Húsvét ünnepén, vasárnap délelőtt Dr. Udvardy György érsek celebrálta az ünnepi szentmisét a megújult veszprémi Szent Mihály Főszékesegyházban.
Az ünnepélyes szentmise legelején elhangzott: az öröm gyűjtött egybe bennünket, mert Jézus Krisztus föltámadott és él, élettel ajándékozza meg mindazokat, akik hisznek benne. Ez a hit hívott egybe bennünket. Hiszünk Jézus Krisztusban, az Isten Fiában, a megváltónkban, újból velünk van és életre akar vezetni bennünket. Ünnepeljük Jézus Krisztus halálát és feltámadását. Ünnepeljük, hogy az Isten kiengesztelődött az emberiséggel, megbocsátotta bűneinket és új élettel ajándékozott meg mindannyiunkat. Ez az öröm gyűjtött egybe bennünket, mert szeretnénk ennek a valóságnak megfelelően élni örömben, békében és reménységben.
A főpásztor szentbeszédében elmondta, hogy hitünk alapja, középpontja az egyetlen értelmezési pont az ember élete számára Jézus Krisztus halála és föltámadása. Az egyetlen értelmezési pont a tér és idő számára, a múlt és jövő, az igazság és a hazugság szempontjából, minden morális kérdés megítélése szempontjából, az ember és Isten kapcsolata szempontjából egyetlen viszonyítási pont. Ő az Isten Fia, aki emberré lett, aki föltárja az Atya titkát, aki van, aki képes, akinek van hatalma, hogy élettel ajándékozzon meg bennünket. Érsek atya szentbeszédét cikkünk végén olvashatják.
A szentmise záró áldása előtt az érsek örömét és háláját fejezte ki, hogy együtt ünnepelhetett a megújított székesegyházban, abban a székesegyházban, amely az egyházmegye szíve középpontja, ami az egységet, a harmóniát, a békét fejezi ki, nemcsak megjelenésében, a szolgálatban, hanem hitünket tekintve is. “Köszönjük ezt az ajándékot a mennyei Atyánknak. Most pedig van okunk az örömre, hiszen Krisztus feltámadásának örvendünk. Ez az isteni öröm megengedi, sőt, megkívánja, hogy mosolyogni tudjunk és bizalommal tekintsünk egymásra” -mondta a főpásztor.
Dankos Attila a Szent Mihály Főszékesegyház zeneigazgatója vezetésével a liturgia zenei szolgálatát a Szent Mihály kamarakórus mellett a Mendelssohn Kamarazenekar valamint az Orlando kórus látta el, amely segített lelkünknek közelebb kerülni Istenhez.
Udvardy György érsek atya prédikációját teljes terjedelemben olvashatják:
Kedves testvérek!
Jézus Krisztus halálát és feltámadását ünnepeljük. Keresztény hitünknek középpontja ez. Történelmi valóság, mégis hitet kíván személyes elköteleződést Jézus Krisztusban, az Isten Fiában, a Megváltóban, aki él.
Ha nincs feltámadás, akkor Krisztus sem támad fel, és ha Krisztus nem támad fel, akkor nincs örök élet, nincs élet, s mindaz, amit igaznak gondolunk, hazugságnak bizonyul.
Tanít erről ősegyházi tapasztalatot megfogalmazva Pál apostol, de Krisztus föltámadott, Krisztus él. Krisztussal az apostolok találkoztak, együtt étkeztek vele. Krisztussal úgy is találkoztak, mint ahogyan a mai evangélium tudósít erről, a sír üres volt, nincs ott.
És ez az üres sír, ez az apostolok számára nem a semmit, nem a csalódást jelenti, hanem éppen az életet.
Mert úgy történt, ahogyan mondta. Nem hittük, nem gondoltuk, el sem tudtuk képzelni, Jézus föltámadott és él.
És testvérek, ez a tény hitünk alapja, hitünk középpontja az egyetlen értelmezési pont az ember élete számára, az ember és az emberiség számára. Egyén és közösség számára egyaránt. Jézus Krisztus halála és föltámadása az egyetlen értelmezési pont a tér és idő számára, a múlt és jövő számára, az igazság és a hazugság szempontjából, minden morális kérdés megítélése szempontjából, az ember és Isten kapcsolata szempontjából egyetlen viszonyítási pont. Ő az Isten Fia, aki emberré lett, aki föltárja az Atya titkát, aki van, aki képes, akinek van hatalma, hogy élettel ajándékozzon meg bennünket.
Egyetlen viszonyítási pont az ember és ember közötti kapcsolatban, a közösséggel kapcsolatban. Egyetlen viszonyítási és értelmezési pont, amikor boldogságról beszélünk, amikor keresztről beszélünk, amikor elvesztésről és életre támadásról beszélünk. Egyetlen viszonyítási pont, amikor reményről beszélünk, és amikor hiábavalóságról. Amikor reménységet fedezek fel az életemben, vagy éppen önmagamban, dolgaimban, cselekedeteimben az enyészet, a hiábavalóság emelkedik ki.
És egyetlen értelmezési pont az életünkben, amikor a szeretetről beszélünk, és amikor az áldozatról, és éppen Jézus Krisztusban ez a kettő nem különválasztható, nem egymással szembeállítható valóság, ahogy sokszor megéljük emberi létünkben, hanem ugyanaz. Úgy szeret az Isten, hogy egyszülött Fiát adja oda értünk, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Egyetlen értelmezési pont, egyetlen viszonyítási pont az életünkben, Jézus Krisztus személye, Jézus Krisztus halála és föltámadása. Akkor, amikor a létről és a nemlétezésről beszélünk, mert megkísért bennünket. Megkísért bennünket, hogy létünket önmagunknak, véletlennek, tudásnak, képességnek tulajdonítsuk. És mennyire megkísért bennünket, amikor ezek meggyengülésével, vagy éppen ezek hiányában úgy gondoljuk, a létezés mintha nem is lenne, vagy értelmetlen.
Jézus Krisztus él, győzött a halálon. Jézus Krisztus legyőzi azt is, amitől legjobban félünk, ami az emberi lét számára a véget jelenti, legyőzi a halált, belép a halál birodalmába és ott arat győzelmet.
Ahol az ember már nem hiszi, hogy lehet dicsőíteni az Istent. A bűneimben, az elveszettségemben, a halálomban Jézus ott is jelen van. Újjáteremti, új élettel ajándékoz meg, új erővel tölt be bennünket és az isteni örök életet tárja föl előttünk.
Istennek az igenje győzött az emberi korlátoltság, az emberi bűn és a gonosz uralmának a nemje fölött. Jézus az igen, igen az életre, igen, a saját életemre. Igen, arra az életre, ami őbenne tárul fel. Igen, arra az életre, ami az egyházban számunkra ajándékként adott. És igen arra az életre, amiről éppen Jézus példáján keresztül tanuljuk, hogy a halálon át vezet az örök életbe, a soha el nem múló, a teljes életbe.
A föltámadott létet szemléljük és a föltámadott létet éljük, akik ismerjük Krisztust, akik megkeresztelkedtünk, akik eltemetkeztünk az ő keresztségében, a halálban és életre támadunk ugyancsak az ő keresztségében.
És éppen ezért testvérek, mi nem egy remélt jövőt élünk. Majd valamikor bekövetkezik, majd valamikor jó lesz, majd valamikor boldog leszek, lehetek. Hányszor gondoljuk ezt így. Most még nehéz, most még a körülmények nem optimálisak, még nem tudom úgy alakítani, ahogy szeretném, de majd, és látjuk, hogy nincs ilyen.
Nem a remélt jövőben élünk, hanem a megkezdett jelenben, Istennek a valóságában. Ahol a küzdelem, a szenvedés, az áldozat nem az elmúlásnak a jele, hanem a szeretetnek a jele, az életnek a jele.
