A Családok X. világtalálkozójához kapcsolódóan a Veszprémi Érsekség családi napokat szervezett, aminek zárásaként Udvardy György érsek atya mutatott be szentmisét Veszprémben, az Árpád-házi Szent Margit-templomban június 26-án vasárnap.
Udvardy György érsek atya homíliáját olvashatják:
Kedves testvérek!
A mai szentírási szakaszok alapvetően és lényegileg a figyelmünket Jézus Krisztus követésére és követésének a természetére irányítják.
Az evangélium meghív bennünket arra a belső útra, ami Jézusnak és a hozzá kapcsolódni akaróknak a belső útja. Jézus elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy – és az evangélium hozzáteszi a célját is -, hogy ott szenvedjen és megdicsőüljön. Jézus úgy megy Jeruzsálembe; hogy Ő akar Jeruzsálembe menni, akar a szenvedés és a megdicsőülés helyére menni. Többen szeretnék Őt követni: szamaritánusok, de kifejezik ellenérzésüket, mert másként gondolkoznak vallásról, törvényről. Másféleképpen gondolkoznak az Istenről; elutasítják. Aztán ott vannak az Őt őszintén követni akarók, de mindannyian feltételt fogalmaznak meg: – engedd, hogy előbb. S fölsorolják az egyébként teljesen jogos kötelezettségüket a szülőkkel szemben, családdal szemben, a halottakkal szemben. Jézus ezeket a kötelékeket nem megveti, nem megsemmisíti, nem semmibe veszi, hanem ezeket a kötelékeket is az Ő követésének a logikájába állítja be. Aki követni akarja Jézust – Jézus követése mindennél több, mindennél nagyobb, mindennél előrébb valóbb és ebbe a követésbe emeli be a vallásosságot. Ebbe a követésbe emeli be a családon belüli kapcsolatot, az egyéb kötelezettséget, ami mindennapi életünket meghatározza és annak részét képezi. A hagyományt a szülőkkel, a családdal, a halottakkal való kapcsolatunkat. Jézus Krisztus követésében van ezeknek értelmük. Így tekintünk most mi magunk is a mai napon Jézus Krisztus követésére, követésének az elemeire, amelyeket tanulnunk kell, vagy amelyben erősödnünk kell. Hiszen ismerjük, hiszen már döntöttünk, de néha megfeledkezünk róla, néha meggyengülünk. Néha új szituációba kerülünk és akkor nem tudjuk, mit jelent pontosan Jézus Krisztusnak a követése.
Mind az ószövetségi olvasmány, mind pedig Pál apostolnak a levele figyelmeztet bennünket: Jézus Krisztusnak a követése bizalmat kíván. Nagyon nagy ajándék a bizalom az életünkben. Valójában nem is nagyon tudjuk, hogy mitől van, vagy mitől nincs valakivel kapcsolatban. Pontosan tudjuk, a bizalom éltet, a bizalom jövőt ad, a bizalom értelmez, közösséget teremt, értelemet ad. Míg a bizalmatlanság elválaszt, leszűkít, ellenségessé tesz, szembe állít. Csak bizalommal lehet követni valakit. Bízom a szüleimben, bízom a tanáraimban, bízom azokban, akik valamilyen területen fölkészülten és a közösség nevében megbízást gyakorolnak, ezáltal elfogadom az ő igazságukat. Jézus Krisztusnak a követése a bizalmon túl, szabadságra épül. Erről beszélt Pál apostolnak a levele: szabadságot nyertetek, szabadságotok az életre szól. Szabadságot megnyertétek, el ne tékozoljátok, el ne veszítsétek. Így van ez a követéssel kapcsolatban is. Nem lehet egy személyt, nem lehet egy kiemelkedő értéket szabadság nélkül követni mert akkor abba belefeszülök, mert akkor abba belerokkanok, mert nem lesz igaz, mert hazug lesz. Mert csak ideig-óráig tudom követni, vagy ha valami nehézség van, akkor feladom a követést. Szabadon tudok elköteleződni, szabadon tudom az életemet odaajándékozni egy személynek. Szabadság nélkül ez borzasztó, ez nem éltet. Ugyanakkor a követéshez hozzátartozik a feltételnélküliség. Nem is tudjuk értelmezni, még ha nagyon sokszor sérült emberi természetünk ebbe az irányba hajlik: szeretlek, ha…követlek, ha…Vagyis nem a másik iránti bizalom, elköteleződés, szabadság emelkedik ki, hanem én magam. A magam feltételeivel, magam korlátaival, esetlegesen, magam érdekeivel. Jézust feltétel nélkül szeretjük, feltétel nélkül követjük. Nem akkor, amikor jól megy a sorsom, ha értem, ha jó közösség vesz körül, ha minden számomra értelmezhető módon alakul. Hanem úgy, ahogyan Ő él. Ebben az összefüggésben érdemes megfontolni, ami az evangélium elején elhangzott: Jézus elhatározta, hogy Jeruzsálembe megy, hogy szenvedjen és megdicsőüljön. Vagyis; az Ő szenvedésében és megdicsőülésében is akarok azonosulni vele. Azonosulás Jézus személyével, Jézus sorsával.
