Urunk feltámadásának ünnepén, húsvét vigíliáján, a veszprémi Árpád-házi Szent Margit templomban Dr. Udvardy György érsek vezette a szertartást Dr. Takáts István általános érseki helynökkel, Tornavölgyi Krisztián érseki irodaigazgatóval és Tamás Zoltán káplánnal.
A templom előtti téren érsek atya megszentelte a tüzet, majd a Húsvéti gyertya lángjának meggyújtása előtt elhangzott: „Jézus Krisztus tegnap és ma, Ő a Kezdet és a Vég, Ő az Alfa és az Omega, Övé az idő, és Övé az örökkévalóság, Övé a dicsőség és a hatalom, mindörökkön örökké.” Ezután a főpásztor öt tömjénszemet szúrt a gyertyába kereszt alakban, Krisztus sebhelyeinek jelenként, majd meggyújtották a gyertyát. A húsvéti gyertya fénye maga is Jézus Krisztust jelzi, feltámadását, amely belevilágít a templom sötétjébe és egyúttal a világ sötétjébe is, hogy új reményt adjon.
A sötét templomba vonulás után érsek atya a következőket mondta: “Kedves testvéreim! Miután ünnepélyesen elkezdtük húsvéti vigíliánkat, figyelmes lélekkel hallgassuk meg Isten igéjét, elmélkedjünk azon, miként mentette meg népét Isten a régmúlt időben. Az idők teljességében pedig hogyan küldte el szent fiát megváltónkul. Kérjük Istenünket, hogy a megváltás húsvéti művét beteljesítve, vezessen el minket az örök éltre.”
Az olvasmányok után főpásztor énekelni kezdte: „Dicsőség a magasságban Istennek!” – felhangzott a Glória, „visszatértek a harangok”, felszólítva a hívőket Krisztus győzelmének ünneplésére, felgyulladtak a fények, meggyújtották a gyertyákat. A szentleckét követően felcsendült a „vágyva vágyott ének”, az ünnepélyes, ujjongó Alleluja.
Dr. Udvardy György homíliáját teljes terjedelmében olvashatják:
Úgy tekintsétek tehát magatokat, mint akik meghaltak a bűnnek és most Istennek éltek, a mi urunk, Jézus Krisztusban.
Hallottuk a szentleckének a tanítását. Úgy tekintsétek tehát magatokat, mint akik meghaltatok a bűnnek, és már Istennek éltek, a mi urunk, Jézus Krisztus által…
Testvérek, ezt a valóságot éljük át ezen a szent éjszakán, amikor megemlékezünk Jézus Krisztus sírból való feltámadására. Megemlékezünk arról, hogy a halálból, mint győző tér vissza, és életet ígér mindazoknak, akik hisznek benne. Életet, soha el nem múló örök életet, s mert örök életünk van ezért bár érint bennünket a halál kényszere mégis hisszük, hogy örökké élünk Jézus Krisztusban. Ezért van az, hogy nem keressük az élőt a halottak között. Mert hisszük, hogy Jézus Krisztus az Isten fia. Nem csak egy bölcs tanító, nem csak egy erkölcsi példát adó mester, hanem Isten fia; a megváltó. Isten fia az emberiség megváltója. Isten fia, az én megváltóm. Hisszük, Jézus Krisztus él, és mi is élni fogunk. Hisszük, bűneinktől megváltott, megbocsátotta a bűneinket, és hisszük, hogy szabadsággal ajándékozott meg bennünket. Hisszük, hogy föltámadva a sírból újjáteremtette szabadságunkat. Azt, amit eldobtunk, azt, amit idegen földön elkótyavetyéltünk, azt, amire nem voltunk büszkék. Azt a szabadságot, amit eladtunk, elcseréltük semmi haszon fejébe. Ő visszaadja szabadságunkat, hogy éljünk. Ez az élet pedig teljes, boldog, vég nélküli legyen. Mert úgy tekintünk magunkra, mint akik Jézus Krisztusban élünk, ezért nem keressük az élőt a halottak közül. Ezért nem keressük életünk holt cselekedeteit, s nem is akarjuk folytatni azokat. Nem akarunk holt cselekedeteket. Miért tennénk? A holt cselekedet halálba visz. Krisztus, a föltámadott, élettel akar megajándékozni bennünket. Elvetjük tehát magunktól a bűnös cselekedeteket, s elhagyjuk azokat. Elhagyjuk bűnös szokásainkat. Hiszen sokszor a bűnt talán észrevesszük, bűnös szokásainkat kevésbé. El akarjuk magunktól dobni, mert halálra vezetnek bennünket. Pál apostolnak a galatákhoz írt levelében olvashatjuk, akik nem hisznek Krisztusban, akik nem ismerik Krisztust, akik elvetik maguktól az életnek a cselekedeteit, ők a testükben hordozzák a gyűlölködést, a széthúzást, az ellenségeskedést, az istenkáromlást, mindent-mindent, ami az embernek a vesztét okozza. Mi nem akarjuk ezeket a holt cselekedeteket. El akarjuk vetni magunktól bűnös szokásainkat. Akár a legkisebbet is. Akár azt is, ami csak a mindennapjaimnak egy pontját határozza meg. Még azt is amiről úgy gondolom, talán elvárhatom, hogy fogadjanak el így is a családban a gyermekeim, a közösségben. De nem akarom hordozni, mert nem az életre vezet. Nem akarjuk a holt cselekedeteket. Új életet akarunk, és új cselekedeteket akarunk.
