A Temetőhegyen a középkorban a mai Szent László-templom elődje, az Antiochiai Szent Margitról nevezett templom állt, amely a Szent Margit-szeg nevű településrész plébánia temploma volt. A védőszent ünnepnapja július 13.
A középkori templom védőszentje a 4. században élt római lány volt, aki a Diocletianus-féle keresztényüldözés alatt szenvedett vértanúhalált. Gyakran ábrázolták kezében kereszttel, vagy a vértanúság jeleként koronával, illetve pálmaággal, vagy a legendájában szereplő megkísértése alapján attribútumával, a sárkánnyal. Magyarországi kultusza a 13. század elejétől ívelt fel, miután II. András király 1218-ban a szentföldi keresztes hadjáratáról a vértanúszent koponya-ereklyéjét hozza magával. Antiochiai Szent Margit után nevezte el leányát IV. Béla király, a hercegnő a veszprémi domonkos kolostorban nevelkedett.
Topográfiai meghatározása Gutheil Jenő kanonok nevéhez fűződik. A plébániatemplom legkorábbi említése a káptalani levéltár egyik oklevelében szerepel, amelynek keltezése az oklevélben ugyan 1082, tényleges kiállítása az 1320-as évekre tehető A plébániatemplom szerepel két 14. századi adóösszeírásban is, titulusát „Margaretha beate virginis et martiris” az 1364. és 1504. évi oklevelek nevezik meg. 1400-ban pápai búcsúengedélyben részesült. Helyének azonosításában is segítenek az oklevelek: a „Veszprém vize” – mai Séd patak – a Szent Margit-egyház alatt folyt, közelében állt a Korláth-malom.
A középkori templomépület maradványai az okleveles adatoknál sokkal korábbi időkből valók. Bár régészeti feltárás a területen nem történt, földmunkák, illetve a helyén épült Szent László-templom 1966-os felújítás során került elő néhány kőfaragvány, köztük korai, 11–12. századra keltezhető, románkori szalagfonatos töredék, gótikus rézsűs ablak töredéke. Utóbbi valószínűleg a veszprémvölgyi apácakolostorból került ide, másodlagos felhasználásba. Néhány, a területen talált faragványt beszállítottak a múzeumba, de továbbiak rejtőzhetnek még a fennálló templom falaiban. Kutatásra azóta sem került sor, így nem ismerjük az egykori templom pontos helyét, nagyságát és elrendezését.
A török korban romossá vált templom szentélyét befoglalva, annak helyén 1740-ben kis barokk kápolnát emeltek, amelyet már Szent Lászlónak szentelték. Ez 19. századi látképeken jól azonosítható: egyhajós, kis fiatornyán barokk hagymasisakkal ellátott épület volt. Több 19. századi látkép és a Szent Mihály-plébánia Historia Domusa is ekként örökítette meg. Ugyanott történetét Strausz Antal plébános írta meg. A középkori templom felhasználásával épült kis barokk kápolnát a Szent László-templom építésekor, 1901-ben bontották el. A bontás során nagyméretű fehér márványoszlop-lábazat, és díszítés nélküli gótikus „kehely-oszlopfő” került elő, ahogy erről 1901-ben a Veszprémi Hírlap számolt be. A mai Szent László-templom tehát középkori és barokk előzmények helyén épült fel; nem műemlék, a középkori plébániatemplom és azt körülvevő temető régészeti feltárására sem került még sor.
(A veszprémi Szent László-templomról két korábbi bejegyzésünkben is olvashatnak: Érsekségi ékességek 38. és 45.)