A barokk-kori székesegyház a 1900-as évek elejére már igen rossz állapotba került. Falait repedések tarkították, így egy jelentős átépítés kezdődött Hornig Károly püspöksége idején. A tervanyag szerencsésen fennmaradt a Veszprémi Főegyházmegyei Levéltárban.
Ádám Iván (1884-1928) veszprémi prelátus, éneklőkanonok, egyháztörténész, tanár, a pálos rend középkori templomainak és kolostorainak kutatója, figyelemmel kísérte a nagyarányú bontással járó átalakítási munkálatokat. Megfigyelései a Veszprémi Hírlapban jelentek meg először, majd összefüggő szövegként egy 1912-ben megjelent könyvben tette közzé, melyek pótolhatatlan információkkal szolgálnak. Ugyanakkor készültek Becske Adolf fényképfelvételei. 1912-ben „A veszprémi székesegyház a barokk korban” címmel 76 kartonra kasírozott nagyításból kétkötetes, bőrkötéses „Albumot” állítottak össze, mindösszesen 4 példányban. A fényképek a székesegyházat teljességre törekvően mutatják be a bontást megelőző állapotában és a munkálatok közben. Ádám Iván megfigyeléseit hitelesítik és értelmezik a nyilvánvalóan együttműködésével készült felvételek.
Ádám Iván Veszprém város díszpolgára, utca viseli a nevét Veszprémben és Sümegen is. Nevéhez kötődik sok jótékonysági képviselet megalapítása. Sírja a veszprémi alsóvárosi temetőben található.
Iván atyáról bájos anekdoták is fennmaradtak:
Ádám Iván, legjobb barátjával Molnár Dénes prelátus-kanonokkal (Dingó bácsi) 20 évet töltöttek együtt stallumukban. Életük utolsó éveiben Dingó bácsi megőrizte szellemi képességét, de elvesztette járóképességét. Levegőzni csak tolókocsin tudták kivinni. Iván bácsi ezzel szemben futni tudott, de nagyfokú agy-érelmeszesedéstől szenvedett, beszámíthatatlanná vált. Iván bácsi elment Dingó bácsihoz:”Gyere sétálni!” – „Te Süsü, tudod, hogy én nem tudok járni!” – „Nem, mert nem akarsz. Lusta vagy sétálni!” Iván bácsi egyébként szinte futva sétált fel-alá a várban. Elfutott a székesegyházhoz, felnézett a toronyórára, hozzáigazította a zsebóráját. Elfutott a Tűztoronyhoz, felnézett az órára, hozzáigazította a zsebóráját. Visszafutott a székesegyházhoz, megint óraigazítás következett. Iván bácsi szellemi elesettségében is megőrizte szeretetét és jószívűségét. Szinte minden jövedelmét elosztogatta. Sokan vissza is éltek jóságával és szinte kifosztották. Egy idő múltán már úgy intézte el a pénzét, hogy amint megkapta, le is vitte Komjáthy polgármesterhez, letette az asztalára az összeget: ”Kórház, szegényház, árvaház!” és ment tovább. A város aztán arra használta a pénzt, amire akarta…