Ugyancsak a galata levél emeli ezt ki; mert örömmel, élettel, ujjongással, szeretettel, bátorsággal, erővel akar megtölteni bennünket az Isten. Ez nem pusztán erőfeszítéseinknek jutalma. Nem pusztán valamiféle eredmény, amit elértünk, s most már ezen a szinten tudunk gondolkodni és dönteni. Ez valami gyökeresen új. Valami, amit nem várhattunk, nem remélhettünk, nem a cselekedeteinknek az összesége és eredménye. Hanem olyan gyökeresen új, amit az Isten nekünk ad ajándékul, új életként. Istennel élünk. Úgy tekintsétek tehát magatokat, mint akik meghaltatok a bűnnek, és már Istennek éltek Jézus Krisztusban. Istennel élünk. Ezt ünnepeljük ezen az éjszakán testvérek, hogy Istennel élünk. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy megkeresztelkedtünk. Úgy, hogy beoltakoztunk Jézus Krisztusba, az élő tőbe, aki éltet bennünket. Aki élettel tölti be lelkünket, átjárja lelkünket új gondolattal, új reménnyel, új erővel tölt be bennünket. Megkeresztelkedtünk…Krisztust öltöttük magunkra. Alámerültünk, meghaltunk a bűnnek, de fölemelkedtünk a vízből, a keresztség vizéből, és Ő élettel ajándékoz meg. A keresztségben hisszük, Isten eltörli a bűneinket. Isten saját gyermekeiként tekint ránk. Lelkével ajándékoz meg bennünket, bennünk van, a bátorság, az erősség, a jámborság, az Úr félelmének, a tudománynak, a bölcsességnek, az erőnek a lelke. Bennünk van, hogy jól gondolkozzunk, jól tudjunk dönteni, jól tudjunk szeretni, jól tudjunk cselekedni.
A keresztségben az Egyház tagjaivá lettünk, s leszünk, szabad emberekként tudunk élni. A szabad emberrel a gonosz nem tud mit kezdeni. Azzal az emberrel tud bármit is kezdeni, aki kicsinyes alkukba bocsátkozik, aki elcseréli szabadságát, nem értékeli megfelelő módon. Mi szabad emberek vagyunk, s értékeljük keresztségünket, keresztségi és keresztényi mivoltunkat. Krisztus tanúi akarunk lenni társaink között, közösségeinkben, társadalmunkban. Istennel akarunk élni a lélek erejéből.
Kedves testvérek, mindent megkapunk ebben. Mindent megkaptunk ahhoz, hogy ezt meg tudjuk élni. Akarjuk ezt az életet. Akarjuk az ennek megfelelő döntéseket, s akarjuk a küzdelmet a jóért, amit fölfedeztünk Jézus Krisztusban, az Élet Urában.
Akarjuk a keresztségben elnyerni a méltóságot, akarjuk ígéreteinket megújítani, mint ahogy most a szent liturgiában meg is tesszük. Akarjuk fölszítani magunkban a befogadottságnak az élményét, tudatát, és akarjuk befogadni keresztségre, bérmálásra az eucharisztia vételére készülő testvéreinket. Mert a közösség tagjaivá, Krisztusivá akarnak lenni. Akarjuk hordozni az örömteli életnek gyümölcseit.
Úgy tekintsétek hát magatokat, mint akik meghaltatok a bűnnek, és most már Istennek éltek, a mi Urunk, Jézus Krisztusban. Hisszük, Ő Urunk. Hisszük, Ő életünk, és hisszük, hogy Ő méltóságunk. Ezért készülünk most mindenszentek közbenjárását kérve, ezért készülünk – keresztségre készülünk – testvéreink befogadására, ezért akarjuk megújítani az ígéretünket, ezért fogadjuk majd a szentelt vizet, amit az Egyház ránk hint, és ezért akarunk örömmel az eucharisztiához járulni. Mert ezt az új, ezt a krisztusit, ezt a teljes életet akarjuk élni.
A szentbeszédet követte a keresztségi fogadalmak megújítása valamint egy keresztelőre és bérmálásra került sor. A szertartás a szentmise szokott rendje szerint folytatódott, majd megkezdődött a feltámadási körmenet a templom körül.
A szertartás befejezéseként a főpásztor áldott ünnepet kívánt mindenkinek.
