„Előbb tisztává kell lenni, és csak utána tisztítani; előbb meg kell tanulni a bölcsességet, és csak utána tanítani; előbb fénnyé kell válni, és csak utána másokat megvilágítani; előbb közeledni kell Istenhez, és csak utána hozzá vezetni másokat; előbb meg kell szentelődni, és utána megszentelni; kézen fogni és okosan tanácsot adni.
Ki tehát a pap? »Ő az igazság védelmezője; az angyalok közé lép, az arkangyalokkal dicsőít, feljuttatja az áldozatokat a mennyei oltárra, részt vesz Krisztus papi szolgálatában, megújítja a teremtményt, helyreállítja benne Isten képmását, újjáalkotja a mennyei világ számára, s ami a legmagasztosabb, megistenül és másokat megistenít.«”
(Nazianzi Szent Gergely)
„A pap folytatja a megváltás művét a földön. (…) Ha valaki itt a földön helyesen értené, hogy mi a pap, meghalna, de nem a rémülettől, hanem a szeretettől. (…) A papság Jézus Szívének szeretete.”
(Vianney Szent János)
„Magadra vállaltad a papság rendjét, és az Egyház kormányánál ülve irányítod ezt a hajót a hullámok ellenében. Tartsd erősen a hit kormánylapátját, hogy meg ne zavarhassanak téged e világ súlyos viharai. A tenger ugyan nagy és végeláthatatlan, de ne félj, „mert tengerek fölé ő rakta alapját, ő állította folyóvizek fölé” (Zsolt 23, 2).
Méltán mondhatjuk tehát: az Úr Egyháza megingathatatlanul fennmarad a világ annyi sok forrongása közt is, és mint apostoli sziklára emelt épület, rendíthetetlen alapjával kitart a dühöngő tenger támadásaival szemben. Csak mossák a hullámok, de nem rendítik meg; és bár a világ elemei hozzácsapódva gyakran nagy robajjal visszhangzanak, mégis övé marad az üdvösség biztos kikötője, hogy oda mindig befogadhassa a bajbajutottakat. És, bár hánykolódik a tengeren ez a hajó, ugyanakkor előre is halad a folyókban; s itt vajon nem azokra a folyókra kell-e gondolnunk, amelyekről meg van írva: „Harsogva zúgnak a folyamok?” (Zsolt 92, 3) Hiszen vannak folyók, amelyek annak szívéből fakadnak, aki Krisztustól kapott italt, és Isten Szentlelkének a forrásából merített. Ezek a folyóvizek, amikor a léleknek juttatott kegyelemtől kiáradnak, harsogva zúgnak.
Van olyan folyó is, amely hegyi patakként zúdul rá megszenteltjeire, van olyan zúgó áradat is, amely megörvendezteti a békés és nyugodt lelket. Mindaz, aki ennek a folyónak teljességéből merített, fölemeli szavát, mint János evangélista, mint Péter és Pál, és miként az apostolok hangos szóval elterjesztették az egész földkerekség határáig az evangélium örömhírének üzenetét, úgy ez is hirdetni kezdi az Úr Jézus evangéliumát.
Vedd tehát Krisztustól te is azt a megbízatást, hogy terjedjen a te szavad is, gyűjtsd össze Krisztus vizét, amely dicséri az Urat, és gyűjtsd össze sok helyről azt a vizet is, amelyet prófétai felhők árasztanak.
Mindenki, aki vizet gyűjt a hegyekből, és azt magához vonzza, avagy merít e forrásokból, az maga is esőt kezd permetezni, miként a felhők. Töltsd el hát lelked mélyét, hogy nedves legyen földed, és nyerjen vizet saját forrásodból is.
Aki így sokat olvas és meg is érti azt, az megtelik, és aki telve van, az másokat is öntöz. Ezért mondja a Szentírás: „Ha tele vannak a felhők, esőt hullatnak” (Préd 11, 3).
Legyenek tehát szavaid gördülékenyek, legyenek tiszták, legyenek világosak! Erkölcsi fejtegetéseid biztató kedvességgel csengjenek a nép fülében, szavaid kedvességével simogasd a népet, hogy mindig készségesen kövessenek téged oda, ahová vezeted őket.
Szavaid legyenek értelemmel áthatottak! Ezért mondja Salamon: „Az értelem fegyvere a bölcs ember ajka”; és másutt: „Ajkaid legyenek értelmes beszédűek”; azaz világítson beszéded bizonyítása, csillogjon annak értelme! Szózatod, fejtegetésed ne szoruljon másoktól jövő megerősítésre, hanem beszéded mintegy a saját fegyvereivel, önnönmagát védje. Ne legyen egyetlen szavad sem, amely veszendőbe megy, vagy amely értelem nélkül cseng.”
(Szent Ambrus püspök leveleiből. Imaórák Liturgiája, I. kötet, Szent Ambrus emléknapja, p. 984—985.)
Uram, mivel a természet törvényei a te akaratodhoz igazodnak, neked köszönhetem, hogy apám közbejöttével életem megfogant, s hogy anyám szíve alatt kifejlődhettem. Mint csupasz kisdedet a világra is te segítettél engem.
Teremtésemet és létemet a Szentlélek áldása által te készítetted elő: nem a férfi akaratából, nem is a test vágyából, hanem elmondhatatlan kegyelmeddel. Olyan fogadtatást készítettél születésemre, amely felülmúlja természetünk törvényét: gyermekeddé fogadva fényt gyújtottál nekem, és a te szent és szeplőtelen Egyházad tagjai közé iktattál engem.
Te tápláltál lelki tejjel: ihletett beszédeid tejével. Te tartottál életben Jézus Krisztus, szent Egyszülötted, a mi Istenünk testének szilárd ételével, és megmámorosítottál éltető isteni vérével, amelyet az egész világ üdvéért kiontott.
