Seregeknek hatalmas nagy királya, könyörgésem székedet megtalálja… – csendült az énekes fohász Veresné Petrőcz Mária énekművész közvetítésével Pleidell János festőművész emlékkiállításának nyitányaként a veszprémi Szent Imre Piarista és Helyőrségi templomban, az Ars Sacra Fesztivál záróeseményén szeptember 26-án.
A Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény tárlata méltóképpen tiszteleg a szakrális művészetet középpontba állító festészeti iskola, a Római Iskola egyik jeles képviselője, a száz éve született Pleidell János előtt, bemutatva többek között a budapesti Baross Gábor-telepi Jézus Szíve-templom Mária hét fájdalma üvegablak-sorozatát, a békásmegyeri Boldog Özséb-plébániatemplom üvegmozaik-keresztútját és a balatonudvari-fövenyesi Páduai Szent Antal-kápolna keresztútját. Mint azt a Gyűjtemény igazgatója, Udvarhelyi Erzsébet bevezetőjében elmondta, törekvésük az, hogy e művészeti iskola valamennyi jeles képviselőjével megismertessék a látogatókat. Korábban már láthatták az érdeklődők Molnár C. Pál és Triznya Mátyás alkotásait is a templomi kiállítótérben. A mostani tárlat Nagy Károly kurátor munkáját dicséri, aki 1977-ben Veszprémben, 1999-ben Tihanyban és 2005-ben Balatonfüreden rendezett már kiállítást a művésznek. Az igazgatónő köszönetet mondott Takács Péter műgyűjtőnek, aki rendelkezésükre bocsátotta a Pleidell-életmű legfontosabb darabjait.
Pleidell János Aba-Novák Vilmos tanítványa volt a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. Mivel több alkalommal járt tanulmányúton állami ösztöndíjjal Olaszországban, festményeinek gyakori témái az itáliai tájak, az ott élő emberek, de balatoni fényélményeit is számos képén megörökítette – közel harminc éven át élt, alkotott a tó partján.
A kiállításmegnyitón Nagy Károly apátkanonok, a Szent Mihály Főszékesegyház plébánosa méltatta a szakrális művészet jegyében alkotó Pleidell János munkásságát, aki észrevette a teremtő Isten ajándékait, a természet szépségeit, s benső élményeit vásznain keresztül megosztotta az emberekkel. Befogadta a kegyelmet Istentől, és közvetítette Isten jóságát, szeretetét a világ felé is, úgy mint a szentek: beleolvadva Isten végtelenségébe, végtelen jóságába, mutatott rá. Utalt arra, hogy az ember a történelem során hányszor bánt, s bánik ma is sokszor mostohán a természettel, kihasználja és tönkreteszi. Pedig a teremtett környezetet, a világmindenséget szebbé, jobbá tenni volna a feladatunk, erre buzdít az Egyház is, hogy legyen hivatásunk a világ megszentelése, felemelése. Nagy Károly apátkanonok Ferenc pápa Rio de Janeiró-i Katolikus Ifjúsági Világtalálkozón elmondott üzenetét is tolmácsolta: „Szükségünk van reverenda és fátyol nélküli szentekre, szükségünk van farmeros és tornacipős szentekre, szükségünk van szentekre, akik moziba mennek, zenét hallgatnak, és barátaikkal sétálnak…” Az apátkanonok beszédével a Ferenc pápa által a világegyház számára meghirdetett tematikus évhez, a Megszentelt Élet Évéhez és az Ars Sacra Fesztivál 2015. évi „Szentek legyetek!” (1Pt 1,16) kezdetű mottójához kapcsolódott.
A kiállítást Kratochwill Mimi művészettörténész nyitotta meg. Pleidell János művei mélyen gondolkodó, érzelemgazdag művészre vallanak, emelte ki. Rendíthetetlen hittel dolgozott, munkásságában semmi sem tántorította el céljától, hogy gyönyörködtesse, alkotásaival gazdagítsa a világot, az emberek figyelmét ráirányítsa a szakrális jelekre, témákra, melyek Isten szeretetéről vallanak. A római katolikus egyház számos alkotását őrzi, falképei, festett üvegablakai, mozaikjai, olajképei, akvarelljei templomainkban tanúskodnak mély hitéről, elkötelezett hűségéről, mutatott rá.
Élete során számos nehézség, próba állta útját művészi kiteljesedésében (a II. világháború, családi tragédiája, majd utána a művészetpolitikai viszonyok szóltak bele munkásságába, 1956 után egy plakátja miatt elbocsátották a Műszaki Egyetem Rajz Tanszékéről…). A művészettörténész szólott nagyszámú kiállításairól itthon és külföldön, többek között ősei szülőföldjén, a németországi Pleidellsheimben, ahol a város alapításának 1200. évfordulóján rendezték meg tárlatát.
A megnyitót Francesco Durante 18. századi olasz zeneköltő Vergin tutto amor kezdetű Mária-éneke zárta Veresné Petrőcz Mária énekművész előadásában.
Kratochwill Mimi művészettörténész így köszöntötte Pleidell Jánost 90. születésnapján:
„Pleidell Jánosra olaszországi útjain mély benyomást tett a reneszánsz művészet emberközpontúsága, gazdag formavilága. De ennél is erősebben hatottak rá az ókeresztény freskók, a román stílus mozaikjai, a kapuzatok, az oszlopok plasztikái, a római reliefek klasszikus arányai, az etruszk vázák dekoratív szépségű képei. Érzékeny, színgazdag festészete az itáliai kisvárosok hangulatos, mesét és realitást ötvöző világából meríti témáit, más képein a pannon táj, a szelíd biblikus szépségű Balaton-felvidék, Aszófő, Füred, a Tihanyi-félsziget, a Balaton jelenik meg. A teremtő művész alkotásait a nagy egésszel, a természeten túli egyetemessel létrejött harmónia jellemzi. Képein csend van, megállt az idő. Tájképein vallásos és bibliai jeleneteket örökít meg. Emberábrázolásában a klasszicitás hűvösségét követi, karakterábrázolása a groteszk felé hajlik. Avatott ábrázolója a magyar vidék népművészeti hagyományainak. Pleidell János a Balaton festője. Balatoni képei a táj és az ember közvetlen kapcsolatát, a lélek lírai rezdüléseit érzékeltetik – a festészet nyelvén. A belső tájat festi, a látvány igézetét: a páradús levegőt, a ragyogó, szétáradó napfényt, a fényében fürdő tárgyakat, a lebegő vízi tündérek táncát, a pasztellszínek finom árnyalataival.
A 20. század nem volt kegyes bizonyos festői pályákhoz sem. Az ’50-es, ’60-as években a római iskola, a polgári törekvések képviselőit a perifériára szorították a szocialista realizmus ideológiai és politikai szempontjait érvényesítők. Pleidell János számára a félretaszítottság lassan sajátos belső emigrációvá változott, az önként vállalt kívülállás magatartásává, amelyik büszke kivívott és őrzött művészi autonómiájára. Pleidell János – hét évtizeden át – mindig az egészet nézte, a mindenséggel mérte magát. Tanult a 20. század stílusirányzataitól, de egyikkel sem azonosult, voltak mesterei, de egyiket sem utánozta. A gyorsan változó időben is hű maradt önmagához.”
Toldi Éva
Fotó: Balogh Ákos
[simpleviewer gallery_id=”985″]