A templomkülső pályázati forrásból újulhatott meg. Magyarország Kormánya először 2019-ben, a Magyar Falu Program keretében, a plébániaépület felújításában segítette a zalaszentmihályi egyházközséget, amelynek során a plébániaépület kívülről és belülről is teljesen megújulhatott. Megtörtént az épület energetikai korszerűsítése, a nyílászárók és a teljes gépészet cseréje is megtörtént.

A plébániaépület felújítása tehát szerencsésen befejeződött, de a munkálatokkal párhuzamosan, a Miniszterelnökség által kiírt épített örökség védelme projektben elindulhatott, a templom külső felújítása is, amelyre a pályázati forrás keretében 15 millió forintot nyert az egyházközség. A tervezés és az engedélyeztetés a Covid19 járvány után a tervezettnél hosszabb ideig tartott, így az előkészítési munkálatok majdnem egy évig elhúzódtak. Most azonban már a külső felújítás végső üteme közeledik. A külső falak már megújultak, elkészült a toronysisak festése és a nyílászárók cseréje is. A külső munkálatoknál a lábazati rész festése és a csapadékvíz elvezetése van még hátra. Jelenleg két ütemben folyik a felújítás, így a plébániatemplom nem csupán kívülről, de belső terében is megújulhat. A Zalaegerszegi Kormányhivatal Örökségvédelmi Osztálya az egyházközség kérésére kiadta a szükséges engedélyt, hogy ezek megtörténhessenek: elkészült a templom építéstörténetének összefoglalója, az értékleltár és a restaurátori szondázó kutatások, a falfelületek és a mennyezeti rész rétegkutatása is megtörtént. A következő lépés a szentélyrekonstrukció lesz. Ennek keretében a zalaszentmihályi templom szentélye újul meg teljesen. A belső felújításra a Miniszterelnökség és Soltész Miklós államtitkár úr jóvoltából – egyedi támogatás keretében – 20 millió forintot kaptunk. Az előkészületi szakaszban érkezett a másik jó hír: itt nyerhet elhelyezést a Veszprémi Főszékesegyház korábbi főoltára, a Szent Mihály oltár, amely impozáns méreteivel és művészi kialakításával templomunk ékessége lesz. A főoltár felállítását követően, a templombelső is teljes festést kap, illetve a mennyezeten található díszítőfestések, és a falakon található ornamentális díszítések kerülnek megújításra.

A templombelső jelenleg nincs használatban, a plébánia nagytermében tartjuk a szertartásokat itt vannak a Szentmiséink is a felújítás ideje alatt. Nagy örömmel használjuk fel a rendelkezésre álló állami forrásokat, de a helyi erők is megmozdultak: településünk apraja-nagyja is igyekszik a maga módján kivenni a részt a felújítási munkálatokból, közösségi munka felajánlásával, társadalmi munkával, az önkormányzat és a helyi vállalkozók is segítenek, az asszonyok pedig a takarítással, illetve azoknak a feladatoknak az elvégzésével, amelyek egy-egy ilyen felújítással együtt járnak.

Hála és köszönet mindazoknak, akik támogatják, támogatták ezeket a beruházásokat elsősorban Magyarország Kormányának, és Veszprémi Érsekségnek, Érsek atyának, aki szintén figyelemmel kíséri az itt zajló felújítási munkálatokat, és ha a Jóisten is engedi, akkor az idei esztendőben a Veszprémből kapott főoltár már állni fog, a festési munkálatok pedig a tavasz folyamán befejeződnek, és ha minden jól megy, akkor jövő nyáron, 2024 nyarán megtörténhet az átadás.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »