A veszprémi vár alatt, a Benedek-hegy lábánál, a Séd túlpartján kis tér szélén magas romok állnak. A Margit-romnak is nevezett kőfalak az egykor itt emelkedő domonkosrendi Szent Katalin apácazárda templomának és kolostorának maradványai.
A koldulórendek közül a ferencesek és a domonkosok is királyi támogatással jelentek meg Magyarországon már az alapításukkal egyidőben, a 13. században. A veszprémi kolostort apácák számára Bertalan veszprémi püspök létesítette 1239-ben. A kolostor felépítésének és fenntartásának anyagi alapját birtokadomány képezte, amelyről az alapítást követő évből maradt fenn okelvél. Az épület gyorsan elkészülhetett, mert 1241-ben már lakott volt. 1246 és 1252 között nevezetes és előkelő lakója volt a zárdának, itt nevelkedett IV. Béla király lánya, Margit hercegnő. A margitszigeti konvent felépülése után a királylány átköltözött az új kolostorba, de emlékét hosszan fenntartották, innen a Margit-rom elnevezés.
A középkor későbbi szakaszában a kolostor elszegényedett és elnéptelenedett. A lelkiség és az épületek megújítására az 1480-as években került sor. A súlyosan leromlott állapotú templomot és kolostort ekkor az áruba bocsátott birtokok bevételeiből tudták tatarozni. Nem sokkal később az apácakolostort férfi szerzetesek vették át. A török Hódoltság elején elhagyatottá vált épületegyüttes pusztulásnak indult. A Hódoltság után kőanyagát széthordták, és romosan élte meg a 20. századot. Először az 1930-as években folyt ásatás a falak között a kolostor maradványainak felderítése, az épület történetének megértése érdekében. Ezt azóta is több kutatás, ásatás és romkonzerválás követte. 
Az épületből ma az egykori templom maradványai, és ahhoz kapcsolódva a kolostor udvarának kis részlete, a kerengő egy rövid szakasza figyelhető meg a helyszínen. A legmagasabban a sokszögű gótikus szentély falai állnak. Az ásatások adataiból következtetni lehet az épület méreteire és építési periódusaira. A 13. század közepén épül első templom eredetileg rövidebb volt, egyenes záródású szentéllyel rendelkezett. Ma is láthatók a főkapujának maradványai, a két oldalán az azt keretező féloszlopok lábazataival, és a kapu belső oldalán négy lépcsőfokkal. A kapu előtt egykor előcsarnok is volt. A magas álló falak már a korai szentély bővítése során keletkeztek, valószínűleg az 1480-as években. A falban látható tárcsás kőkonzolok ennél kicsit későbbiek, 1490–1500 körüliek, és egy téglabordás hálóboltozat kialakításával együtt kerültek a mai helyükre. A meglehetősen hosszú templom hajóját a szentélytől egy ajtókerettel áttört fal zárta el. A szentélyrekesztő hajó felőli oldalán, a sarkokban egykor oltárok álltak. A hajó felett részben vagy egészben nagykiterjedésű karzat is volt, az istentiszteleteket az apácák e karzatról követték. A szentély falának másik oldalán két, az épülethez utólag hozzáépített kápolna lenyomata is kirajzolódik. Az egyik minden bizonnyal a forrásokból ismert Szűz Mária-kápolna lehet. Az ásatások során előkerült kőtöredéket a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum őrzi.