Mivel szerettél bennünket, Urunk, azért is rendelted szeretett egyszülött Fiadat megváltásunkra, amelyet ő önként és ellenkezés nélkül teljesített. Ártatlan Bárányként áldozattá kellett válnia, mivel önmagát szánta erre: bár Isten volt, emberré lett és emberi akaratával megalázta önmagát és engedelmes lett neked, Istenének és Atyjának „mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2, 8).
Így megaláztad magadat Krisztusom, ó Istenem, hogy engem, tévelygő bárányodat válladra végy, zöldellő réteken legeltess, és pásztoraid keze által a helyes tanítás vizével oltsad szomjamat. Ők azért gondoskodhatnak választott, drága nyájadról, mert előzőleg őket is te tápláltad.
Uram, most főpapod keze által meghívtál, hogy híveidnek szolgáljak. Hogy milyen előrelátásból tetted ezt, nem tudom: ezt egyedül te tudod.
De, Uram, könnyítsd meg bűneim súlyos terhét, amelyekkel nagyot vétettem; szívemet és lelkemet tisztítsd meg. Világító fényként vezess a helyes úton.
Ha szólok, add ajkamra a szót, a világos és hathatós beszédet, Lelked tüzes nyelve által, hogy jelenléted mindig virrasszon felettem.
Légy pásztorom, Uram, és légy velem együtt pásztor, hogy a szívem ne húzzon se jobbra, se balra, hanem jó Lelked irányítson a helyes útra, és tetteim akaratodat kövessék az utolsó percig.
Te pedig, a legragyogóbb tisztaság nemes hegye, legkiválóbb gyülekezet, ó Egyház, te, aki Istentől várod a segítséget, te, akiben Isten nyugszik, fogadd el tőlünk a hit tévedéstől mentes tanítását úgy, ahogy ezt atyáink hagyományozták, hiszen ettől a tanítástól erősödik meg az Egyház.
(Damaszkuszi Szent János Hitvallásából. Imaórák Liturgiája, I. kötet, Damaszkuszi Szent János emléknapja, p. 979—980.)
A bölcsességről való elmélkedés legyen mindig a szívünkben és szánkban, nyelved megfontolt meggyőződést mondjon, és Istened törvénye legyen a szívedben (vö. Zsolt 36, 30). Hiszen a Szentírás is mondja neked: Beszélj róluk, amikor otthon tartózkodsz, s amikor úton vagy, amikor lefekszel, s amikor fölkelsz (MTörv 6, 7). Tehát az Úr Jézusról beszéljünk, mert ő a bölcsesség, ő az ige, az Isten Igéje.
Ez is írva áll: Nyisd meg ajkadat Isten igéjére! Őt hirdeti meg az, aki az ő beszédeit mondja el, és szavain elmélkedik. Mindig róla beszéljünk. Ha a bölcsességről beszélünk, ő az; ha az erényről, ő az; ha az igazságosságról, megint csak ő az; ha a békéről, az igazságról vagy az életről és a megváltásról beszélünk, ő az.
Írva van: Nyisd meg ajkadat Isten igéjére! Te nyisd meg ajkadat, ő meg majd szól általa. Ezért mondja Dávid: Hadd halljam, amit hirdet bennem az Úr (vö. Zsolt 84, 9), és maga Isten Fia mondja: Nyisd ki szádat, és én betöltöm (Zsolt 80, 11). De nem mindenki képes, arra, hogy befogadja a tökéletes bölcsességet, mint Salamon vagy Dániel; mindenkibe a befogadóképessége szerint árad a bölcsesség lelke, de azt minden hívő megkapja. Ha hiszel, tiéd a bölcsesség lelke.
Ezért elmélkedj róla mindig, és hirdesd az Isten dolgait, amikor otthon tartózkodsz (MTörv 6, 7). Az otthon jelentheti a templomot, de érthetjük ezt saját bensőnkre is, hogy a lelkünkben beszéljünk. Megfontoltan beszélj, hogy elkerüld a bűnt, és bele ne essél a bőbeszédűséged miatt. Ha otthon vagy, ítéletedben szigorú légy magadhoz. Útközben is beszélj, soha ne hagyd abba. Úton beszélsz, ha Krisztusban szólsz, mivel Krisztus az út. Hallgasd csak, hogyan szólj hozzá: Azt kívánom, hogy a férfiak mindenütt tiszta lélekkel emeljék imára a kezüket, ne haragos és viszálykodó érzülettel (1 Tim 2, 8). Beszélj, ó, ember, még ha lefekszel is, nehogy rád szakadjon a halál álma. Hallgasd csak, hogyan beszélj, ha lefekszel: Nem engedem szunnyadni szememet, és szempillámat álomra nem hunyom, míg nem találok lakóhelyet az Úrnak, hajlékot Jákob erős Istenének (Zsolt 131, 4).
Ha felébredsz, és felkelsz, róla beszélj, hogy teljesítsd, ami a kötelességed. Halljad csak, hogy kelteget téged Krisztus. A lelked ezt mondja: Szerelmem kopog az ajtónál, és Krisztus így szól: Nyisd ki az ajtót, húgocskám, kedvesem! (Én 5, 2) Figyeld csak azt is, hogy te hogyan tudod keltegetni Krisztust. A lélek ezt mondja: Jeruzsálem leányai, kérlek benneteket, ne zavarjátok meg a szerelmemet, s föl ne ébresszétek! (Én 3, 5) A szeretet pedig Krisztus.
(Szent Ambrus püspök zsoltármagyarázataiból. Imaórák Liturgiája, III. kötet, Évközi 6 hét, csütörtök, p. 190—192.)