Fontos a közös készület, bátorítsuk egymást az Atya akaratának fölismerésének az útján, de legfőképpen azon az úton, mit jelent megcselekedni az Atya akaratát – hangsúlyozta dr. Udvardy György veszprémi érsek a péntek hajnalban megtartott rorate szentmisén.
A Feltámadt Üdvözítő-templomban korán reggel, hat órakor gyülekeztek a hívek, hogy meghallgassák a rorate szentmisén dr. Udvardy György veszprémi érsek gondolatait.
– Fölfedezni Isten akaratát, megtenni azt, boldogságot jelent mindannyiunk számára. Az egyházban ezt tapasztaljuk meg, az egyházban ezt kapjuk meg: Isten akaratának fölismerésének a lehetőségét és megkapjuk hozzá mindazt a támogatást, ami ahhoz szükséges, hogy ezt meg is tudjuk tenni. Keresztény életünkben azért ez nem könnyű. Nem könnyű, sokszor akár a félelmek, a napi gondok, akár a közvélekedés, akár a bizonytalanság elhomályosítja előttünk mi is Istennek akarata. Vagy éppen a saját szükségleteim, az adott helyzetem nem teszi lehetővé, hogy nagyon könnyen és egyértelműen lássam, mit kíván az Isten – kezdte homíliájában.
– Máskor pedig Isten akarata egyértelmű, pontosan tudom, hogy mi az, és mégis nehéz megtenni. Nehéz megtenni, mert ezt esetleg úgy élhetem meg, hogy van az én akaratom, amiről pontosan tudom, hogy nekem az jó lenne, szeretném elérni, és ezzel szemben áll az Isten akarata, ami pedig más. Mintha ez a két akarat egymásnak feszülne, vagy úgy is megélhetem, hogy Isten akarata nemhogy jó lenne számomra, hanem korlátozza az én konkrét szándékomat és akaratomat. És ez fájdalmas. Küzdünk az Istennel. Talán nem mindig fogalmazzuk meg ezt ilyen világosan, talán éppen ezért is szükségesek a szent idők, az erős idők, amikor nagyon őszintén, önmagunkkal szemben is nagyon őszintén akarunk beszélni. Igen, néha küzdünk Istennel, az Isten akaratával – fogalmazott. Majd így folytatta: – Máskor pedig úgy tűnik, hogy Isten nélkül is meg lehet tenni mindazt, amit szeretnénk. És látjuk, a mai evangéliumban is Jézus tanítását, ez nincs így. Mert aki Jézus Krisztus személyére, tanítására építi az életét, annak a háza biztos alapon áll. Aki pedig nem, annak szükségszerű következménye, hogy ez a ház megrendül, összeomlik, összedől. Hány és hány példát tudunk hozni, akár saját életünkből, vagy akár mások életét is látva. Krisztus, stabil sziklaalapja életre vezet, biztonságot ad, Krisztus nélkül pedig az élet elsilányodik, tönkremegy, méltatlanná válik, de el is pusztul.
A veszprémi főpásztor aláhúzta, nem mindenki jut be a mennyek országába, csak, aki megteszi, teljesíti az Atya akaratát.
– Ugyan Jézus Krisztus meghalt és föltámadott, mert szerette az Atyát, odaadta az életét, tanított bennünket, és az Atya feltámasztotta, és ezért ő úrnak bizonyult. Úrnak, mindenek fölött, az én életem fölött, az akaratom fölött, a világ rendje fölött. Azonban, ha ezt az urat valamiféle köznapi úrként, méltóságként, tisztelendő, követendő példaként tekintjük csupán, az nem elég. Mert akkor még én vagyok az Úr, én akarok irányítani, én döntöm el, mit engedek be az életembe és mit nem, de Jézus nem ezt kéri. Az a kérdés, hogy fölismerhetem-e Isten akaratát, és ha fölismertem, van-e bátorságom megtenni. Jézus Krisztus a halált is legyőzi. Mert ő a legnagyobb korlátozást is elfogadja, elviseli, miért? Mert bízik az Atyában. Bízik abban, hogy az Atya jó, hogy az Isten jó, aki őt küldte, szereti, és ezért tudja megtenni az Atya akaratát kétkedés nélkül. Nem méricskél, nem számolgat kié jobb, melyik visz előrébb, nem teszi a két akaratot kompromisszumos helyzetbe, de még csak vitahelyzetbe sem. Persze ott van a küzdés, meg kell küzdeni azért, hogy bízzak az Atyában. De ez mindennapi életünkben is így van. Ha valaki felé bizalommal vagyok, valakiben bízom, bármit kér, meg fogom tenni, miért? Mert bízom benne. S ha valakiben nem bízom, akkor jön az, hogy méricskélek. A bizalom okán tudom megtenni Istennek az akaratát. És ez nekem jó, mert az életem stabil, mert az életem erős, mert az életem biztonságos. Úgy tűnik, hogy ebben a folyamatban mindenki egy szál egyedül van. Maga dönt magáról. Lényegileg alapvetően ez igaz, de sosem testvérek nélkül, sosem csak egyedül áll az én döntésem, mert hatással van a másikra, sőt felelős vagyok a másikért is. Ezért is fontos a közös készület, bátorítsuk egymást az Atya akaratának a fölismerésének az útján és legfőképpen azon az úton, mit jelent megcselekedni az Atya akaratát. Ámen.
