A középkori tihanyi bencés apátság
A tihanyi apátság nem a legkorábbi magyarországi bencés monostor, ám közülük az egyetlen, amelynek fennmaradt eredeti, hiteles alapítólevele. Ebben I. András király 1055-ben Szűz Mária és Szent Ányos tiszteletére, a saját és családtagjai lelki üdvére monostort alapított és birtokokkal látott el. Az eredeti oklevelet és középkori átiratát a Pannonhalmi főapátság levéltárában őrzik.
a) A tihanyi altemplom az 1889-es felújítás utáni állapotban; b) 11. századi fehér márvány sírkő az altemplomban (fotó: a) VFKL, archív képeslap; b) VFKL, 2021)
A korai keresztény idők emlékeit az egyháztörténet és a 19. század második felében meginduló műemléki érdeklődés a fennálló barokk templom altemplomában, illetve az itt található fehér márvány sírkőben ismerte fel. A sírkő felirat nélküli, mélyített középső mezejének egyetlen motívuma egy hosszú csavart szárú kereszt. Legközelebbi párhuzama Gizella királyné passaui sírköve. A sírkövet általában az 1060-ban elhunyt alapító, I. András király személyéhez kötik, bár felmerült, hogy tartozhatott esetleg az írott forrásokban említett és szintén ide temetkező fiának, a szerzetessé lett Dávid hercegnek sírjához. Korábban, az 1889-es felújítás során egy kisebb boltozott sírhely közelében, a déli oldalfal elé állítva helyezték el. Az altemplomban 1953-ban kiterjedt régészeti kutatás zajlott, amely a két nyugati oszloppár között középen nagyméretű sírgödröt tárt fel. A sírhelyet közrefogó pillérek lábazatán látható vésett fészkek valamiféle rekesztő befogására szolgáltak. Mindezek együtt a sír kiemelkedő jelentőségére utaltak, ami alapján a műemléki felújítás során a sírkövet ide helyezték át.
a) A barokk szentély az altemplomi lejárókkal; b) Az altemplom az 1953-as műemléki felújítást követően (fotó: a) VKFL, 2021; b) VFKL, archív)
Az alapítással közel egykorú, 11. század közepe táján épült apátsági templomból ma már csak az altemplom ismert. A középkorinál szélesebb, egyhajós barokk templomból a magas szentélybe vezető lépcső két oldalán egyenesen vezet le az altemplomba a 18. századi lejárat.
A középkori altemplom egyszerű alaprajza közel négyzetes arányú, háromhajós elrendezésű. A szabálytalan boltozat hasábos falpillérekre és három pár zömök pillérre támaszkodik. Utóbbiak vörös homokkőből faragott, négyzetes talplemez-szerű tag felett hengeres dobokból állnak, csonkagúlára elékeztető egyszerű fejezetük rézsűs oldalakkal képez átmenetet a hengeres pillértörzs és a négyszögű fedőlemez között. A körítőfalak törtkőből épültek, vékony, egyenetlen habarcssimítás fedte, ahogy minden bizonnyal a pilléreket is, ennek azonban mára nem maradt nyoma, mivel felületüket később a szabályosabbá tétel érdekében kissé átfaragták. Az altemplom terének keleti szakasza egy lépcsőfokkal emelt volt. A keleti és – a csatlakozó barokk rendház megépítése előtt szabadon álló – déli oldalfalon minden szakaszban szűkülő kávákkal alakított, egyenes záradékú ablakok nyíltak, utóbbiak közel négyzetes alakja a hiteles. Az eredeti, kifelé tartó bejáratok részlete rövid szakaszon látható a nyugati végfalon.
A barokk falazatból kibontott palmettás vállkő-fejezet, 1965 (fotó megjelent: Simon Anna: „Bogyay Tamásnak tisztelettel. Tóth Sándor” Egy levél 1966-ból. Ars Hungarica 38 (2012) 442.)
1965-ben megfigyeléseket végeztek a homlokzatokon és pincékben, melynek során számos kőfaragvány került elő másodlagos beépítésből. A kevéssé ismert sokszögű törpepillér-törzs töredékén kívül egy nagyjelentőségű darab került elő: egy olyan vállkő-fejezet, amely falsík előtt álló oszlophoz tartozhatott. Íves homlokoldali dísze szorosan kapcsolódik a veszprémi székesegyház kétsoros palmettás faragványaihoz: szerkesztésmódja, faragástechnikája csaknem azonos azzal, a motívum a rendelkezésre álló felülethez mérten hiányos. A lelet kulcsfontosságúnak bizonyult a székesegyház építéstörténete szempontjából. Ez időtájt a székesegyházról a történeti adatok, valamint Ádám Iván feljegyzései és az általa készíttetett fotók szolgáltak információval, illetve az egykor az épülethez tartozó kőfaragványok alapján lehetett következtetéseket levonni. A tihanyi palmettás faragvány módosította a korábbi periodizációs kísérleteket, mivel bebizonyosodott, hogy a vörös homokkőből durván formált tartószerkezet együtt, egy időben volt jelen a finoman faragott fehér palmettás faragványokkal, amelyek valamely belsőépítészeti egységhez tartozhattak, ráadásul a tihanyi oklevél közelítőleg datálta is a jelenségegyüttest a 11. század közepére. Néhány évvel később, 1968–1973 között a szintén Tóth Sándor által végzett régészeti- és falkutatás során a veszprémi altemplomban feltárt részletek a térszerkezet további elemeiben is megerősítették az összefüggést a két 1050–1060 táján zajló királyi építkezés között.
Az apátsági templom 1970 körül (fotó: VFKL, archív)
A szerzetesrendek működésének korlátozása után apátság épülete 1950-ben állami tulajdonba került. A balatoni turizmus fejlesztése érdekében a Balaton-felvidéken az egyik első egyházi műemléki felújítás volt az altemplom 1953-as munkája. A monostorban 1960-ban a Veszprémi Múzeum állandó kiállítása kapott helyet, amelyet 1966-ban megújítottak, és az addig raktárként használt pincehelyiségeket felújítva kibővítették. Itt rendezték be a római és középkori kőtárat, ahol az említett tihanyi palmettás fejezeten kívül a környékről származó anyagot mutatták be. A kiállítás nem csak élményszerű, de szakmailag megalapozott is volt, ezt a később, 1976-ban megjelent katalógus máig igazolja. A római kori emlékeket Palágyi Szilvia, a középkoriakat Tóth Sándor, a veszprémi múzeum egykori munkatársai ismertették, a kiállítás tervezésében az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség részéről Koppány Tibor vett részt. A múzeumfejlesztés motorja Éri István, veszprémi múzeum igazgatója volt; az állandó kiállításon túl az évenként rendezett nyári képzőművészeti tárlatok igazi kulturális csemegét jelentettek.
Az apátság kutatását és felújítását az 1990-es években Haris Andrea és László Csaba kutatásai kísérték. 2021-ben az ELKH keretén belül megalakult kutatócsoport az altemplomban átfogó régészeti, antropológiai, restaurátori és falkutatói kutatásokat végzett. Az apátság felújítása nagyrészt elkészült, az altemplom befejezés előtt áll.