A súri Nagyboldogasszony-templom
1. Súr temploma 2010-ben, délnyugatról (fotó: Fülöp András)
Súr település a mai Komárom-Esztergom megyében fekszik, ám egykor a veszprémi egyházmegye területéhez tartozott. Szabadon álló, egyhajós, keletelt, szegmensíves szentélyzáródású barokkizáló külsejű templom, nyugati homlokzati toronnyal, a szentély északi oldalán oratóriummal, déli oldalán sekrestyével. Főhomlokzatát szoborfülkék tagolják, főpárkánya fölött timpanon, benne szalagkeretes körablak látható. A homlokzatok faltükrös kialakításúak. A bejárat a főhomlokzat középtengelyében nyílik, tagolt szalagkeretes, kissé megemelt, egyenes szemöldökgerendával. A szentélyzáródás két ablaka kosáríves záródású. A sekrestyeajtó – kisebb méretben – a főkapuval egyezik. A toronyalj három szakaszos, ebből kettő csehsüvegboltozatos; a középső szakaszból (boltozata közepén 1785-ös évszám), balra található a poroszsüveg boltozat tartotta karzat feljárata, jobbra kápolna nyílik. A karzatot két vasoszlop tartja, középrésze konzolokon előreugrik, korlátja vasrács. A hajó acéltartókkal kialakított síkfödémes, a szentély csehsüvegboltozatos, a diadalív félköríves záródású. A belső kifestés tematikájának középpontjában Szűz Mária áll (pl. hajó mennyezetképe: Mária megkoronázása), az oldalfalakon szőnyeget imitáló díszítőfestés (mindegyik restaurált). Egy 1942-es dátum a templom átfestéséről tanúskodik. Főoltár képe Mária mennybevételét ábrázolja (korábbról való, külföldi munka, ajándékként került a templomba); historizáló stílusú a tabernákulum és oltárasztal, mindkettő 1900 tájáról való. Hasonló stílusú és korú a diadalív déli pillérénél a szószék és északi pillérénél a Lourdes-i Mária-mellékoltár.
2. A templom mai szentélye a felújítás idején (fotó: Fülöp András)
A templomot a falu kegyura, Zichy Miklós építtette, az említett évszám alapján 1785-ben. Legutóbbi nagy helyreállítása tizenöt évvel ezelőtt kezdődött, és két évig tartott, aminek keretében sor került a templom külső és belső felújítására. Az előkészítő tudományos anyagot Farbakyné Deklava Lilla, az építészeti terveket Máté Zsuzsanna készítette. Mint az műemléki védettségű templomok esetében oly gyakran megtörténik, a kivitelezés közben itt is váratlanul kerültek elő olyan jelenségek, amelyek a templom építéstörténetével kapcsolatban új adalékokkal szolgáltak.
Amikor 2010-ben felszedték a templom burkolatát, kiderült, hogy egy korábbi, visszabontott kőfalazat húzódik alatta, mégpedig a korábbi templom egyenes záródású szentélyének északi fala. A kőfalazat megfigyelhető volt a mai északi és a déli hajófal alapozásában is, aminek alapján a régi és a mai hajó méretei majdnem teljesen megegyeztek. Mivel a külső vakolatok eltávolítására a lábazati zóna felett nem volt szükség, a felmenő falaiban alapvetően téglából épült templom további kutatására nem volt lehetőség.
3. A templom periodizációs alaprajza Máté Zsuzsanna felmérése nyomán, jelölve a korábbi templom falai (rajz: Fülöp András-Jankovics Norbert)
A történeti adatokból ismert, hogy a 18. század végi templomot megelőzően csak egy 1739-ben emelt fakápolna állt itt. Ezért a helyszínre kiszálló szakember úgy gondolta, hogy a visszabontott kőtemplom a középkori Súr falu 15. századtól emlegetett, elbontott temploma lehet, azzal a megjegyzéssel, hogy keltező értékű leletanyag vagy műrészlet nem került elő. E feltételezést közvetve alátámasztani látszott László János is, aki összegyűjtötte a település régészeti topográfiai adatait. A Kisfaluhelyi dűlőben található lelőhelyen ugyanis, ahová addig a középkori Súr falut addig lokalizálták, középkori templom vagy falu meglétét nem látta bizonyítottnak. Ugyanakkor 2010 táján még nem volt ismert az a tervrajz, amely a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában azóta digitálisan is kutathatóvá vált–––. E tervet 1783-ban bizonyos Joseph Piacotelli építőmester jegyezte, és rajta egy pontosan olyan méretű, egyenes szentélyzáródású templom homlokzati és alaprajzát ábrázolta, mint amilyen a padló alatt előkerült. Ezen jelölte a toronyaljtól északra és délre ma is meglévő oldaltereket, melyek közül az északiban található a csigalépcső. Mindezek alapján azt kell gondolnunk, hogy a templom (a nyugati oldalon biztosan) felmenő falaiban is tartalmazza ezt a periódust, amit a templom elkészültét keltező, már említett, boltozaton megjelenő évszám is támogat.
A község 1857. évi kataszteri térlépén még ezt, a korábbi állapotot látjuk. Mindezek alapján a mai szentély, a hozzá kapcsolódó oratórium és sekrestye egy ennél későbbi átépítés eredménye lehet, legfeljebb a sekrestye nyugati fala tartalmazhat korábbi részleteket.
4. A visszabontott, korábbi szentély megtalált északi fala (fotó: Fülöp András)
A 19. század közepétől a kegyuraságot a klosterneuburgi kanonokrend látta el, amely az átvétel idején végzett egy felújítást, majd 1900–1902-ben egy másodikat is. Ez utóbbi komolyabb bontásokkal is járt, amint erről a Veszprémi Hírlap korabeli számai tudósították az olvasóközönséget. A mai karzat, illetve a hajó síkfödéme jól beilleszthető ebbe a korszakba, és feltehetően ekkor épült a mai szentély és két oldaltere is. A mai templombelső mariológiai témájú kifestései legkorábban ehhez az átépítéshez köthetők.
5. A templom 20. század eleji karzata a felújítás idején
Valószínűleg a kanonokrend feloszlatásával magyarázható, hogy 1940-ben új kegyura lett Súrnak, mégpedig a szervita rend. Ők 1942–1943-ban átfesttették a belsőt (a mesterek Bíró József és Bíró Jenő voltak). A szervita rend alapítóira utaló címerábrázolások ekkor kerülhettek be a templom belső dekorációjába. Ugyanekkor a szőnyegmintás díszítéshez is hozzányúltak, és végül az 1940-es évek állapota képezte alapját a kifestés helyreállításának. Ennek tapasztalatairól Velledits Lajos számolt be a nagyközönségnek a Szalon Újság (2010/5) hasábjain.