Az Ajkai Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola 8. osztályos diákjai május 29-én a délelőtt 10 órakor kezdődött szentmise keretében részesültek a bérmálás szentségében.

Számukra a keresztény nagykorúságot jelentő szentséget Dr. Udvardy György, az egyházmegye főpásztora szolgáltatta ki. A szentmise kezdetén iskolánk részéről Rieder András igazgató úr köszöntötte érsek atyát, valamint a megjelent szülőket és a bérmálkozókat. Bakos Frigyes, az iskola lelki igazgatója felkérte a főpásztort, hogy a felkészült fiatalok részére szolgáltassa ki a bérmálás szentségét.

Szentbeszédében Udvardy György veszprémi érsek kiemelte, a mi utunk az Atyához vezet, minden cselekedetünk, kötelességeink teljesítése, az atyával való kapcsolatunk örökké tartó jelentőséggel bír. A fiatalokhoz fordulva elmondta, valószínűleg már mindannyian elgondolkodtak azon, hogy mi az élet értelme, miért élünk, miért most élünk, és nem néhány száz évvel korábban vagy a Föld másik részén. A főpásztor elmondta, mindezt nem mi határozzuk meg, ezt kaptuk ajándékba Istentől. Ismerjük a tanításait, a törvényeit, érezzük a szeretetét. Ha pedig érezzük, hogy szeretnek, akkor erősebbek vagyunk, bátrabbak, szabadabbak. A szeretet cselekedetei mellett ott állnak hitünkből fakadó döntéseink és az üdvösségbe vetett reményünk.

Érsek atya a keresztségi fogadás megújítása után 37 felkészült fiatal számára szolgáltatta ki a keresztény nagykorúvá válás szentségét.

A bérmálkozók tevékeny résztvevői voltak a szentmisének, szolgálatukkal is bizonyítva, hogy elindultak keresztény hitük megvallásának útján. A szentmise végén Menyhárt Máté és Takács Sára mondott köszönetet a főpásztornak bérmálás kegyelmeiért, valamint Frigyes atyának, hogy fáradozásaival segítette őket, és nagykorú kereszténnyé válhattak.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »