Számos programot rendeznek Veszprémben a vasárnapig tartó Gizella-napok keretében. Az események között lesz kerekasztal-beszélgetés, koncert, díjátadó, felvonulás és kirakodóvásár is.

Szerdán délután 4 órakor Szent helyek Veszprémben címmel kerekasztal-beszélgetést rendeznek a katolikus, református és evangélikus egyházak képviselőivel a Szent Mihály-bazilika altemplomában, este 8 órakor pedig a Csermák Zenei Napok keretében hangverseny lesz a bazilikában.

Csütörtökön a várszínpadon este fél 6-kor az angers-i Scénefonia Zenekar ad koncertet.

Pénteken találkoznak a Gizella-napok idei díszvendégei, Kaposvár képviselői helyi alkotókkal a művészetek házában, délután 5 órakor lesz a Csermák Zenei Napok gálahangversenye, ahol átadják a Csermák-díjakat. Az érseki turisztikai központban, a Szaléziánumban pedigÁrpád-házi szentjeink címmel nyílik kiállítás. A várszínpadon este 7 órakor adják át a Veszprém városért – Pro Urbe emlékérmeket, majd Rátóti Zoltán koncertezik. Este fél 9-kor kezdődik Tűzsólymok címmel a Kaposvári Fekete Hollók Rendjének tűztánc- és tüzes látványshowja.

Szombaton 10 órakor ünnepi szentmisére kerül sor a Szentháromság téren veszprémi kötődésű szentek és boldogok ereklyéinek jelenlétében. Szentbeszédet mond Majnek Antal munkácsi megyéspüspök. A szentmise után az ereklyéket ünnepélyesen átszállítják a bazilikába. A bazilika, a Szaléziánum, valamint a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény részletes  programjai a Veszprémi Főegyházmegye honlapján olvashatók:https://archiv.veszpremiersekseg.hu/wp-content/uploads/2013/03/GIZELLA_NAPOK.jpg.

A hagyományokhoz híven népművészeti kirakodóvásárt is rendeznek az Óváros téren, aKolostorok és kertek sétaút mentén kézműves foglalkozások és gyermekprogramok várják az érdeklődőket. 9 órától 16 óráig tart a Kócoska Mesebolt játéknapja: a különleges, fejlesztő játékújdonságok bemutatója és kipróbálása. A sétaút egyik állomásán, a Betekints-völgyben szombaton déltől délután 4 óráig egy lovagváros épül fel, ahol a 11. századtól a 18. századig terjedő időszak egy-egy szeletét ismerhetik meg a látogatók. Lovagi sátrak, jurták, korhű díszletek, jelmezes szereplők jóvoltából egy meseszerű történelmi utazásra várják az érdeklődőket.

A fesztivál egyik leglátványosabb eseménye: a történelmi személyiségek jelmezes felvonulása a várba szombaton 5 órakor kezdődik majd.

Szintén szombaton, 4-től 6 óráig a Dubniczay-palota udvarán őseink mesterségeit mutatják be, majd 6-kor kezdődik az ünnepi műsor, amelyen átadják a Gizella-díjakat. Végül este 9 órakor utcabál zárja a napot.

Vasárnap folytatódik a népművészeti vásár, délelőtt kulturális műsorok szórakoztatják az érdeklődőket az Óváros téren, délben pedig A Holdkirály palotája című interaktív mesejátékot mutatja be a Kabóca Bábszínház ugyanott. Délután a várszínpadon és az Óváros téren nemzetiségi műsorok lesznek.

A részletes program Veszprém város hivatalos turisztikai oldalán olvasható: http://www.veszpreminfo.hu/images/stories/hirlevel/2013_maj/gizella_napo…

MTI/Magyar Kurír

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »