a város lakosságának, hogy hogy minden héten szép számmal látogattak el az adventi hétvégékre, majd Dr. Udvardy György veszprémi érsek ünnepi gondolatait osztotta meg. „Azt ünnepeljük, hogy az Isten betöltötte az Ő ígéretét, az Isten hűséges. Menteni akarja az embert és az ígéretét generációról-generációra betölti és ez teljessé válik Jézus Krisztus születésében, amikor azt éljük meg, hogy egészen közel jön az emberhez az Isten.” Érsek atya a negyedik gyertyát a Betlehemből érkezett lánggal gyújtotta meg. A békelángját a jelenlévők hazavihették otthonaikba is. A gyertyagyújtáson a zenei szolgálatot a Salve Regina Kórus végezte.  

Az adventi gyertyagyújtást követően az esti szentmisét is Érsek atya mutatta be a főtéri Magyarok Nagyasszonya Plébániatemplomban. A szentmisén koncelebrált Tál Zoltán keszthelyi plébános.

08B2EE12-7B85-4E6F-B2D8-79625493EE21
FB79F061-B982-4691-9F3C-29AC92C9DDD5
4873D0B5-A1C1-4C27-9C48-639443C32965
2BE9C33E-8F43-4576-B102-3911346792AC
2828010B-053E-41FB-ADCA-F8A1300DF2CF
3A8AF717-7D07-449C-9D8B-51743A2A2898
4973D8EC-811B-45FD-920C-2AE262048586
DE733AFD-C70F-4698-9A5A-37F32F89AACC
BFA0D270-A70B-4857-B640-99C558E41ADF
F06B6601-C099-4BE8-AB4A-FD3C7076F8DD
B03689C8-C00B-4333-AE9B-43BD88EB2B65
DAB028F5-153C-4922-AF38-2A882756467C
D548FA94-130E-4DA1-B7C3-46AC6E430951
2BEC46F3-AB55-41F0-8B60-9882B55D86A0
67E0F5C2-4052-4F75-8857-857EBB9D500C

Halász Gábor tudósítása

A Keszthelyi Televízió összeállítása: https://www.youtube.com/watch?v=AorcigUZZyI

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »