Szentmisével kísért tanévnyitót tartott a Veszprémi Érseki Főiskola.

Dr. Udvardy György, a Veszprémi Főegyházmegye érseke homíliájában kiemelte, a hallgatóknak a tanév során szüksége lesz bátorságra, örömre és állhatatosságra. Tanulmányaik során pedig nem elégedhetnek meg a kisebbel, csakis az egésszel, a teljessel.

 – Mindenki rendelkezik egy saját készséggel, amely segíti a céljai elérésében. A készség szabadságot ad, megnyit a kapcsolatokra, segíti a megújulást, formál, tanít. A készséggel Isten növelni, gazdagítani akar bennünket – hangsúlyozta az érsek.

Úgy folytatta, az öröm ugyancsak megnyit és szabaddá tesz. Amikor az öröm átjárja, átminősíti a kapcsolatot az egyfajta ajándék.

 – A tanár-tanítvány kapcsolat messze több, mint tanítani valakit és tanulni valamit. Emberségünkben gazdagodhatunk, fejlődhetünk – szögezte le.

Végül az állhatatosságról beszélt, amelyben mindig felfedezhetjük Isten kitartó hűségét, együttérzését, segítségét, elérhető közelségét.

 – Isten növelni akar bennünket a Krisztusi emberré való növekedésben – zárta gondolatait.

A szentmisét követően megtartották a hivatalos évnyitót is. Köszöntőjében érsek atya elmondta, az egyházmegye örömmel működteti a főiskolát végzi ezt a szolgálatot. Az oktatásnak, nevelésnek kiemelt szerepe van, és a képzés egyre több formáját szeretnék biztosítani, a társadalom igényeinek megfelelően.

 – A kultúrával, a tudománnyal a közjót formáljuk és alakítjuk – emelte ki.

Udvardy György szerint a teológia művelése, oktatása kiemelt feladat, hiszen enélkül veszélybe sodródnának a tudományágak is, ami a kultúra kríziséhez vezetne.

 – Bízunk benne, hogy a szellem növekedni tud. Mi itt olyan kultúráról gondolkodunk, amely jövőt ad az embereknek. Bizalmunk van a jövőben! – zárta gondolatait.

Halmai Gábor önkormányzati képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a főiskola és a város közös értékrendje csak erősíti az évtizedek óta kiválóan működő partnerséget.

 – A város a XIX. század fordulóján a virágkorát élte, ahogy most is. Veszprém újabb aranykorában is szükség van a főegyházmegyére, hiszen nélküle nem beszélhetnénk a város ezeréves hagyományairól, vagy a turisztikai vonzerejéről sem. A főiskola sokat ad számunkra és ezért csak hálásak lehetünk – hangsúlyozta.

Ezt követően adták át a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat, amelyet Kotróczó Viktória nyert el.

Sebestyén József, az intézmény rektora elmondta, az idén minden eddiginél több hallgató, 120-an kezdik meg tanulmányaikat, s így 240 főre nőtt a hallgatói létszám. Új szakokat indítottak és tervezik továbbiak bevezetését is, mint például az ápolás- és betegápoló szak megkezdését is, amely tovább erősítené a főiskola eddigi profilját.

Köszöntőjét követően főiskolai tanári kinevezést vehetett át dr. Fodor János atya, míg Kaszásné Leveleki Magdolna oktatói emlékérmet kapott páratlan munkásságát elismerve.

Az esemény szép pillanata volt, amikor a rektor valamennyi elsőéves hallgatót kézfogással köszöntött.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »