A veszprémi székesegyház zenei élete a 17 – 18. században
A veszprémi székesegyház ének- és zenekarának megszervezése
„szorgalmasan azon leszünk, hogy a szükséges muzsikusokról és hangszerekről minél előbb gondoskodjunk és a kórus megkezdését minden törekvésünkkel lehetővé tegyük”. Ezeket a sorokat Koller Ignác segédpüspök írta az idősödő Padányi Bíró Márton püspöknek 1761 – ben, miután felhatalmazást kapott a zenei feladatok megszervezésére.
A pécsi és győri mintát alapul véve kezdődött meg a munka Veszprémben is. A zenei alapokat a Csehországban született Girányi (Gyrani) Vencel rakta le. Őt annak ellenére nevezte ki 1759 – ben Padányi Bíró Márton püspök az orgonista – succentori állásra, hogy tudta, egy szót sem tud magyarul. 1759 – 1789 – ig tölti be az orgonista tisztséget. Girányi gyermekei már Veszprémben születtek. A cseh orgonista ezalatt a 30 év alatt lokálpatrióta veszprémivé vált, és szívén viselte a rábízott zenei feladatokat.
1762 – ben már 6 állandó muzsikust alkalmaztak, ők voltak a leendő ének és zenekar alapjai. Nevük, járandóságuk és tisztségük is fel van jegyezve. Érdekes, hogy basszista és tenorista mellett hiányoztak a discant és alt énekesfiúk. A zenekar is csak 3 főből állt az orgonistán kívül. Ezért műkedvelő muzsikosokkal kellett pótolni a hiányzó szólamokat. Mivel a székesegyházi énekesek és zenészek javadalmazása fele annyi volt, mint a pécsi és győri gyakorlatban, kénytelenek voltak másutt munkát vállalni. Ez azonban akadályozta a templomi kórusszolgálatukat.
Hosszú évek kellettek ahhoz, hogy ez a személyi probléma megoldódjon. Bajzáth József (1777 – 1802) püspök személyében egy kiváló képességű, jó szervező és széles látókörű főpap került a püspökség élére. Az egyházmegye szinte minden intézményét ujjászervezte, korszerűsítette, így az ének – és zenekart is, valamint rendezte a kántor kötelességeit, javadalmait. 1779 – ben összehívta a káptalant, és közös döntéssel megemelték a zenészek számát és fizetésüket. Az orgonista és az énekesek mellett két hegedűst, két bőgőst, és két kürtöst is alkalmaztak. Szokatlan számunkra, hogy a zenészek között megjelenik a bőgős, holott mélyhegedű és gordonka nem szerepel az együttesben. Ez általános gyakorlat volt a barokk templomi zenekarokban. A bőgő volt hivatva erősíteni, vagy pozitív pedál nélküli orgona esetében pótolni az orgona pedálszólamát. Annál is inkább szükség volt erre, mert a fúvósok között ekkor még nem szerepeltek basszus hangszerek.
Miután rendezték a személyi és anyagi helyzetet Bajzáth püspök megtiltotta, hogy a káptalani muzsikosok az éneklő–kanonok előzetes engedélye nélkül máshol szereplést vállaljanak. A fejlődés töretlen volt. Az 1786 – os fizetési jegyzék szerint a muzsikusok létszáma 16 főre emelkedett. Az orgonista természetesen még mindig Girányi Vencel volt. Együttese már lehetővé tette színvonalas művek előadását a székesegyházi kóruson.
A török utáni időben a katolikus megújulás egyik szegmense volt a szépen megszervezett egyházi liturgia. Ennek szerves része a hangverseny programnak is beillő zenei részletek, amelyek gyönyörködtetni akartak, és visszavonzani a híveket a templomba. A 18. század második felében kialakult székesegyházi zenei gyakorlat több évtizedes folyamata, a 19. század elején érett be.
Zsilinszky Cecília