Június közepétől indult el a Katolikus Karitász „Vár a nyár” táboroztatási programja.

Balatonakaliban a Katolikus Karitász jóvoltából a Veszprém Főegyházmegyei Karitász csoportnak 45 gyermek üdültetésére nyílt lehetősége. Az idei táborban Várpalotáról, Berhidáról, Peremartonból, Veszprémből, Kislődről érkeztek gyermekek erre az egy hétre. A szervezők rengeteg programmal készültek, így sok élményben gazdagodhatnak a táborlakók, hiszen három sportpálya áll a rendelkezésükre a tábor területén, két focipálya, egy röplabdapálya, de emellett nagyon sokféle érdekes játék van és hát természetesen a Balaton közelsége, a balatoni élményekkel is gyarapodhatnak a gyerekek. Ellátogatnak a sümegi várba, felkeresik Sümeg nevezetességeit, katolikus templomait, az afrikáriumot, illetve a várlátogatás kapcsán egy lovagi tornán is részt vehetnek a gyerekek.

Hétfőn a tábor nyitónapján dr. Udvardy György veszprémi érsek atya mutatott be szentmisét a táborozó gyermekek számára. Érsek atya ebben kiemelte azt, hogy a gyerekek figyeljenek oda egymásra, legyenek türelmesek egymáshoz, elsősorban a másikban a jót vegyék észre, ne pedig a gyengeséget.

Hálásan köszönjük érsek atyának, hogy megtisztelt bennünket jelenlétével buzdította a gyerekeket a jó megtételére, és bízunk abban, hogy a gyerekek sok-sok élménnyel gazdagon térhetnek haza majd az otthonaikba.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »