Dankos Attila orgonaművész adott koncertet Veszprémben az Árpád-házi Szent Margit templomban december végén, ami egyben bemutatkozó koncertnek is tekinthető, hiszen Attila személyében üdvözölhetjük a Szent Mihály Főszékesegyház zeneigazgatóját, kántorát, aki február 1-től kezdi meg szolgálatát.
 
Dankos Attila Debrecenben tanult orgonaművész és tanár szakon, egy évet volt Németországban, a Detmoldi Egyetemen, ahol egyházzenét, illetve orgonát tanult. Jelenleg az újpesti Erkel Gyula Zeneiskolában zongora tanszakvezető, illetve zongoratanár. Eddigi tanulmányaim, munkáim, szolgálataim során nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttem, és nagy örömömre szolgált, hogy nyertese lettem az érsekség által kiírt zeneigazgatói pályázatnak. Örömmel fogok ide jönni Veszprémbe a Szent Mihály Főszékesegyház zeneigazgatói, kántori teendőit ellátni. -mondta Dankos Attila orgonaművész, kántor.
 
Hogy mi is egy zeneigazgatónak, kántornak a feladata és milyen tervekkel érkezik, kérdésünkre a következőt válaszolta:
Egy zeneigazgatónak feladata az, hogy az egyházmegye zenei eseményeit megszervezze, koordinálja, előkészítse, szerves része legyen, de mindenek előtt a legfontosabb, a Főszékesegyházban a liturgikus alkalmak zenei szolgálatának ellátása. Természetesen ide tartozik még a kórus, illetve a zenekar toborzása, felkészítése is. Szeretnék zenei eseményeket szervezni, gondolva itt a koncertekre, koncertsorozatokra, orgonakoncertekre, kamarakoncertekre, és mindemellett nagyon fontosnak tartom az orgonának a népszerűsítését. Ez egyfajta misszió kell legyen az orgonaművész számára: az orgona hangján keresztül szólítson meg embereket.
 
Az orgonaművész elmondta, hogy korábban már találkozott a Veszprémi Egyházmegye szakmailag és történetileg is kimagasló értékű kottatárával, melyet szeretne jobban megismerni, és lehetőségei szerint bővíteni, gazdagítani  is. 
Az esti koncerten többek között Johann Sebastian Bach, Camillo Schumann műveiből hallhatott a közönség, zárásként pedig improvizációval örvendeztetett meg minden jelenlévőt Dankos Attila.
 
 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »