Boldog Gizellát ünnepelték Veszprémben ereklyéjének jelenlétében, május 7-én, szombaton délelőtt.
Boldog Gizella, a Veszprémi Főegyházmegye társvédőszentjének ünnepi szentmiséjét a várban lévő felújítási munkálatok miatt idén az Óváros téren tartották, ahol Veszprém város által biztosított színpadon mutatott be ünnepi szentmisét Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, Dr. Udvardy György érsekkel, Dr. Márfi Gyula emeritus érsekkel, Dr. Takáts István általános érseki helynökkel, Tornavölgyi Krisztián érseki iroda igazgatóval valamint az egyházmegye jelen lévő papságának koncelebrálásával.
Udvardy György érsek atya köszöntőjében elmondta, hogy Boldog Gizella ünnepe számunkra az identitásunkat erősítő, támogató ünnep. Ezen az ünnepen mi is lélekben csatlakozunk az egyház más ünnepi pillanataihoz, első sorban passaui testvéreinkhez, ugyanígy csatlakozunk az esztergomi ünnephez is, ahol Mindszenty József bíboros boldoggá avatásáért mutatnak be szentmisét, valamint a máriagyűdi gyalogos zarándoklathoz is, akikkel szintén lélekben együtt gyalogolunk a békéért.
Boldog Gizellára emlékezünk, rá, aki idegenből jött népeket, közösségeket kötött össze. Hitben erősítette magyar népünket Szent István király oldalán és Szent Imre hercegünk édesanyjaként.
Palánki Ferenc püspök atya homíliáját teljes terjedelmében itt olvashatják:
Excellenciás és főtisztelendő érsek atyák, főtisztelendő paptestvérek! Krisztus hívei, szeretett testvéreim! Hálásan köszönöm a meghívást, azt, hogy együtt ünnepelhetünk. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ezen a téren én még misét fogok bemutatni. Tudniillik, azt kevesen tudják rólam, hogy 1987-ben én itt Veszprémben öt hónapig dolgoztam, mégpedig a telefonközpontban. Építettük akkor – remélem már nem az működik, biztosan sokkal korszerűbb – mindenesetre ezen a téren nagyon sokat átmentem, amikor szentmisére igyekeztem a székesegyházba. Nem gondoltam volna, de az élet ilyen kiszámíthatatlan, mert az ember keresi az életének a kincseit. Hogy ki hol találja meg, ez az Istennek a titka. Boldog Gizella, Ő is kereste a kincseit, az életének a kincseit. Rátalált Jézus Krisztusra, s Jézus Krisztus mutatta neki az utat. Így lehetett szent, így lehetett boldog, s mi is így lehetünk, hogy ha elindulunk ezen az úton.
Akkor, amikor itt dolgoztam akkor hallottam ezt a mondást – mivel a veszprémiek szokták ezt mondogatni -, hogy vagy fúj a szél, vagy harangoznak, vagy éppen papot látnak. Még ezt is hozzá szokták tenni. Eszembe jutott ez, amikor készültem erre az elmélkedésre. Hogyha nem lennének hegyek – ott, ahonnan én jövök, Debrecenben, elég kevés van – ha nem lennének hegyek, akkor a szelek bármerre fújhatnának, de a hegyek az ég felé irányítják a szeleket. Ha nem lennének szentek, akkor az emberek is sokfelé tudnának figyelni – meg figyelnek is – de a szentek ilyen hegyek, akik a tekintetünket az életünk irányát az ég felé irányítják. Ilyen jelek a szentek, a boldogok. Graham Greene írja, hogy egy dolognak van értelem a világon; szentnek lenni. Mennyire más nyelven beszélünk manapság arról, hogy „szent”. Régen a szent, az a megközelíthetetlen, az, akit csodálunk, nagyszerű, de azért követni nem igazán tudjuk.
A II. vatikáni zsinat „Lumen Gentium” kezdetű dokumentumában az 5. fejezetben így szerepel; mindenki meghívást kapott az életszentségre. Hogy a szentek nem csupán távoli valakik, akik megközelíthetetlenek. Olvashatunk nagyon szép történeteket a Legenda Aurea-ban, hogy például Szent Miklós egy napos korában már fölállt a fürdető teknőben, és szerdán meg pénteken csak egyszer szopott, mert már akkor böjtölt. Sokféle ilyen érdekes dolgot tudunk olvasgatni, de az, hogy például valaki csak az oltáriszentséggel él – mint Mária Magdolna, aki Jézus feltámadása után a hét kánoni órában minden nap elragadtatott és hallhatta az angyalok énekét, és az eucharisztián, az oltáriszentségen kívül már más táplálékra már nem is volt szüksége. Azt gondolom, hogy mi ezeket nem tudjuk követni. Azt viszont tudjuk követni, hogy ha belegondolunk abba, hogy ezek a szentek, mint például Boldog Gizella meg az első szent magyar család, ugyan olyan emberek voltak, mint mi. Ugyan azt tették, mint mi, csak másként, s ezen a „másként”, ezen van a hangsúly. Hogy másként kell élnünk. Ugyan azokat a dolgokat kell tennünk – hétköznapi dolgokat. Szent John Henry Newmann bíboros írja, hogy; szentnek lenni nagyon könnyű. Amikor le kell feküdni, akkor maradj ébren. Amikor föl kell kelni, akkor ne aludj tovább. Végezd a hétköznapi dolgodat, imádkozzál, a többi kegyelem, az Isten majd hozzáteszi…
Amikor a kispapoknak voltam a spirituálisa, mindig ezt hangsúlyoztam, hogy az életszentség nem a rendkívüliségben van, hanem a normalitásban. Az egyszerűségben, a tisztaságban, az, hogy amire meghívást kaptam, azt teljesítenem kell. Ha elképzelem az életemet, vannak vágyaim – fiataloktól meg szoktam kérdezni, hogy; mi leszel, ha nagy leszel? (Akkor mondja, hogy mi lesz) s kell is, hogy legyenek vágyaink. Kell is, hogy legyen elképzelés, hogy most merre induljon egy most érettségiző valaki…Kell, hogy legyen. Na de kell, hogy engedjük belépni az életünkbe az Istent. Boldog Gizella elképzelte, hogy milyen jó lesz, hogyha Ő egy kolostorban fogja leélni az életét, szerzetesnőként. Ezt elvállalta, Isten meghívta, milyen jó lesz…Talán azt sem hallotta, hogy hol van Magyarország… (Na jó, lehet, hogy hallott róla) Amikor megszólította Őt az Isten egy papon, egy püspökön keresztül, Szent Adalbert rávette Őt, hogy nagyon szép dolog a szerzetesség, na de egy nép megtérésénél ott segédkezni, az mekkora nagy dolog. S akkor engedte, hogy meglepje Őt az Isten.
Ferenc pápa sokszor beszél erről, hogy a „Meglepő Isten”. Hogy meglepte Őt a meghívás, s mert igent mondani.
A szentek hosszú sorát, ha nézzük itt van benne; a Boldogságos Szűz Mária mert igent mondani. Szent József mert igent mondani. Mert engedték, hogy az Isten belépjen az életükbe, és fölülírja a terveiket. Fölülírja a vágyaikat.
Amikor megjelent Máriának az angyal, Mária mire mondott igent? (Olvassuk csak el, házi feladat, fiataloknak főleg.) Arra mondott igent, hogy Istennek semmi sem lehetetlen. Istennek semmi sem lehetetlen, még az sem, hogy belőlem, belőled, belőlünk, szent legyen. Az, hogy szent vagy boldog, ez most ne zavarjon meg senkit. Mert ez nem a Mennyországban elfoglalt rangsorban a helyüket jelenti. Hanem azt, hogy mennyire ismertek a világban. De Ők ugyan úgy boldogok. A szentek, akik Istenhez tartoznak. Akik ugyan azt tették, csak másként, mint mi. Mert törekedtek arra, hogy az isten szeretetét az életükön keresztül megmutassák itt a földön. A szentek azok, akik körül az embereknek szemernyi kétségük sincs arról, hogy van Isten. A szentek azok, akik körül az emberek élete könnyebb, boldogabb, szebb, jobb, örömtelibb, s ezek a szentek nem is tudnak arról, hogy Ők szentek, csak éppen a többieknek jobb az élete.
Lelkiatyámat sokszor idézem, aki 31 éven keresztül volt lelkivezetőm, most már az égből vigyáz rám, ránk – ez a neve; Vigyázó Miklós atya – Ő mondta azt, hogy én azért vagyok, hogy másoknak jobb legyen. Hát nem ezért vagyunk mi mindannyian? Amikor kérdezem a fiatalokat, hogy – mi leszel, ha nagy leszel? Ez nagyon fontos kérdés. Azt is hozzá szoktam tenni, hogy ennél sokkal fontosabb kérdés az, hogy – milyen ember leszel ma? Mert olyan ember leszel, ha majd nagy leszel. Ha minden nap törekszel arra, hogy ma jó ember akarok lenni, ma Isten embere, a szeretet embere akarok lenni. Ha engedem, hogy az Isten belépjen az életembe, akkor meg fog változni ez az élet. Mások számára gyümölcstermő élet lesz.
Szentmártoni Mihály jezsuita atya szokta ezt mondogatni, hogy az embernek vannak álmai, s ezek az álmok – nagyon sok álom – nem teljesül be. S van a valóság, amit meg soha nem álmodtunk volna…Ez a valóság – ez is, hogy most én itt állhatok és itt misézhetünk, együtt ünnepelhetünk, s együtt csodálhatjuk Boldog Gizellát, az Ő életét, az Ő készségét, az Ő szeretetét, amit Ő ránk magyarokra „pazarolt”. Hogy példát vehetünk róla, hogy nekünk is pazarolnunk kell a szeretetünket. Hogy mi is úgy tudjunk élni másokért, hogy másoknak jobb legyen, jobban megismerjék az Istent. Jobban megismerjék és megszeressék.
Igen, a szentek a boldogok példaképeink. A példakép az nem azt jelenti, hogy olyan akarok lenni, mint Ő – furcsa dolgot mondok: a példakép ahhoz segít hozzá, hogy olyan akarja lenni, mint „én”. Vagyis ma ilyennek nekem lennem kell. Mert Ő célba ért. Ő már megmutatta, hogy neki sikerült, s ezzel példát ad, hogy nekem, nekünk is, mindannyiunknak sikerülhet. Sikerülhet boldog lenni, boldognak lenni, szentnek lenni, Istenhez tartozónak lenni. Mert ahogyan Ők megkapták a lehetőséget arra, hogy az életüket odaadják a szeretetre, úgy megkapjuk mi is. Szabad emberként, előttünk áll a döntés. Odaadjuk-e az életünket mások szolgálatára, odaadjuk-e az életünket a szeretetre? Ez az a kincs, amiért érdemes mindent odaadni. Ez az a szeretet, amelyet a feltámadt Krisztustól kaphatunk és tanulhatunk. Ez az a szeretet, amely abból merít, hogy itt van az Isten. A szentek ezt mutatják meg. Erről tanít bennünket a Szentleckében Szent Pál apostol, aki azt mondja, hogy „futok a kitűzött cél felé”. Ez a mi célunk, hogy mi is szentek legyünk, hogy az égi jutalmat elnyerhessük. Ez az a kincs, amit soha el nem vehet tőlünk. Sem vírus, sem háború, sem semmiféle kereszt, fájdalom, nehézség. Mert belül ott a szívünk mélyén, ott van a béke. Ezt a békét hozta Jézus, a feltámadott. A feltámadott Úr első szava ez volt a tanítványoknak: „békesség nektek”. Ezt a békét nekünk ajándékozza, a szívünknek. Ez az a kincs, ami elveszíthetetlen.
Kérjük Boldog Gizellát, kérjük az első szent magyar család tagjait, kérjük a magyar szentek és boldogok közbenjárását. Mindszenty József bíboros közbenjárását is, aki még hivatalosan nincsen boldoggá avatva, de mi hisszük, hogy ott van már a Mennyországban, az élete, a példája miatt vagy okán. Igen, Őket kérjük. Segítsenek nekünk is, hogy soha ne térjünk le, ne vesszük el a célt, és végig járva életünk útját jóemberként, boldog emberként, szent emberként, eljussunk Isten országába, a Mennybe. Ámen.
A szentmise végén Tornavölgyi Krisztián atya bejelentette, hogy a Veszprémi Főegyházmegye főpásztora Dr. Udvardy György érsek úr az idei év első napjaiban megalapította, létrehozta a Boldog Gizella Díjat, amit olyan személy kaphat meg, aki a főegyházmegye érdekében végzett felelősségteljes, értékteremtő szolgálatot végzett. Az első Boldog Gizella Díjat érsek atya a Veszprém Televízió vallási műsorának korábbi szerkesztőjének, Jankovits Gyulának adományozta, 22 évi fáradhatatlan munkájáért. A szentmise záró áldása előtt még sor került a szokásos Szent Imre Díjak és Oklevelek átadására is, melyről későbbi cikkünkbe számolunk be.
Itt visszanézhető az ünnepi szentmise: