Újra együtt imádkozhattak a hívek papi és szerzetesi hivatásokért november hónap elsőcsütörtökén, november 4-én a tapolcai Nagyboldogasszony plébániatemplomban Dr. Udvardi György érsekkel az Oltáriszentség előtt, majd pedig a szentmisében ünnepelhették az Eucharisztiát.
A Főpásztor köszöntőjében buzdított mindenkit, hogy egyházmegyénkben a papokért, új hivatásokért imádkozzanak. Hivatásokért, hogy legyenek, akik az igét hirdetik. Jézus Krisztus bátorít erre mindenkit, hiszen Ő szeretné megosztani velünk az életét…
Az Oltáriszentség jelenlétében az imádások között két fiatal tett tanúságtételt.
Németh Szabolcs:
Ministrálás, szolgálat…avagy az új élet fényében… Valami, valaki megérintett és megérint, majd megtart és magához ölel… Kilépvén eddigi önmagam valójából, elhagyva a régit, valami egészen újba…Új értékek, új szemlélet, új élet: Új arculatba: Krisztusi életbe!! Krisztus szolgai alakját magunkra öltve: engedelmes, alázatos fiú… Krisztus arca bennem, rajtam… Immáron Krisztust képviselem személyemmel, szavaimmal, cselekedeteimmel. Kortársaim, és minden ember előtt. Ez nehéz! Nagy felelősség! A szolgálat nagy felelősség…
DE!!! PÉLDA : példát kell adni, mutatni, a helyes útról, igazságról és életről! Példát arról, amit mi már felismertünk és vallunk. Isten minden ember életét, és annak minden percét számon tartja: mindenkinek az élete más és más, de az út, a cél ugyanaz! Ahogy Szent Pál is írja az efezusi levélben: „Egy a test, és egy a Lélek, ahogy hivatástok is egy reményre szól” —> az Istenben elérendő végső teljességre! A szolgálat személyes, és közösségi kapcsolat: Személyes kapcsolatom az Istennel: Engem hív meg! (személyem) „Jöjj és kövess engem” melyre ha felismerjük Isten üdvözítő tervét: IGEN- kell hogy legyen a válasz AKAROM SZOGÁLNI AZ ISTENT! Közösség: ahol az Isten, és az Istenbe vetett hit, és a szolgálat a kötelék Szent közösség —egy a tekintet, egy az akarat, egy a nézet. Maga az Isten. Mint ahogy most is közösségben- Szemléljük a Szentet, az örökkévalót. Abszolút egy tekintet. Belegondolunk ebbe? Az Isten van jelen köztünk, velünk, és őt szolgáljuk! Belegondolunk? Emberi értelemmel felfoghatatlan misztérium ez: de ha HISZED ÉS VALLOD: Leborulván. Vétkeid súlyát átadván felemelkedsz: egészen magasságokba emelkedsz… Ady Endre karácsonyi rege című versében ezt írja: „De jó volna játszadozó gyermek lenni, igaz hittel, gyermek szívvel, a vilaggal kibékülni…” Minden szolgálat, legyen az a papság, a kántorok, sekrestyések, ministránsok szolgálata: Gyermeki, Istengyermeki szívet kíván: gyermeki, őszinte szeretetet! Mi mindannyian ezt éljük meg a Szenttel való találkozáskor: Igaz hitet, gyermeki szívet, és a világgal való kibékülést. És egészen Istenre irányult tekintettel, emelt fővel mondhatunk igent Krisztus hívására: JÖJJ! KÖVESS ENGEM…..
Nemes Lénárd:
Amikor én elkezdtem ministrálni – nem kell sokat visszamenni az időben –, iskolaválasztáskor a Nagyboldogasszony Római katolikus Általános Iskolát választottam. Valamikor már ekkor éreztem, hogy Isten szán nekem valamit. Egy olyan utat, amin végig kell mennem és ahogy teltek az évek és ültem a padban, úgy éreztem, még tennem kell valamit. Valami olyat, ami páratlan. Beálltam hát ministrálni. Nem lehet leírni azt az érzést, nem lehet elmondani, amit akkora büszkeséggel érzek, amikor ott állok az atya mellett és szolgálok. Ezt meg kell tapasztalni, ezt át kell érezni. Sajnos a mai világban már egyre kevesebb fiatal jár templomba, ezért őhozzájuk szólnék: nem szégyen „elpazarolni” rá az időt! Mert az az idő pótolhatatlan. Ezt az időt nem kapjuk meg sem otthon, sem sehol máshol. Ezt csak itt a templomban, Isten mellett, imádkozáskor. Amikor én ministrálok, mindig büszke vagyok magamra, hogy elértem: Isten útján megyek, az atya mellett szolgálhatok az Úrnak, s segíthetek a ministránstársaimnak is a szolgálatban. Örülök, hogy egy ilyen csapatba kerültem, egy gondozó, egy odafigyelő, s egy olyan páratlan csapatba, ahol mindenki ismeri egymást, s jó szóval fordul egymáshoz. Boldogan lehet itt lenni! Amikor jövök ministrálni, sosem gondolkozom el azon, hogy ez időfecsérlés, vagy hogy kínlódni kell ezzel. Hanem mindig újult erővel, Isten felé fordulva jövök. Bíztatva magamat, hogy ez a jó út, ez az, amit csinálni kell. Valaki egyszer azt mondta, hogy olyan az élet, mint egy könyv. Rövid, de lehet jó. S én is azt mondom, hogy Isten mellett élvezzük ki az életet, mert ezt csak így lehet. Aztán amikor már sajnos nem lehet, és a túlvilágon leszünk, lehet, hogy ezt az életet visszakönyörögnénk és újrakezdenénk, hogy Isten mellett lennénk biztonságban. Hiszen tartja is a mondás: „ha Isten velünk, ki ellenünk?” Engem ez a hit vezérel, ezért kelek fel minden nap, s csinálom a tevékenységeimet, segítem a társak életét. Így szólnék a hívekhez, a fiatalokhoz: Jöjjünk el a templomba, szánjunk Istenre időt, akárhol is vagyunk! Itt a templomban vagy otthon, mert ez az idő tényleg páratlan. Csodálatos! Az Istennel való kapcsolat egy olyan kapcsolat, amit egyszerűen nem lehet semmivel sem biztosítani. A szüleim is örültek amikor elkezdtem ministrálni, mert ez szerintük is példaértékű. A fiatalok számára is példaértékű. Ezért nagyon szeretném invitálni a fiatalokat, hogy igen is higgyünk Istenben és jöjjünk el hozzá. Isten ezt meg fogja hálálni. Az akadályokat, amelyek lehetnek kapuk is, csak rajtunk múlik, hogy kinyitjuk-e vagy sem. Akik kinyitják, megismerik az élet csínját-bínját, hogyan lehet élvezni. De, akik csak ott állnak a kapuk előtt tétlenül, és várják a jót, azok nem fognak elérni sok mindent. Ezzel invitálnám a fiatalokat, hogy kövessük a példát, amit itt a ministránstársaim is csinálnak, hogy erősítjük egymást és a jóra való törekvést.
A tapolcai Nagyboldogasszony plébániatemplom a szentmisére megtelt hívekkel, amelyet Udvardy György érsek mutatott be, koncelebrált Csonka Nándor plébános, Szerenka Miklós ny. helynök és Gyulai Péter káplán. A következőkben érsek atya teljes prédikációját adjuk közre:
Főtisztelendő paptestvérek, kedves testvérek!
A mai szentírási szakaszok, különösen az evangélium, az „Isten öröméről beszél”. Önmagában is jó hallani, hogy az Isten örül. Hiszen ezek a példabeszédek az Istent magát, a tulajdonságát írják le. Az Isten magatartását mutatják be számunkra, felénk. Aki örül, de min? S miért? Valami olyasvalaminek örül, amin sokszor mi emberek inkább elszomorodunk. Mert itt a megtalálásról van szó. Valami, ami elveszett, valami, ami eltűnt, valami, ami fontos volt, ami élt, eltűnt… S megkerült. Ami halott volt, életre kel, ami értéktelen volt értékes lesz, ami elveszni látszott, az ismét ragyog. Isten öröme az emberben van. Isten öröme a feltalálásban van. Fellelni, meglelni az elveszettet. S ehhez halljuk a példabeszédeket, megtalálni az egyetlen egy igazat, az egyetlen egyet, az elveszettet, a kilencvenkilenc igaz között is. Sokszor talán még felelőtlenséggel is vádolhatnánk az Istent, vagy érthetetlenül figyelnénk ezt az evangéliumi részt. Mert jó ez? Hogy egyért kockáztatja a kilencvenkilencet? Jó az, hogy otthagyja a kilencvenkilenc igazat azért, hogy azt az egyet megtalálja? Miért nem elég neki a kilencvenkilenc? Hiszen csak egyről van szó, aki elvész. Miért teszi ki veszélynek, farkasnak, rablóknak, idegennek a kilencvenkilencet, akik hűségesek hozzá? Ezeket a kérdéseket megfogalmazhatjuk. S tűnhetnek igaznak egészen addig a pontig, amíg rá nem döbbenek arra, hogy én vagyok az az egyetlen egy…aki után utánam jön. Akit föllel, akit megkeres, aki után kutat, aki után veszélyeket vállal, akit megtalál, magához ölel. Meggyógyítja a sebeimet, vállára vesz, s visszavisz engem a közösséghez, a kilencvenkilenchez. S meggyógyítja az én sebeimet, de meggyógyítja a közösség sebeit is. Amit én okoztam az által, hogy elhagytam a többieket. Hogy nem hallgattam a pásztor szavára. Az Isten a megtalálásnak örül. Az isten a gyógyulásnak örül. Az Isten az új életnek örül. S ez nem más, mint teljes együttérzés az övéivel, teljes együttérzés velem. Ez az öröm, az Isten irgalmának az öröme. Együtt dobban a szíve, és örömét leli abban, amikor ismét látja az arcomat. Örömét leli abban, amikor ismét látja, hogy a szívemben megfogan az Ő parancsa, az Ő kérése. Örömmel látja, hogy azokat a cselekedeteket teszem újból – az életnek a cselekedeteit –, amelyeket Jézustól tanultam. Isten keres bennünket. Isten nem véletlenül talál meg bennünket. Istennek tulajdonsága, hogy keres, kutat, odáig megy, amíg én gyengeségemben, félelmemben, elesettségemben, bűneimben eltávolodom tőle. S ott föllel. Hányszor és hányszor kérdezzük akár egyéni sorsunkban, akár nagy tragédiák során, akár világméretű szenvedések okán: hol van az Isten? Hol volt akkor az isten? S mindig azt látjuk, hogy az Isten megy, oda, ahol én vagyok, s keres engem. Vállára akar venni, s vissza akar vezetni az Ő közösségébe. Ilyen az Isten. Aki szeret bennünket, aki azt mondja: öröm lesz a mennyben. Ha megtalálom azt az egyet… Ha megtalál engem, Isten örül nekem. Isten keres engem, s ebben a keresésben én, a gyermek, nem lehetek vesztes. Mert Jézus Krisztusban már megváltott minket. Jézus Krisztusban már mindent ránk bízott. Jézus Krisztusban nekünk adta az élet igéit, nekünk adta az egyházat, nekünk adta a Szentségeket. Én nem lehetek vesztes. Egyáltalán nem méltatlan ahhoz a játékhoz hasonlítani Isten és ember kapcsolatát, amikor a szülő, édesanya-édesapa játszik a gyermekével. Egyszerű játék. El kell bújni, s a másik megtalál. S akkor, amikor a szülő elrejtezik, s a gyermek keres, mi történik akkor, ha a gyermek rossz irányban keres? A szülő valami neszt ad, valami jelet ad, valami figyelmeztetést ad: nem jó irányba mész. S akkor a gyermek megfordul, s a jó irányba megy, s nagy az öröm, mert megtalálja édesapát, megtalálja édesanyát. Az Isten valahogyan ilyen. Keres bennünket, s ebben a keresésben Ő mindig föllel mindannyiunkat. Ebben az isteni szolgálatban keres társakat. S ebben az isteni szolgálatban részesíti az egyház papjait, akik ugyancsak vállalják ennek az istenkeresésnek, kutatásnak, az isteni örömnek a szolgálatát. Ezért imádkozzunk bátran egyházmegyénk papjaiért, egyházmegyénk leendő papjaiért, a közös örömért. Mert Isten megtalálni, föllelni, gyógyítani akar bennünket. Isten örülni akar nekünk, hogy az övéi vagyunk. S ebben a keresésben nélkülözhetetlenné tette saját rendelése szerint a szentségi papságot, nélkülözhetetlenné tette azokat a kiválasztottakat, akiket a Szentség erejével megerősít, hogy hirdessék az Igét, szolgálják a Szentségeket. Szolgálják a szegényeket, betegeket, hirdessék az evangéliumot, hirdessék az Úr kegyelmének az esztendejét. Mert az Úr kegyelmének az esztendeje a jubileum, a nagy örömünnep. Amikor visszaáll a rend. Amikor valaki, aki rabszolga volt szabad lesz, aki elveszítette ruháját, földjét visszanyeri azt, s együtt tudnak ünnepelni, együtt tudnak örvendeni Isten hatalmas tetteinek. Ezt látjuk napról-napra az életünkben. Ezt látjuk a hűségben, az állhatatosságban, a reményben, a közösségi életben, a közösség szolgálatában. Ezt látjuk kultúránknak a megőrző erejében, az emberi méltóság prófétai módon való hirdetésében. Isten keresi az embert, s Isten örül a megtalált, és föllelt embernek. Aki én magam vagyok, akit a maga teljes életével akar megajándékozni. Ámen.
