Napi összefoglaló

Lássuk meg, hogy a reménység természeténél fogva közösséget teremt – fogalmazott dr. Udvardy György, a Veszprémi Főegyházmegye érseke a Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) pénteki hivatalos megnyitóján.

Ugyan az ünnepi szentmisével és néhány eseménnyel már csütörtökön kezdetét vette a KATTÁRS, a huszonhat sátor és a mintegy ötven intézmény és lelkiség mozgalom programjai csak pénteken délután kezdődtek meg a megújult várnegyedben.

A napot az „Erősek a reményben” tudományos konferencia indította az Érseki Palota dísztermében. Itt dr. Erdő Péter bíboros, dr. El Beheiri Nadja, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi tanára, Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár, dr. Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora és Hölvényi György Európa Parlamenti képviselő vett részt és referált a témában.

Ezzel egy időben megérkezett a Magyar Vöröskereszt véradó busza a Veszprémi Érseki Főiskola parkolójába, amely 16 óráig várta a segíteni szándékozókat.

Már reggel óta nagy volt a nyüzsgés a megújult várnegyedben, épültek a sátrak, a faházak, s nap közben egyre több szervezet képviselője foglalta el a kijelölt helyét. Délután négyre minden a helyére került, ekkor köszöntötte Kulcsár Dávid atya a megjelenteket, majd dr. Székely János, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate bizottságának elnöke és dr. Udvardy György, a házigazda Veszprémi Főegyházmegye érseke mondott köszöntőt.

A Szentháromság téren dr. Hajnáczky Tamás, kisebbségpolitikai szakértő és dr. Sebestyén József főiskolai tanár szakértőként szólalt meg A cigányzene és a zenészcigány alakváltozásai című kötetbemutatón. A zenés programon dr. Leveleki Magdolna szociológus moderátorként közreműködött.

Ezt követően Van kiút! – Remélj és cselekedj! címmel tartottak kerekasztal-beszélgetést dr. Székely János püspök, Juhász Katalin Ágnes, a premontrei Női Kanonokrend általános elöljárójának, Nagy Zoltán cigányreferens, Szaller Péter, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szakmai koordinátornának részvételével. Az eszmecserét moderálta Bángi-Nagy Anna, a Boldog Ceferino Intézet szakmai vezetője. Közreműködött a Pharne Csérhaja – Fehér Csillagok zenekar.

Közben a Körmendy Ház udvarán egy rendkívül izgalmas beszélgetés kezdődött A mesterséges intelligencia (MI) váltja meg a világot? címmel. Pótszékeket kellett a beszélgetés helyszínére hozni, olyan nagy volt az érdeklődés.

A Szilágyi Keresztény Iskola Harangegyüttesének műsora nagy tapsot és elismerést váltott ki a nézőkből.

A Szent Mihály Főszékesegyházban a veszélyben lévő magzatokért tartottak szentségimádást.

A Fokláré Mozgalom szervezett egy beszélgetést, amely az anyai életút szakaszairól szólt. Az Újváros Kiadó panelbeszélgetésén Paksy Eszter szerkesztő, Kollár Gabriella pedagógus, Kapás Orsolya fordító osztotta meg tapasztalatait.

Mindeközben a Nagyszeminárium kertjében ízelítőt kaptunk a szemlélődő imából. Az esemény a Kerti csendélet címet kapta.

Palánki Ferenc püspök, Kállay Katalin és Darnai János ifjúságpasztorációs referens osztotta meg észrevételeit Az ifjúságpasztoráció fontossága a pápalátogatáson elnevezésű eseményen.

Az ünnepi szentmisét dr. Székely János, szombathelyi megyés püspök celebrálta.

Este bemutatkozott a Mária Út, Galgócziné Szabó Zsófia koordinátornak köszönhetően.

A Körmendy Ház udvarán a házasságerősítésről tartottak előadást, és workshopot.

A nagyszínpadon a katolikus intézmények gyermekműsorának tapsolhattunk.

Pál Gyula, a Pulsatio Meridiana Zrt. stratégiai igazgatója és Kollár László, a KETEG Alapítvány kuratóriumi tagja remek előadást tartott a Fiatalok részvétele egy gazdasági megújulásban címmel.

Az Eucharist Zenekar hangulatos koncertje zárta a napot a várban.

Az Árpád-házi Szent Margit-templomban a KATTÁRS-sal párhuzamosan zajló a Pueri Cantores jegyében zajló Nemzetközi Ifjúsági Kórustalálkozó ünnepi gálakoncertjét élvezhettük. Fantasztikus, felemelő, páratlan élmény volt.

Mindkét eseményt a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával valósul meg.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »