A Zalacsányi templomban 2017. nov. 29-én emlékeztünk ft. Csekő János volt zalacsányi plébános halálának 20. évfordulójára.
2017. november 12-én, a Szűzanya fatimai jelenésének évfordulójára megemlékezve megújultak, megszépültek a nagykapornaki templom több mint száz éves padjai.
Bakos Frigyes esperes plébános, az iskola lelki igazgatója, gondolataival az új adventre Krisztus második eljövetelére irányította a figyelmet.
Egy célért a Főegyházmegyei Karitász és az ajkai Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola.
A Veszprémi Főegyházmegye novemberi műsora már online is megtekinthető.
A Fő téren álló betlehemet és az adventi koszorút Mail József apát, plébános áldotta meg, s ő gyújtotta meg a szép adventi koszorú első gyertyáját is.
Idén december 3-án, veszi kezdetét az advent, amely a karácsonyra való lelki felkészülés négy vasárnapon át tartó időszaka. Jézus születésének ünnepére az erre az időszakra jellemző katolikus szertartásokkal és szokásokkal készülünk, melynek része a böjt, a bűnbánat és a tettekben megnyilvánuló jócselekedetek.
Krisztus király ünnepén, november 26-án este szentmisét mutatott be Márfi Gyula érsek a Szent Mihály Bazilika Főszékesegyházban.
A következő programokat ajánljuk kedves Olvasóinknak!
Veszprémben minden évben megemlékeznek a Katolikus Karitász védőszentjéről Szent Erzsébetről.