Mindszenty József bíborossá kreálásának 70. évfordulója alkalmából a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény szervezésében Kovács Gergely okleveles posztulátor, a Mindszenty Alapítvány ügyvivője tartott előadást március 16-án a veszprémi érseki palotában.
A megemlékezésen visszatekintett az előadó a fehér vértanú főpap hármas küldetésére, esztergomi érseki-bíborosi szolgálatára, a magyarságért vállalt tanúságtevő helytállására, valamint az emigrációban élő magyarokat gondozó pasztorációs munkájára. Az előadás alaphangulatát bevezetőben egy, a kort és a főpap személyiségét, lelkiségét felvillantó zenemű teremtette meg. Kolos Istvánnak, a budapesti Szent István-bazilika orgonaművészének szerzeménye, az a kórusmű, amely Mindszenty székfoglaló szavaival, s az ősi magyar himnusz gondolatait idéző, Boldogasszony anyánkat megszólító fohászával idézte meg a kort, a bíboros egyházhoz, világhoz forduló üzenetét: „Állok Istenért, Egyházért, hazáért, mert ezt a kötelességet rója rám a nagyvilágon legárvább népem történelmi szolgálata. Nemzetem szenvedése mellett a magam sorsa nem fontos.” Kolos István opusát 1992-ben írta, Mindszenty születésének évfordulójára, s azóta örvendetes módon minden esztendőben valamilyen évfordulót ünnepel/ünnepelhet népünk, Mindszenty életútjának állomásaira emlékezve, fogalmazott a posztulátor. Majd felidézte a bíborossá kreálás pillanatait, amelyben XII. Piusz pápának a bíborosi beiktatásban elhangzott szertartásbeli szavai a kegyetlen jövő valóságát festették fel, mintegy felkészítő jövendöléssel: „A 32 (új bíbornok) közül te leszel az első, akinek vállalnod kell a bíbor színnel jelzett vértanúságot!” Bár e mondat a szertartás szövegében benne található, a pápa nem véletlenül ezt emelte ki a szertartás aktuális pillanataiban a Szentlélek ihletésére, hiszen láthatta, hogy Kelet-Európa országaiban ugyanolyan egyházüldözés érik, mint amit Szovjet-Oroszországban az ortodox egyháznak kellett elszenvednie. Mindszenty is tisztában volt a bíbornokság felelősségével, tudta, mire számíthat, de elvállalta, hogy egyházát, népét szolgálja akár a börtön, a meghurcoltatás vagy a vértanúság árán is. Bár kétszer is felmerült benne a lemondás szándéka, de aztán mindannyiszor elvetette azt.
Vajon megértette-e a nyugati katolikusság, és Róma Mindszenty hazafias, hitvalló kereszténységét, a magyar egyház életben maradásáért vívott következetes főpapi szolgálatát, ellenállását a kommunista egyházüldözés idején? Megérthette őt a külföld, azt az ízig-vérig magyar embert, aki a magyar nyelv mellett főként latinul, kicsit németül tudott kommunikálni, s angol nyelven alig? – vetette fel az előadó. Majd megfordította a kérdést: És Mindszenty megérezte-e a nyugati világ összeurópai és a Vatikánnak az összkereszténységet figyelembe vevő törekvéseit, szándékait? Itt a Vatikán keleti politikájára utalt. Ahogy az ő nevét sem tudták leírni nyugaton (az AP Hírügynökség úgy archiválta bíborossá kreálásakor a nevét, hogy „Mindsetti”), úgy ő sem tudta igazán átérezni, ahogy a Nyugat reagált azokra az eseményekre, amelyek nekünk a diktatúra éveiben húsbavágóak voltak, s ami az ő főpásztori szolgálatát minden pillanatban kitöltötte. Napi jegyzeteiből, amelyet az amerikai nagykövetségi fogságában vezetett, megismerhetjük álmait, tépelődéseit ezzel kapcsolatban.
Meg kell értenünk, mondta az előadó, hogy a Vatikán keleti politikáját és a magyar egyházi felső vezetés életben maradási törekvéseit a kommunista egyházüldözés idején nem szabad szembeállítani egymással, csak párhuzamosan lehet értelmezni, mint a védekezés, a gondoskodás különböző formáit. De nagyon büszkék lehetünk arra, fűzte hozzá, hogy volt nekünk a 20. században is egy Rákóczi Ferencünk: Mindszenty József, aki élethosszig vállalta az ő küldetését, a börtönt, a félrabságot, főpásztori emigrációs szolgálatát is fel tudta áldozni egyházáért, hazájáért. E két oldal ugyanis összekapcsolódik, kiegészíti egymást minden szinten. Vannak ugyanis, akik a mindennapi életben maradásért küzdenek jószándékkal, tisztességgel, s vannak azok a hűségesek, akik viszont példaszerűen, akár életük árán is képviselik az igazságot. Egyházunkban azért van olyan sok szent, mert különfélék vagyunk. Mindszenty ma is másképp jelenik meg egy magyar ember fejében, mint egy nyugat-európai katolikuséban.
Szólott az előadó arról is, hogy idén 1956 hatvanadik évfordulóját ünnepeljük, amely egyúttal Mindszenty börtönből való szabadulásának jubileuma is. A Conti utcai egykori börtönéveire emlékezve, a már lebontott börtönépület előtti téren egy emlékművet avathatnak fel októberben a bíboros emlékére, melyen páter Pio Mindszentyvel való bilokációs találkozása is megfogalmazást nyer a művész keze nyomán. A boldoggá avatási folyamatra vonatkozóan elmondta, hogy jelenleg az egyházmegyei vizsgálat lezárult, a Rómába küldött akták alapján az ügy római relátora és posztulátora készíti az összegzést, amely egy hosszadalmas ügymenet.
Az előadás utáni beszélgetésben többek között elhangzott, hogy Mindszenty életének több állomása párhuzamba állítható Márton Áronéval, ugyanakkor lényegesen különbözik is attól. Ennek kapcsán felvetették: mi lehetett az oka annak, hogy Márton Áron megtérésre tudta vezetni a volt békepapokat börtönből való szabadulása után, s a kisebbségi lét, a kettős elnyomás alatt sem érték olyan súlyos hátratételek az erdélyi katolikus egyházat, mint az az anyaországban történt. Kovács Gergely rámutatott: nem igazságos összehasonlítani a két főpapot és tevékenységüket, hiszen egészen különböztek egyéniségükben, körülményeikben is. Egészen más helyzetben volt Márton Áron, mint Mindszenty. A kisebbségi lét nagyon sajátos lét, sajátos egyházi összetevőkkel. Ugyanez elmondható például Wyszynszki bíborosról is, akivel szintén össze szokták hasonlítani Mindszentyt. Hiszen Lengyelországban a katolikus többségi helyzet folytán az egyház és a nemzeti identitás szinte összeforrott, s ott a kommunisták a bíborossal szemben, ha akartak volna, sem tudtak volna olyan retorziókkal élni, mint Mindszentyvel tették Magyarországon. Helyesebb tehát, ha úgy fogalmazunk, hogy aki Mindszenty volt a magyaroknak, az Márton Áron volt az erdélyieknek és Wyszynszki a lengyeleknek. Csillagok voltak ők az egyház egén, s ma is világítanak, utat mutatnak, zárta gondolatait a posztulator.
Toldi Éva
