Ottó magyar király 1306. július 28-án, hálából trónrajutása és koronázása körül Rád nb. Benedek veszprémi püspök által tanúsított szolgálatokért a püspökségnek adományozott három Nivegy-völgyi települést: Szentjakabot, Herendet és Tagyont.
A történeti köztudatban kevéssé ismert Bajor vagy Wittelsbach Otto magyar királysága (1305–1307). Amikor 1290-ben IV. Béla király (1235–1270) unokája, V. István király (1270–1272) fia, IV. (Kun) László király (1272–1290) meghalt, azt sokan az Árpád-ház kihalásának tekintették. Bár fiágon az uralkodó dinasztiának valóban magvaszakadt, az utolsó Árpád-házi királynak mégis III. Andrást (1290–1301) tekintjük. III. András még IV. Béla apjának, II. Andrásnak (1205–1235) volt a király halála után született fiának, (Utószülött) Istvánnak – IV. Béla el nem ismert féltestvérének – fia. A neveltetései helyéről gyakran velenceinek is nevezett III. András aztán szintén fiú utód nélkül hunyt el 1301. január 14-én, amivel az Árpád-ház kortársak szerinti „utolsó aranyágacskája is letörött”.
Mindeközben leányági öröklés címén a nápolyi Anjouk mar 1290-től maguknak követelték a magyar trónt, s a későbbi I. Károly („Károly Róbert”) révén trónkövetelőt is felléptettek. Ugyancsak leányági kapcsolatra hivatkozva tartotta magáénak Szent István országát 1301-ben a cseh uralkodó dinasztia, a Przemysl-család is. A nagyobb hazai – bárói, főpapi – támogatottságot élvező Vencelt 1301 augusztusában, I. Károlyt követően néhány hónappal magyar királlyá koronázták, így két koronás uralkodója lett ekkor az országnak. Mindkettőjük koronázása azonban nélkülözte a szertartás érvényességével kapcsolatos hazai szokásjog elemeinek teljességét: Károlyt nem a Szent Koronával, Vencelt pedig nem az esztergomi érsek koronázta meg. A trónharcok elsimítására az országba érkezett pápai legátus Károly mellett tette le voksát, majd Vencel a Przemysl és a Habsburg családok között eszkalálódó fegyveres konfliktus és az azt lezáró béke eredményeképp 1305-ben lemondott a trónról – azonban az erre vonatkozó jogigényt és a Szent Koronát a Wittelsbach dinasztiából származó korábbi Habsburg, majd 1305-ben már Przemysl-szövetséges Ottó bajor hercegnek.
Ottó elsősorban az ország nyugati részén birtokos – tehát a Habsburgokkal határos – Kőszegi család támogatottságát élvezte, és Rád nb. Benedek és Antal csanádi püspökök 1305. decemberében a Szent Koronával megkoronázták. Ez alkalommal is hiányzott azonban a szertartásról az esztergomi érsek, illetve a bárók és főpapok többsége a Szentszék támogatásával együtt Károly pártján állt. Ottó politikai háttere folyamatosan szűkült, s amikor 1307-ben Erdélybe indult szövetségeseket keresve, Kán László erdélyi vajda a koronázási ékszerekkel együtt elfogatta a királyt. A foglyul ejtett uralkodó váltságdíj fejében néhány hónap elteltével szabadult, és magyarországi trónigényéről lemondva hazatért Bajorországba.
Rövid uralkodását, a központi hatalmának gyengeségét mi sem példázza jobban, mint az, hogy mindössze féltucat fennmaradt oklevél kapcsolható személyéhez. Ezek egyike a veszprémi püspöknek adományozott három Nivegy-völgyi faluról szóló adománylevél. (Jelzete: DF 200083, Vp. pk. lvt. Herend 5.)
