Az Ajkai Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola 8. osztályos diákjai június 4-én a délelőtt 10 órakor kezdődött szentmise keretében részesültek a bérmálás szentségében.

Számukra a keresztény nagykorúságot jelentő szentséget Dr. Takáts István érseki általános helynök szolgáltatta ki. A szentmise kezdetén Rieder András igazgató úr köszöntötte helynök atyát, valamint a megjelent szülőket és a bérmálkozókat. Bakos Frigyes, az iskola lelki igazgatója felkérte a helynököt, hogy a felkészült fiatalok részére szolgáltassa ki a bérmálás szentségét.

Takáts István helynök József Attila egyik versének mondatával kezdte szentbeszédét, amelyet Thomas Mannnak írt: Te jól tudod, a költő sose lódít, az igazat mondd, ne csak a valódit. Olyan szép, ahogy József Attila meghívja Thomas Mann-t arra, hogy ennél többről szóljon, ne csak a valóságról, amely néha ijesztő vagy csüggesztő, hanem sokkal többről, ami túlmutat a valóságon. Amikor a Szentlelket úgy is hívja Krisztus, hogy az igazság lelke a vigasztaló, akit majd elküldök nektek, és megtanít titeket mindarra, amit mondtam nektek, az nem csak a tanítványoknak volt igazságlelke és vigasztaló, hanem nekünk is. Helynök atya prédikációjának folytatásában arról beszélt, hogy az igazságot mindig az a kérdés hozza el nekünk, hogy miért születtünk, miért élünk, vagy mi lesz velünk a halál után? Van-e az életünknek igazsága? A Szentlélek arra hív mindenkit, hogy ne csak a tényeket lássa, ne csak a valóságot lássa, hanem igazságban tudjon élni. Hogy mi is az életünk igazsága? Mivel gazdagodhatunk mindannyian, ezekre a kérdésekre adott válaszokat Takáts István atya.

Helynök atya a keresztségi fogadás megújítása után a 42 felkészült fiatal számára szolgáltatta ki a keresztény nagykorúvá válás szentségét.

A bérmálkozók tevékeny résztvevői voltak a szentmisének, szolgálatukkal is bizonyítva, hogy elindultak keresztény hitük megvallásának útján.

Fotó: Línea Fotó

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »