Szeptember utolsó vasárnapjára esik Fogolykiváltó Boldogasszony ünnepe, amit a török idők óta megtartanak Búcsúszentlászlón. Bécs török uralom alóli felszabadítása után, 1683. szeptember 24-én a visszavonuló török sereg 3200 foglyot vitt magával, akik csodás módon kiszabadultak a fogságból, erre emlékeznek.
Az idei alkalomra az esős idő ellenére több százan zarándokoltak el a kegytemplomba, számos helyről busszal érkeztek zarándokcsoportok.
Délelőtt szentmisét mutatott be Péceli Bence Imre karmelita szerzetes, majd dr. Udvardy György veszprémi érsek celebrálta az ünnepélyes búcsúi szentmisét, amelyen jelen voltak a Keszthely–Zalaszentgróti Esperesi Kerület megjelent papjai, s közreműködött zenei szolgálatával a Magyar Honvédség Légierő Zenekara.
A szentmise elején Tódor Szabolcs plébános úr köszöntőjében így fogalmazott: „E sok-sok zarándok, aki ma eljött ide a Szűzanyához, a vágyuk a Szentlélek segítségével az, hogy Érsek atya közreműködésével, gondolatain keresztül, valamit lelkileg a tarsolyukban hazavihessenek. Ha Égi Édesanyánk két szép szemébe nézünk, elmúlik minden gondunk, minden bánatunk. Népünk ezt érzi évszázadok óta, és nemcsak érzi, hanem tudja is.”
Az ünnepélyes búcsúi szónok homíliája elején elmondta: „A mostani ünnepi alkalommal úgy tekintünk Boldogságos Szűz Máriára, mint Fogolykiváltó Boldogasszonyra. Úgy tekintünk Égi Édesanyánkra, mint aki segített a szabadságunk visszaszerzésében, mint aki segít bennünket abban, hogy szabadok tudjunk lenni. Nem más miatt van ez, mint azért, mert az Isten Jézus Krisztussal, az emberiség megváltójával, Mária fiával, megszabadított bennünket bűneinktől. Megszabadított bennünket bűneinktől, az áteredő bűntől, annak minden terhétől, megszabadított bennünket személyes bűneinktől. Isten gyermekei vagyunk, szabadsággal ajándékozott meg bennünket, mert nekünk adta a Szentlelket. Bennünk van Istennek a lelke, bennünk van Krisztusnak a lelke, az Atyának a lelke, és az egyház tagjaivá váltunk, egymás számára pedig testvérek lettünk.”
A veszprémi Főpásztor prédikációjában továbbá elmondta: „Isten az Atya, Isten az irgalmas, Isten, aki éltetni akar, fia által megszabadít bennünket, szabadsággal ajándékoz meg, megmutatja nekünk az élet útját, odaadja a lelkét, hogy szabadok legyünk, és ránk bízza emberi méltóságunkat. S persze itt van az emberi létnek a nagy misztériuma. Szabadok vagyunk, ismerjük az Isten jóságát, ismerjük a szabadságnak az örömteli ajándékát, ismerjük emberi méltóságunkat, és mégis érthetetlen módon, fájdalmas módon istenellenes módon, az ember méltósága elleni módon, szembe szegülünk az Istennel, bűnt követünk el. Honnan van ez? Miért van ez? Tudjuk, hogy a bűn elveszi a szabadságunkat. Elveszi Isten gyermeki méltóságunkat. Azt a szabadságot, amit megkaptam a keresztségben, a bűn, a bűnös szokások, mind-mind ellopják tőlem. Nem vagyok szabad, vagyis, ha nem vagyok szabad, akkor valakinek a foglya vagyok, valaminek a foglya vagyok. Az, aki rabságban van, az, akitől elvették a szabadságát, szenved, mert nem az, aki lehetne, nem tudja megvalósítani vágyait, nem tud megfelelően szeretni, nem tudja elérni a céljait, nem tudja megélni kapcsolatait. Miért? Mert elvették tőle, vagy mert odadobta ő saját maga, lemondott erről a szabadságról. Nem szabad, szenved és küzd, próbál szabadulni. S ami a tragédiának a következő lépése, akár meg is szokhatja ezt. Akár kialakíthatja azt a szokásrendszert, amikor azt mondja, én már csak ilyen vagyok, az életem már csak ilyen. Így kell élnem. Elkezd idomulni fogságához, elkezd idomulni rabságához, valamiféle boldogság morzsákat próbál gyűjtögetni, birtokolni, de ez semmi ahhoz képest, amit a szabad ember méltósága jelent.”
Dr. Udvardy György veszprémi érsek így fogalmazott ünnepi prédikációjában: „Most itt vagyunk, mert szeretnénk engedni, hogy ráismerjük megkötözöttségünkre, rabságunkra, és végre tudjunk őszintén kiáltani, ments meg, szabadíts meg, mert elvesztem! Boldogságos Szűz Mária ott van Jézus keresztjénél, s ő anyaként viselkedik. Magához hív bennünket, magához ölel bennünket, s mint ahogyan mi is édesanyánktól számtalanszor tapasztaltuk: magához ölel, és pontosan tudja, hogy mi történik velem, pontosan tudja, hogy mi van az életemben, még csak el sem kell mondani, még csak meg sem kell fogalmazni, mert tudja. Ő szeret, s mert szeret, ezért nagyon nagy szeretettel, nagyon nagy tisztelettel, nagyon nagy boldogsággal, de mégis figyelmeztet, mégis arra irányítja a figyelmemet: ismerd el fiam, ismerd el lányom, ez nem jó, ez rossz. Nem erre kaptál meghívást, nem erre tanítottalak, nem ezt a példát láttad, ismerd el. És ez az anyai fölismerés, ez az anyai segítés: ismerd el, hogy hibáztál, hogy felcserélted méltóságodat, ettől ne féljünk.”
A szentmise végén Tódor Szabolcs plébános köszönetet mondott mindazoknak, akik az ország számos részéről elzarándokoltak Búcsúszentlászlóra.
