December 31-én Egyházunk hálaadásra hív. A hagyományoknak megfelelően átgondoljuk, összegyűjtjük mindazt, amit az évben az Istentől kaptunk, felfedezzük, mi minden épült be az életünkbe.
A veszprémi Árpád-házi Szent Margit templomban Udvardy György érsek atya mutatott be szentmisét Tornavölgyi Krisztián esperes, plébánossal, érseki irodaigazgatóval, valamint Tamás Zoltán káplán atyával.
Mai hálaadásunkat azonban különös módon is ki kell terjesztenünk, hiszen XVI. emeritus pápánk hazatért az atyai házba, befejezte a földi szolgálatát az egyházban mind tanítóként, mind az egyháznak legfőbb elöljárójaként, mind csendes imádkozóként. Tanított az életével, tanított csendes visszavonultságával, és most hálát adunk érte. – mondta érsek atya a liturgia kezdetén.
Udvardy György érsek szentbeszédében kiemelte, hogy hálával fejezzük ki azt, akik vagyunk, fejezzük ki kapcsolatainkat, teremtettségünket, értékeinket, mindazt, ami után erővel ragaszkodunk és amivel őszintén szembenézünk…Amikor visszatekintünk és szeretnénk hálát adni, akkor azt nagyon sok szempont alapján tehetjük. Kiemelkednek a leginkább érdekes események, az örömteliek. Kiemelkednek a fájdalmak. Megérintenek a kudarcok. A kérdés mindig az, mi alapján fogalmazom meg, mi történt bennem. Az örömeim, az érzéseim, a kudarcaim, a szenvedéseim által. Mi fog hálaadásra ösztönözni? Óriási kincs, ajándék, hogy mindazt, akik mi ebben az esztendőben voltunk, vagyunk, amivé növekedtünk, a hálaadásunkat az egyházban tehetjük. A főpásztor személyes élményein keresztül megemlékezett XVI. Benedek emeritus pápáról is, akiről elmondta, aktív pápasága alatt biztos kézzel vezette egyházunkat, amiért Ő sokat küzdött, az igazságáért, megtisztulásáért. Érsek atya homíliáját cikkünk végén teljes terjedelmében tesszük közzé.
Udvardy György érsek a szentmise végén Istentől áldott új esztendőt kívánt mindenkinek. Együttműködést a Jóistennel, mert Ő nekünk adta az időt, az életünket, a meghívást, valamint reménykedhetünk abban, hogy az előttünk álló esztendő is sok-sok áldásban fog bővelkedni. Régi mondás, tartsuk mi is, múltunkat Istenünk irgalmába ajánljuk, jelenünket az Ő gondviselésébe, a jövőnket pedig az Ő áldására bízzuk.
A szentmisét csendes Szentségimádás követett XVI. Benedek emeritus pápa lelki üdvéért.
Udvardy György érsek prédikációját itt olvashatják:
Kedves Testvérek!
Az Ige testté lett és közöttünk lakott. Karácsonynak az üzenete ez, és a karácsony nyolcadában ennek az isteni tanításnak a tartalmát akarjuk megérteni, mit jelent ez az életünk számára. Az elmúlt napokban a szentírási szakaszok segítségével is próbáltuk megérteni, mit jelent az, hogy az Isten közel jön az emberhez, az Isten az ember életét éli. Mit jelent az, hogy az Ige testté lett. Vállalta a mi emberi létünket, belépett a térbe, az időbe, a történelembe, a kapcsolatainkba.
A polgári év utolsó napján talán épp az időbeliséget érdemes magunk elé állítani. Az Ige testté lett azt is jelenti, belépett az ember idejébe. Megszentelte az időt. Megszentelte azt az időt, ami a születésnek, a növekedésnek, az ajándékok meghozatalának, az emberi korlátok megerősödésének, a halálnak az ideje megszentelte azt az időt, ami az Istennek az ideje. Megszentelte azt az időt, ami szent, ami a beteljesedés felé mutat, ami a kapcsolatteremtésnek a lehetőségét hordozza az Istennel, az emberrel, megszentelte azt az időt, ami az emberi méltóságunkat, az emberi növekedésünket van hivatott segíteni. Megszenteli a szentségre törekvésünket is, mert az idő, annak az esélye, lehetősége, eszköze, hogy mi az Istennel kapcsolatba léphetünk, mert Ő ezt akarja, és ebben a kapcsolatban az Isten szentségét beengedhetjük az életünkbe. Az Ige testté lett, belépett a mi időnkbe. Belépett az ember idejébe. Ez egyszerre meghívást jelent: hitet kíván tőlünk, hisszük, hogy az emberi életünkhöz tartozó minden cselekedetünk, minden-minden esemény az az Isten számára fontos lehet. Az idő meghívás reményt kíván tőlünk, kívánja azt, hogy növekedjünk a reménységben, mint ahogyan ebben az esztendőben is számtalan lehetőség volt arra, hogy ezt a növekedést át tudjuk élni.
Az idő lehetőség arra, hogy növekedjünk a szeretetben. Megismerjük a szeretetet. Megismerjük a szeretet minden vonatkozását, az örömtelit, a könnyűt. Megismerjük a szeretetnek a keresztből fakadó ajándékát, megismerjük a szeretetnek a növekedést eredményező ajándékát. Ugyanakkor látjuk azt is, hogy az idő, amit Jézus Krisztusnak a megtestesülése megszentel, a mindennapjaink a küzdelem helyévé is válnak. Visszatekintésre is hívnak bennünket. Nézzük meg, mit is tettünk, mivé formálódtunk, milyen kincsek növekedtek bennünk, milyen gyengeségeket dédelgettünk, noha el kellett volna engedni. Az idő értékelésre is hív bennünket. S az idő, amit az Istentől kapunk, az idő, amibe belépett Jézus Krisztus, a második isteni személy bűnbánatra indít bennünket és megtérésre ösztönöz.
Méltóságunkat szem előtt tartva változtassuk lelkületünket, cselekvésünket, időnket, beosztásunkat, mindazt, akik mi magunk vagyunk. Megtérésre, megújulásra is hív bennünket, és természetesen hálaadásra. Ezt tesszük most. Jézus belép az ember életébe, megszenteli az időt és ezáltal megszenteli a mi hálaadásunkat is.
Kedves testvérek, a hála az ember legméltóbb magatartása. Mert a hálában fejezzük ki azt, akik vagyunk, kifejezzük kapcsolatunkat, teremtettségünket, értékeinket, kifejezzük mindazt, ami után erővel rugaszkodunk és őszintén szembenézünk, de mivel is? Amikor visszatekintünk és szeretnénk hálát adni, akkor azt nagyon sok szempont alapján tehetjük. Kiemelkednek a leginkább érdekes események, az örömtelik. Kiemelkednek a fájdalmak. Megérintenek a kudarcok. A kérdés mindig az, mi alapján fogalmazom meg, mi történt bennem. Az örömeim, az érzéseim, a kudarcaim, a szenvedéseim által. Mi fog hálaadásra ösztönözni? Testvérek, óriási kincs, óriási ajándék, hogy mindazt, akik mi ebben az esztendőben voltunk, vagyunk, amivé növekedtünk, a hálaadásunkat az egyházban tehetjük. Az egyház az értelmezési pont. Az egyház az, aki segít bennünket, örömeinket, küzdelmeinket, bűneinket, elesettségünket jól érteni, jól felismerni, megköszönni, kérni, irgalmat esdekelni. Hiszen az egyház alapvetően szentségi közösség. Ebből a szentségi közösségből, akik mi magunk vagyunk, ahogyan kapcsolódunk egymáshoz. Ebből akarjuk értékelni mindazt, ami történt bennünk, amit tettünk. Ezért adok hálát a kapcsolataimért, a családomért, a gyermekekért, unokákért, barátokért, ismerősökért, munkatársakért, azokért, akik szeretettel fordulnak felém és azokért is, akik nem. Hálát adok azokért is, akik valamiért nem szeretnek, talán gyűlölnek, talán nem ismernek jól. Hálát adok az elmúlt esztendőért, azért is, hogy az egyházban az Isten tanít, szól hozzám, nem hagy magamra, elirányít az élet dolgaiban, saját magamban. Elirányít akkor, amikor kételyeim vannak, elirányít akkor, amikor kétségbe esnék. Hálát adunk azért, hogy időről időre hallhatjuk az egyház tanítását. Megérint a Szentírás, evangélium, megérint a zsoltár, az ének, a liturgiának a légköre. Mert itt vagyok itthon. Ez így van az emberi élet más területén is. Éljük mindennapi életünket, s amikor visszamegyünk a szülői házba, akkor találkozunk a szülőkkel, testvérekkel és akkor minden más értelmet kap, mint ezen kívül.
Az egyházban, itt vannak a szentségek. Hányszor vehettük magunkhoz az eucharisztiát. Hányszor járulhattunk a bűnbocsánat szentségéhez. Hányszor örülhettünk annak, hogy új taggal gyarapszik egyházunk a keresztségben. Hányszor örülhettünk annak, hogy a bérmálásban megkapjuk a Szentléleknek a személyre szabott ajándékait, hogy betegségben kérhetjük az Úr segítségét a végső küzdelemre. Vagy amikor a házasság szentségét éltetjük a döntésekben, a napról napra való helytállásban. Vagy amikor imádkozhatunk papjainkért, imádkozhatunk azért, hogy az ő szolgálatuk, az ő küzdelmük az egyház számára gyümölcsöző legyen.
Milyen jó, hogy ismerősként jöhetünk össze vasárnapról vasárnapra, egymás arcába tudunk tekinteni, és testvérként ünnepeljük azt, akik voltunk az egész héten, és testvérként ünnepelhetjük azt, akik lenni akarunk a következő héten az örömben, a helytállásban, a szolgálatban, a küzdelemben. Hálát adunk a szeretet cselekedeteiért, a példáért, amit másoktól kaptunk. A küzdelemért, amikor ragaszkodtunk a szeretet cselekedeteinek a megvalósításához.
Testvérek, csak az egyházban van az embernek bátorsága, mersze szembenézni gyengeségeivel, bűneivel, korlátaival, mert az Isten irgalmával találkozom, mert a testvérek irgalmával találkozom, mert az ő irgalmuk, az Istennek az irgalma nem elpusztít, nem ellehetetlenít, hanem új élettel ajándékoz meg. S mennyire rászorulunk erre, mennyire szükség van arra, hogy Isten irgalma éltessen bennünket. Ezt nem kell szégyellni, nem kell titkolni, éppen ez az a mi nagy kincsünk, hogy találkozhatunk Istennek az irgalmával. Isten gyógyítja sebeimet, gyógyítja bűneimet, Isten újjáteremti szabadságomat. Hányszor és hányszor történt és történhetett ez ebben az esztendőben is. Itt vannak a veszteségeink is, amiért hálát adunk. Egyéni és az emberiség veszteségeiért is. Itt vannak az örömök, de itt vannak a félelmek is. Hogyan lesz, milyen lesz a jövő? Mi történik benne? Milyen jó tudni – és az egyházunk ebben erősít –, hogy Isten benne van a jövőben. Abban a jövőben is, amit mi nem ismerünk, nem tudjuk, milyen lesz részleteiben – benne van a jövőnkben. Az Ő Szentlelke által erőt, bátorítást, lendületet, állhatatosságot, megújulást, örömet akar adni nekem, nekünk. Hálát adunk az elmúlt esztendőért, és Isten irgalmára bízzuk azt.
Testvérek, ezzel a nagy-nagy bizalommal imádkozunk XVI. Benedek emeritus pápánkért, aki ma visszaadta lelkét teremtőjének, visszatért az atyai házba. Megköszönjük a személyét, a tanítását, küzdelmét. Megköszönjük azt, hogy biztos kézzel vezette Egyházunkat, biztos tanítással, tudással. Megköszönjük azt, hogy volt bátorsága visszavonultan, imádságban, áldozatot vállalva szolgálni az egyházat. Azt az egyházat, amelynek mi tagjai vagyunk, amely éltet bennünket, vezet bennünket életünk útján. Vezet bennünket az időben, a történelemben, egyéni történésünknek az útján. Ő ezt szolgálta.
Megrendítő visszaemlékezni, olvasni, hallani az ő egyház ismeretét, szeretetét, egyház szolgálatát. Ugyanakkor látni kell, mennyit küzdött az egyházért. Az egyház igazságáért, megtisztulásáért. Mennyit küzdött a mai emberért, érettünk, amikor a hit, az értelem, az igazság és a szeretet egységéről beszélt. Ami divatos, amit könnyű szimplex gondolkodással szétválasztani, szembe állítani egymással. Ő prófétai módon tette ezt az egységet. A hit és az értelem, mint Isten nagy ajándéka, az igazság fölragyogása, fölragyogtatása és mindez szeretetre vezet bennünket. Elirányítók a gondolatai, metszően, egyszerűen tiszta, és mégis mindannyiunk számára érthető gondolatai. Milyen jó, hogy vezetett, tanított bennünket. S mennyire jó volt látni végtelen bizalmát az Atya iránt, és mennyire jó volt látni végtelen bizalmát az ember iránt, mert nem mondott le az emberről sosem.
Talán ebben a mostani hálaadásban megengedik a testvérek, hogy néhány nagyon rövid személyes élményt is megosszak XVI. Benedek pápával kapcsolatban. Két alkalommal vehettem részt püspöki szinóduson 2008-ban és 2012-ben, ahol pápaként a plenáris üléseken szinte mindvégig részt vett. Hallgatta a több mint 300 püspöknek a beszámolóját az igéről, az igehirdetésről, az igeszolgálatról, az evangélium hirdetéséről. Ő minden este három-négy percben összefoglalta mindazt, amit hallott. Kitért a negatívumokra is, ha túlságosan emberi módon, túlságosan horizontális módon akartuk látni az egyház helyzetét és kitért az egyháznak a gazdagságára, az isteni dimenziójára. Egy alkalommal, amikor az evangelizációról szólt a püspöki szinódus, egyre inkább a problémák, a nehézségek jöttek elő – a világ minden pontjáról – az evangelizációval, az emberi léttel kapcsolatban. Ekkor nem várta meg, hogy este legyen, és összefoglalja a nap eredményét, hanem szólásra jelentkezett. Arról beszélt, hogy mit is hiszünk mi, mit is jelent az evangelizáció? A bibliai kifejezéseket, amelyeket mi magunk is ismerünk, egy nagyon távoli kultúrtörténeti, antropológiai háttérrel világította meg. Az evangélium nem más, mint az uralkodónak a népéért való törvényeinek a kihirdetése. A jót akaró törvény, az éltető törvény. A magasból kihirdetett törvény, ami élteti a népet, ami a nép javát akarja. A magasból hangzik el, azért, hogy messzire, a föld a birodalom minden pontjára eljusson, mert a népe javát akarja. Mi vagyunk ezek. Magasból elhangzó ige. Az Úr törvénye a nép javát akarja. A mi javunkat akarja.
Másik ilyen személyes élményem, amikor egy korábbi egyházi kinevezésem kapcsán találkozhattam vele személyesen. Jeleztem, hogy én vagyok az új, kinevezett püspök. Annyit mondott: „igen, tudom, ismerem a helyzetet, nagyon nehéz és imádkozom érted”. Ugyanaz a mondat volt, mint ami a Kivonulás könyvében elhangzik: „fülembe veszem népem kiáltását, meghallgatom és megszabadítom őt.” Az imádságból élő ember, az egyházát szerető és szolgáló pápa. Ő volt az, aki Szent II. János Pál pápa felvetésére, miszerint szükséges lenne összegyűjteni az egyház tanítását egy katekizmusban, úgy, mint ahogyan az évszázadok során ez többször megtörtént. Ő volt az, aki ennek a munkacsapatnak az élére állt. Ő volt az, aki másokkal együtt, de a végleges formát megszerkesztette. Ő az, aki 1992-ben át tudta adni a pápának, aki viszont az egyháznak adta. Azóta is használjuk. Mindennapi táplálékunk – testvérek. Úgy fogalmazza meg az egyház tanítását, hogy meghív, hogy növekedésre bátorít, hogy a hit, az értelem, az igazság és a szeretet összekapcsolódjon, és ő volt az, aki később ennek a több ezer pontból álló katekizmusnak egy rövidített változatát is elkészítette azért, hogy még könnyebb legyen megismerni, még könnyebb legyen megszeretni az egyház tanítását, ami rendelkezésünkre áll, ezzel tudunk élni. Hálát adunk az ő életéért és irgalommal imádkozunk érette. A hála és az irgalom az, ami most összeköt bennünket, érette, XVI. emeritus pápáért, és a hála az irgalom önmagunkért. Magunkért is imádkozunk, mint az egyház gyermekei. Legfőképpen megköszönjük, hogy az egyház gyermekeiként élhetjük az időt, élhetjük az üdvösség útját, élhetjük az isteni meghívást és az emberi létünknek a kiteljesedését. Ámen.
