A mai napon vértanúkra emlékezünk. A vietnami keresztények a 17. században az evangélium terjesztését példás életükkel és hősies helytállásukkal segítették elő. A szerzetesek és egyházmegyés papok mellett a legkülönbözőbb hivatású világiak is szenvedtek hitükért. A 117 vietnami vértanú nagyobbrészt bennszülött volt, a többi pedig misszionárius. Válogatott, kegyetlen kínzásokat elszenvedve és hitüket vérükkel megpecsételve lettek a vietnami Egyház magvetői. Kiemelkedik közülük Dung-Lac András domonkos szerzetes. II. János Pál pápa 1988. június 19-én iktatta őket a szentek közé. Döbbenetes olvasni egyikük sorait a mai olvasmányos imaórában, melyben egyszerre van jelen a földi élet rettenetes fájdalma és a boldog hit:
Szent Le-Bao-Tinh Pál leveléből, amelyet a Ke-Vinh papnevelő intézet növendékeihez intézett 1843-ban.
„Én, Pál, aki Krisztus nevéért fogoly vagyok, szeretnék beszámolni nektek gyötrelmeimről, amelyek napról napra elárasztanak. Isten iránti szeretetre gyulladva mondjatok hálaimát Istennek velem együtt, mert örökké szeret minket. Börtönöm valóban az örök kárhozat képmása: mindenféle kegyetlen elszenvedni valók, amilyenek a béklyók, vasláncok és bilincsek, továbbá hazudozások, a gyűlölködés, a bosszúállás, a rágalom megnyilvánulásai, illetlen szavak, vádaskodások, bántalmazások, jogtalan esküdözések, átkozódások, végül a szorongások és a szomorúság. De Isten, aki hajdan megszabadította a három ifjút a tüzes kemencéből, mindig itt van velem. Megszabadított ezektől a gyötrelmektől, sőt megédesítette őket, mert örökké szeret minket.
Mindeme gyötrelmek közepette, amelyek másokat rémíteni szoktak, Isten kegyelméből öröm és vidámság tölt el, mert nem egyedül vagyok, hanem Krisztussal.
Mesterünk maga viseli a kereszt teljes súlyát, reám csupán a legkisebb és utolsó részét helyezi. Nem puszta szemlélője küzdelmemnek, hanem ő vívja a harcot, ő a győztes, és az egész bajvívás eredményessé tevője. Ezért tehát az ő fejére került a győzelmi koszorú, de dicsőségében részesülnek az ő tagjai is…
Mutasd meg, Uram, hatalmadat, üdvözíts és támogass engem, hogy megmutatkozzék az erő az erőtlenségben, és hatalmad megdicsőüljön a nemzetek előtt; nehogy útközben meginogjak, és ellenségeid gőgösen emelhessék fel fejüket.
Kedves testvéreim! Ha mindezt halljátok, szüntelenül örvendezve adjatok hálát Istennek, akitől minden jó származik. Áldjátok az Urat velem együtt, mert örökké szeret minket. Magasztalja az Urat az én lelkem, és szívem ujjongjon Istenemben, mert tekintetre méltatta alázatos szolgáját, és ezentúl boldognak hirdetnek a jövendő nemzedékek: mert örökké szeret minket.
Dicsérjétek az Urat, minden népek, és magasztaljátok, minden nemzetek, mert Isten azt választotta ki, ami a világ előtt gyönge, hogy megszégyenítse az erőseket, és ami a világ előtt alacsonyrendű és lenézett, azt választotta ki az Isten, hogy megszégyenítse az előkelőket. Szájam és értelmem által megszégyenítette a bölcselkedőket, akik e világ bölcseinek tanítványai, mert örökké szeret minket.
Mindezt azért írom nektek, hogy egyesüljön a hitetek az enyémmel. E vihar közepette Isten trónusáig vetem ki a horgonyt: az élő reményt, amely szívemben van.
Ti pedig, kedves testvéreim, úgy fussatok, hogy elnyerjétek a koszorút! Öltsétek magatokra a hitnek páncélját, és vegyétek kézbe Krisztus fegyverzetét jobbról és balról, miként védőszentem, Szent Pál tanította. Jobb nektek fél szemmel vagy nyomorékon bemennetek az életre, mint épkézláb kiutasíttatni.
Segítsetek nekem imádságaitokkal, hogy a törvényhez híven küzdhessek, mégpedig jó harcot harcoljak, és mindvégig harcolhassak, hogy pályafutásomat boldogan végezhessem be. Ha ebben az életben már nem fogjuk látni egymást, az eljövendőben meglesz ez a boldogságunk, amikor a szeplőtelen Bárány trónjánál egy szívvel-lélekkel énekeljük az ő dicséretét, örökre ujjongva a győzelem örömében. Ámen.”
