Egész napos esőt mondtak aznapra,  amikor a Veszprémi Érsekség Családpasztorációs Irodája által megrendezett Családi napok veszprémi állomásához értünk. A Jóisten kegyelméből számunkra mégis kisütött a nap.  Sok kedves régi és új ismerőssel találkozhattunk hosszabb idő után újra.

De nem csak a találkozásoknak örülhettünk, hanem a remek programoknak is. Érkezéskor latin-amerikai dallamok csaltak minket a Veszprémi Hittudományi Főiskola kertjébe. Búzás Csaba és együttese ringatta és pezsdítette egyszerre a hallgatóságot „Onnan, hol a pálmák nőnek” címmel előadott műsorukkal. A legtöbb gyerek  meglátta a lehetőséget, hogy a nyári szünidőben kihasználja a gyerektársaságot egy jó kis táncos mókára.

Ahol pénteken Kiss Didák OFM testvér Tapolcán letette a beszélgetés fonalát, ott Veszprémben felvette, és mindannyiunk örömére  szőtte tovább. Szükségünk van ezekre a beszélgetésekre, hogy lássuk, nem vagyunk egyedül. Együtt az úton azt is jelenti, hogy ugyanazt az utat, bár mi a magunkénak hisszük, sok százan, ezren és millióan tették már meg. Együtt az úton Istennel, néha egy kicsit bukdácsolva, lemaradva, vagy kis kapkodással előreszaladva, de a jó érzéssel szívünkben, hogy Ő ott van a közelünkben, és rajtunk tartja szerető tekintetét. Didák testvér felvázolta a keresztény ember modelljét. A mondat, melyet hazahoztam az előadásából,  a Szentlélek lakóhelyével kapcsolatos, ami egyben a személyem középpontja is, és mivel itt lakik a Szentlélek, az ember csakis jó lehet. Három fiú anyukájaként talán érdemes lenne bekereteztetnem és jó sokszor ránéznem: „Minden ember jó, csak néha egy kicsit zsivány.”

Előadása végén így is azt éreztük, hogy kérlek ne hagyd abba, hadd maradjunk még! Olyan közvetlen hangot ütött meg a közönséggel, mellyel ilyen rövid idő alatt is oldani tudta a hallgatóságban lévő esetleges feszültséget. A feladatok pedig olyan mélyrehatóak voltak, hogy később még itthon is fülünkbe csengett a mondanivalójuk. Annál is inkább, mert megdolgoztatott bennünket. Az élet írta mondatokat, eseményeket kért tőlünk, melyek a véletlenszerűen összekerült csoporttagokat önkéntelenül is megnyitotta egymás előtt. Volt egy mesélő, aki egy általa fontosnak tartott eseményt mondott el, egy magnó, aki elismételte a történteket. Egy szűrő, aki az érzéseket filterezte ki, a másik szűrő pedig az igényekre figyelt. Nem egyszerű egy hétköznapi beszélgetésnél felvenni két félnek minden szerepet, de néha nem ártana így (is) odafigyelni a másikra.

Míg Kiss Didák testvér a felnőtteket dolgoztatta meg, a legkisebbek Kalap Jakab és zenésztársainak koncertjén ismerhették meg a kilenc magyar kutyafajtát – mondhatjuk, állva tombolt a közönség –, a nagyobbak pedig társasjátékozhattak vagy Kincsesné Tiszinger Rita vezetésével kirándulhattak a közeli Jutas Vitéz kilátóhoz.

A veszprémi Szent László templom énekkarának lélekemelő taizé-i dalokból álló zenés imádsága pedig megágyazott az est folytatásához.

Az ízletes vacsora után az aranylemezes Szalóki Ági koncertje nem várt fordulatot vett, amikor is a közönség soraiból kiválasztott gyerekek közül, – a rögtönzött Mátyás király meseelőadása alatt a kapuőr második színre lépése helyett – hogy elkerülje a 25 botütést, kereket oldott a mi Lúdas Matyin szocializálódott Jánosunk. Nagy nevetéssel eredt nyomába a szegény legényt alakító Benedek, a többi gyerek, de még maga Mátyás király is. Végül a művésznő lélekjelenlétének köszönhetően minden mesehős – bár itt már más szereplőkkel – elnyerte méltó jutalmát, ill. büntetését.

A testünk is és a lelkünk is kapott táplálékot a veszprémi napon, és ami a legfőbb, nevettünk is egy jó nagyot. Együtt az úton szeretnénk továbbra is haladni a Családpasztorációval.

Schmid Eszter

 

 

 

 

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »