Az Idei éveben a tapolcai Nagyboldogasszony Katolikus általános iskolában segített a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász. Az adományokat Szíjártó László a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász igazgatója, Földi István esperes, valamint Rohály János iskolaigazgató adta át augusztus végén az iskolában összegyűlt családoknak. – A Magyar Katolikus Karitásznak van egy iskolakezdési programja, a Legyen öröm az iskolakezdés, ahol megpróbálunk hozzájárulni a könnyebb…
A Veszprémi Főegyházmegye augusztusi műsora már online is megtekinthető.
2017. augusztus 26-a emlékezetes nap a vöcköndi emberek életében.
augusztus 27-én vasárnap reggel Litéren, majd Balatonfűzfőn, a Jézus Szíve Plébánia templomban mutatott be szentmisét
“Az én Orbis Pictusom” címmel rendeztek festménykiállítást a Szaléziánumban. A tárlaton, melynek megnyitóját augusztus 17-én tartották T. Petrasovszky Mária festőművész képeit tekinthetik meg az érdeklődők szeptember 12-ig.
Fülöp Krisztina munkáiból nyílt kiállítás Kávé – festmények címmel augusztus 10-én a Szaléziánum Érsekségi Turisztikai Központban.
Márfi Gyula érsek mutatta be a hitoktatók évnyitó szentmiséjét Balatonalmádiban.
Augusztus 19-én tartották a kalocsai Szent István király-templom búcsúját. Az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Márfi Gyula veszprémi érsek volt.
Érseki szentmise, kenyérmegáldás és családi programok Szent István király ünnepén.
Megemlékezések a Nemesapáti és a Zalaszentiváni Plébániákhoz tartozó falvakban és Henye-hegyen a Szent István kápolnánál.