Június 26–30-ig harmadik alkalommal rendezték meg a karitász által kezdeményezett tábort, ahol a Veszprém Megyei Fogyatékos Személyek, Pszichiátriai és Szenvedélybetegek Integrált Intézményének veszprémi telephelyén, a Fenyveserdő Ápoló Gondozó Otthonban lakó fiatalok nyaralhattak a Balatonnál.
Kellemes nyári este van a Balaton partján fekvő Badacsonytomajon, melynek csendjét itt-ott megtöri a nyaralók kerti mulatsága és a strandról hazatérők vidám, élményekkel teli beszélgetése. A hegy lábánál a bazaltorgonák és a hegyvonulat csodálatos látványában lehet gyönyörködni a plébániai közösségi ház udvarán, ahol gyermekek csoportja áll össze egy képre. Nem is gyermekek igazából, hanem fogyatékkal élő fiatal felnőttek gyermeki örömmel. Rajtuk az általuk festett fehér póló, a felnőtteken a karitász piros ruhája. Valami mégis közös bennük. Egyhetes élménydús tábor utolsó estéjén mindannyian vidáman és örömmel fogják egymás kezét, vállát és várják a fényképezőgép kattanását, hogy megörökítse a csapatot, mindenkit, aki itt van táborozóként, vagy kísérőként.
A szokásos „figyelem, mosolyogj!” felszólításra nincs szükség, mosolyog itt mindenki, és integet szó nélkül. Élvezik, hogy egy közösségben csodálatos élményeket éltek át, adtak és kaptak: törődést, örömöt, boldog pillanatot, odafigyelést, de leginkább szeretetet. A gép kattan, a kép kész, de a mosoly ott marad mindenki arcán és már rohannak is tovább, mert mindjárt kezdődik a búcsúest. Az udvaron megszólal a zene és indul is az önfeledt tánc. Néhányan önállóan kezdik, párban majd körben folytatják, a kerekesszékesek is csatlakoznak. Egymás társaságát élvezve a tánc, ének és a beszélgetésben való megpihenés körforgásában vidáman telik az este. Nem is akarják abbahagyni. Élményeiket folyamatosan mesélik.
Voltak kézműves programok, amikor tábori zászlót és pólót festettek, agyagból tálat és díszeket készítettek. A Balatonban fürödtek, csónakáztak,és vízibicikliztek. Lángost ettek, fagyiztak mint más gyerekek. Önfeledten élvezték a nyár és a Balaton adta lehetőségeket. Az egyik 16 éves fiú kerekesszékében ülve a tábori élményeket meséli, majd így fejezi be: „Az a legjobb a táborban, hogy együtt lehetünk.”
Együtt lenni. Egyszerűen hangzik, de a szavak mögött több rejlik. A kísérők, akik önkéntesen vállalták, hogy eltöltenek a fiatalokkal egy hetet, a tábor minden pillanatát nekik szentelik. Ilyenkor nem létezik más. A nap megszervezése, az étkezések, a strandolás ezekkel a fiatalokkal mind nagy felelősség. De a legfontosabb az, hogy mindezt teljes erőbedobással teszik, hogy minél nagyobb örömet szerezzenek. Együtt labdáznak, nevetnek, felküzdik a vízibiciklire vagy éppen csónakon tolják a mozgássérülteket, etetik, akinek nem megy egyedül, strandröplabdáznak, nyakig festékesen kézművesek lesznek egy pár óra erejéig, együtt énekelnek, fürdetik őket, s ha kell, éjszaka virrasztanak mellettük… Ami biztos, hogy sok erőt, odafigyelést és nagyon sok szeretetet igényel ez a feladat. Abból pedig itt nincs hiány. A szeretet sugárzik a „gyerekekből”. A lényeg tényleg ez a két szó: „együtt lenni”, önmagamat adni a másik embernek. Ez pedig sok örömet jelent mindenkinek, aki itt van.
A búcsúest végén még egy meglepetésben lehetett része a táborozóknak: a születésnapját a közeljövőben ünneplő két fiatalt közösen köszöntik fel énekszóval, és persze a gyertyafény, süti és az arcokon megcsillanó öröm sem marad el…
Forrás: Zagyva Richárd/Katolikus Karitász
Fotó: Katolikus Karitász