Vikáriusi ítélet a 14. század közepéről
Balázs pozsonyi prépost, Garai János veszprémi püspök lelkiekben általános vikáriusa az 1352. május 11-én kiadott oklevelében tudatja, hogy Miklós somogyi főesperes és testvére János néhai Márton mester őrsi préposttól, rokonuktól végrendelet révén bírt alsóörsi birtokrészéről lemond a Szent György-kápolnában tartott káptalani gyűlésen a veszprémi székeskáptalan javára. (Az érseki levéltárban fennmaradt oklevél jelzete: VFL III.1.a.1. Alsóörs 17. = MNL OL DF 200916.)
Az egérrágta, sérült, s nem különösebben díszes pergamenoklevél nemcsak a káptalan 14. század közepi birtokgyarapodása miatt fontos. Alsóörs korai, 11. századi, Gizella királynénak tulajdonított birtokadományok révén már a veszprémi Szent Mihály-egyház tulajdonába jutott. A középkor folyamán újabb uralkodói és királynéi adományok, továbbá vásárlások és cserék révén tovább növekedett a testület birtokrésze a településen. Az oszmán hódítás előtt, 1531-ben 24 adózó jobbágya volt a kanonokoknak Alsóörsön.
Az oklevélben említett szereplők közül érdemes továbbá tisztázni kibocsátójának hivatalát. A megyéspüspökök egyéb irányú elfoglaltságaik miatt általános vagy egy-egy terület ellátására speciális helyetteseket állítottak a középkorban. A segédpüspökök – 14. századi eseti előzmények után – a 15. század középétől jelennek meg folyamatosan: valamely hitetlenek kezén lévő püspökség címét (episcopus titularis) viselték, s mivel önálló jövedelemmel nem rendelkeztek, a székeskáptalan vagy más egyházi intézmény valamely javadalmát élvezték. Latin megnevezésük a suffraganeus vagy vicarius (generalis) in pontificalibus volt. Ők általánosságban helyettesíthették a püspököt, így szentelhettek, bérmálhattak, vizitálhattak, búcsút engedélyezhettek, de a püspök bírói (szentszéki) joghatóságát nem gyakorolhatták.
Az egyházmegyei szentszéki bíróság élén álltak a lelkiekben általános vikáriusok (vicarius in spiritualibus generalis). A püspök személyétől függetlenül ők akár több évtizeden és több főpásztor idején is betölthették hivatalukat. Feladatukat, az egyházmegye szentszéki bírói fórumán az ítélkezési jogkört kinevezés útján kapták. A vikáriusok helyettesét a középkori latinban a vicarius substitutus jelölte, aki hivatali elöljárója munkáját annak akadályoztatása (pl. távolléte) esetén végezte. Ha valamely okból azonban nem volt betöltve a vikáriusi hivatal, akkor a püspök által kinevezett helynök (locumtenens) vezette a szentszéki bíróságot.
A különbségtétel a modern egyházi hivatali terminológia miatt fontos. Látható, hogy a mai „(általános) helynök” fogalmának a középkori segédpüspök fogalma felel meg, s nem pedig a középkori locumtenens, aki a szentszéki bíróság – mondhatni ad hoc – feladatellátással megbízott szereplője volt. Az oklevélben szereplő Balázs pozsonyi prépost tehát a veszprémi egyházmegyei szentszék vezetője, lelkiekben általános vikáriusa volt, nem pedig helynöke vagy segédpüspöke.
Az oklevél még egy szempontból érdemel figyelmet. A székesegyháztól északra található, eredetileg annak első építési periódusánál régebbre keltezhető – és ekkor még fizikailag elkülönülő – Szent György-kápolnát a forrás mint a káptalani gyűlés színterét említi. A kanonokok gyűlésére azonban már nem ebben a korai épületben, hanem annak a 13. század közepére datálható, második építési periódusban megragadható formájában került sor. A kanonokok gyűlése rendszeres lehetett a kápolnában, amit annak belsejében a feltárt, körbe futó, e periódusra tehető ülőpadka is megerősít. Mindez a későbbi írott forrásokkal együtt – amelyek a kápolnát mint a székesegyházhoz északról csatlakozó építményt említenek – a kápolna és a székesegyház szorosabb fizikai kapcsolatára utal.