Aki bennem hisz, nem hal meg örökké.
Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény.
Ez az új teremtmény mivolt ajándék, de nem ment meg bennünket attól, hogy meg kell küzdeni az Isten felé vetett bizalmunkkal és meg kell küzdeni mindennapi keresztjeinkkel.
De mégis győzhetünk. Mégis bízhatunk miért? Mert Jézus Krisztus legyőzte a bizalmatlanságot és legyőzte a halált, legyőzte a bűnt.
Jézus Krisztusban kiengesztelődik az Atya az emberiséggel, bizalmat szít bennünk, élettel ajándékoz meg. S ez az élet reményt ad, reményt támaszt bennünk. És ez a remény, ami a húsvétból fakad, aktív remény. Nem egy passzív várakozás, nem egy spirituális ábrándozás.
Nem olyan vigasztalás, aminek semmi alapja nincs. Sokszor beszélünk így a reményről. Aktív remény. Mindent remél és mindenben, mindenben a remélt dolgok felé irányítja a figyelmünket.
Testvérek! Aki a reményből él, a föltámadás hitéből és az ebből fakadó reményből az új folyamatokat képes elindítani. Mert éppen ebben van emberi létünknek tragédiája, hogy mi saját elveink, saját kategóriáink, saját szokásaink alapján akarjuk újrarendezni az életünket. Számtalanszor próbáljuk, de hát látjuk, hogy ugyanazokból az elemekből ugyanaz a megoldás jön ki, de a feltámadás éppen azt jelenti, hogy egészen új folyamat indul el bennünk. Nem remélt, nem várt, nem elgondolt, mert nem a miénk, hanem az Istené és ezért van öröm, ezért van megbocsátás, ezért van kiengesztelődés, ezért van nagylelkűség, ezért van kezdeményezőképesség, ezért van bátorság, ezért van dinamizmus, mert Isten lelke adja ezt belénk.
Mindaz, ami volt, ami veszettnek tűnt, az megkerült, erővel telivé válik. S új gondolatok, új vágyak szűnnek szívünkben, s ezért tudja a feltámadás megújítani az egyént, ezért tudja a feltámadás megújítani községet, családot, egyházi közösséget, társadalmat, de csak azokon keresztül, akik hisznek, hiszünk Jézus Krisztus halálában és föltámadásában. És mert hiszünk az ő halálában és föltámadásában, ezért hiszünk az ő szavainak, tanításának és parancsainak az erejében. Nem azért látom, nem azért, mert erősnek gondolom magam. Azért, mert Jézus mondja, s ő igaz, mert meghalt és föltámadott.
Éppen ezért a mi reménységünk, az igazság, a békességre és az egység teremtésére irányul isteni mód.
S éppen ezért a mi reménységünk, reményből fakadó cselekedeteink mindig reálisak, mindig konkrétak, mindig közvetlen embertársunkra irányulnak. Miért újít meg bennünket Jézus Krisztus föltámadása? Mert képesek vagyunk a szeretet konkrét, közvetlen, reális, valós cselekedeteit megtenni.
Jézus Krisztusnak a föltámadása és vele a nekünk ígért élet örömet és reményt ad a szívünkbe.
Az örömet és a reményt nem lehet megkérdőjelezni egy ember életében. Az ő örömére és reménységének az okára rá lehet kérdezni. Éljünk úgy, hogy kérdezzenek örömünk okára, kérdezzenek reménységünk okára, akkor tudunk válaszolni. Nem azért vagyok örömteli, nem azért van reményem, mert valami titkos tudásom van.
Főleg nem azért, mert különb vagyok bárki másnál, hanem azért, mert hiszem, hogy Jézus Krisztus meghalt és föltámadott.
Mindenki, aki Krisztusban van teremtmény és ezért vagyunk mi erősek a reményben. Ámen.