A veszprémi Szent István- (ferences) templom
A török kor után a veszprémi püspökség és a székeskáptalan 1630-tól fokozatosan visszatért a várba. Megkezdődött a romossá vált középkori épületek elbontása, illetve újjáépítése. A plébániai feladatok ellátására előbb a ferences, majd a piarista rendet telepítették be a püspökök. A ferences rend szalvatoriánus ágának tagjait Sennyei István püspök hívta meg Veszprémbe 1670-ben, és 1681-ben adományozott számukra házat a várban. Végül püspöki adományozások, cserék révén három egymás melletti ház, illetve telek került birtokukba a kialakuló Szentháromság tér nyugati oldalán. Kezdetben az egyikben alakítottak ki miséző helyet. Már ezt az első kis kápolnát is Szent István tiszteletére szentelték fel.
1704-ben a császáriak támadása folytán – amikor a székesegyház is – a ferences kolostor és az első kápolna is romossá vált a Heister ágyúzása nyomán keletkezett tűzben.
Az új templom alapkövét 1723 májusában Körmendy Imre olvasó kanonok tette le. A szentély még abban az évben elkészült, addig a hívek a régi kápolnáthasználtak, amelyet ekkor bontottak el, hogy helyén felépüljön az új templom hajója. Az építkezés hosszan elhúzódott, 1727-ben ugyan már felszentelték, de csak 1730-ban készült el.
Írott forrásokból, Takács J. Ince és Pfeiffer János kutatásaiból korábban is tudtuk, hogy hamarosan, a 18. század utolsó éveiben újabb, nagyarányú átalakítás érte a templomot. Ennek részleteit a legutóbbi, régészeti- és műemléki falkutatásokból ismerhettük meg: a belső járószintet ekkor megemelték, új burkolat és karzat létesült, átalakították a faltagolást, és ekkor készült a reprezentatív belső díszítés. A barokk falképek mestere Franz Xaver Bucher, az egyházmegyében sokat foglalkoztatott festő volt.
Az ikonográfiai program középpontjában árpád-házi szentek, különösen a templom névadó szentje, Szent István király személye állt. A boltozaton nyugat felől Szent Imre herceg fogadalomtétele, a Szentkoronát a pápai követektől átvevő Szent István király és kísérete, a szentélyben pedig a dicsőséges Szentháromság ábrázolása kapott helyet. A főoltáron ismét Szent Istvánt láthatjuk, amint a legendájából ismert jelenetben az idős király halála előtt a magasban megjelenő Máriának felajánlja az országát. A magyaros ruhában térdelő alak jobbjának gesztusa a párnán az oltárra helyezettkoronázási jelvények – a Szentkorona, jogar és országalma – felajánlását fejezi ki, körülötte a királyságra utaló további képi elemek az országcímer, illetve az előtérben angyal által tartott apostoli kettős kereszt.
Az oltár két oldalán egy-egy konzolra állított, fehérre festett, aranyozott faszobor látható: Szent László és Szent István, attribútumaikkal, a lándzsával, illetve a karddal. Feltehetően a korábbi barokk oltár megőrzött elemei.
A templom szomszédságában álló rendház az említett korábbi házak helyén épült. Írott források szerint 1722-ben, Zádory Mihály veszprémi prépost tette le a kolostor alapkövét. 1725-re elkészült a pincét, konyhát, ebédlőt magába foglaló kisebb épület, mely hamarosan rossz állapotba került, és 1768-69-ben „elbontották”. Helyén1770-től épült fel a rendház kétszintes épülete. Az építkezést Schiffthaller Protasius, a komáromi rendtartomány elöljárója vezette. Később bővítették az északi szárnyat az udvar felé néző traktussal. Máig megőrződött értékes barokk berendezésével, és részben falképeivel a régi sekrestye és az ebédlő.
Az 1909-es tűzvészben a kolostor tetőzete leégett. Az ezt követő felújítás során a templom homlokzatát is újjáépítették: megtartották a barokk kőkeretes kaput, orommezejében a ferences jelvénnyel. A legjelentősebb változás, hogy nem építették újjá a régi látképeken még látható kis barokk huszártornyot, helyette 1912-ben megépült a székesegyházzal is vetekedő, 37 métermagas torony a homlokzat déli oldalán, melynek neoromán faltagolása is a székesegyházéra rímel. A torony földszintjén Lourdes-i kápolna kapott helyet.
A mai templom egyhajós, szentélye nyugatra néz, közvetlenül nyílik a kolostor folyosójáról is, ahogy az északi oldalán kialakított Szent János-kápolna is. Az egyhajós templom északi fala közös a kolostorral, azon a szentélyben és a hajóban is gazdagon festett keretezéssel oratóriumablakok nyílnak.
1938-ban a jubileumi Szent István-év alkalmából a ferences templomot is megújították. A falképeket átfestették, ekkor állították a két neobarokk mellékoltárt, amelyekben a rend alapítójának, Szent Ferencnek legendájából vett egy-egy barokk olajképet helyeztek el.
Az épületegyüttest – a többi egyházi tulajdonú vári ingatlannal együtt – 1950-ben államosították. Ekkor, és később a püspökség tulajdonába visszakerülve, a papi otthonná alakítás folyamán a rendházat kisebb-nagyobb felújítások érték.
A templomban a 2000-es évek elejétől folytak felújítások. Az ezekhez társuló kutatások (Bodó Balázs, Koppány András) kapcsán derült fény arra, hogy falazatában a székesegyház 11. századi-, illetve a Szent György-kápolna 13. századi épületének 18. századi átalakításából, illetve bontásából származó faragványaiból többet is felhasználtak. Ezeket a kutatás során kiváltották, a kibontott kövek a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény kőtárába kerültek. A templom falképeit Felhősi István és Král Éva 2003–2008restaurálta, ugyanakkor az oltárok farészeit is megújították. A közelmúltban régi orgonáját újra cserélték.
Jelenleg a székesegyházi felújítása idején a Szent Mihály-plébánia liturgikus funkcióinak ad helyet, ugyanakkor a templomban újabb restaurálás előkészítése is folyik.