Mint ahogyan a Szentmise elején is említettem, a mai napon különös módon is hálát adunk családjainkért. Akik itt jelen vannak; szülők, gyerekek, nagyszülők. Akik távol vannak, vagy más templomokban ünnepelnek, vagy valamiért esetleg fájdalmas okok miatt, nem is tudnak ma ünnepelni. Gondolunk rájuk, imádkozunk értük. Miért? Mert éppen a család nevel bennünket legjobban pótolhatatlan módon, nélkülözhetetlen módon Jézus Krisztusnak a követésére. Hiszen a család tanít bennünket szeretni, tanít bennünket kilépni önmagunkból, tanít bennünket szabadságban elköteleződni. Enélkül nem tudunk sem természetesen, sem egészségesen élni.
Jézus Krisztus szabadságra szólított fel bennünket, és szabadsággal ajándékozott meg bennünket – ismétlem, a Szentleckének a tanítását. Ugyan csak a családban tanuljuk meg a nemzedékek közötti egységes kapcsolatot, ahol megszűnik az önzés, ahol megszűnik az a fajta közvetlen érdek, ami csak nekem szól, csak közvetlen szükségleteimnek vagy érzéseimnek. Gyermekek, szülők, nagyszülők kapcsolata; Istentől akart egység. A család megtanít bennünket bízni. Bízni édesapában, aki kézzelfoghatóvá teszi, közelebb hozza hozzánk Istennek a szeretetét, tekintélyét, bizalmát. Megtanulunk bízni édesanyában, aki közel hozza hozzánk a figyelmet, Isten gondoskodó szeretetét kézzelfoghatóvá teszi. Megtanulunk bízni a testvérekben, akikre számíthatunk, akiktől ugyan különbözünk, de mégis együvé tartozunk. A testvéri közösséget még inkább eggyé teszi a közös krisztusismeret és a Krisztusban való közösség.
Az elmúlt napokban Ferenc pápa többször tanított, többször beszélt – éppen Rómában – vele együtt ünneplő családokkal, családokhoz szólva. Ő maga emelte ki; akkor lehet valakit követni, ha maga is ragaszkodik az ő hivatásához egyértelműen, megkérdőjelezhetetlenül. Ez így van! Egy tanár előttünk azért is tud példa lenni, mert szereti, mert ragaszkodik ahhoz, amit megismert és amit szeret. Azért tudunk bármilyen hivatásban lévőt követni, mert látjuk, hogy szereti azt, amit követ. Ezért tudjuk édesapát, édesanyát szeretni és követni, mert látjuk, hogy szereti azt, aki ő maga: édesapa, édesanya, házastárs. Azt lehet követni, azt a személyt, aki örömmel, szabadon szereti és ragaszkodik ahhoz, aki ő maga. Mennyire szükség van erre… Mennyire szükség van magunk között , keresztény közösségben, családi közösségben is. Ne gyengüljünk el abban, akik vagyunk sem a követésben, sem a példaadásban. A család tanít bennünket arra is testvérek, hogy úton vagyunk. Úton vagyunk, mert egymást jobban megismerhetjük napról-napra, mert a szeretetnek új formáit élhetjük meg, mert önmagunkat másként ismerjük meg, és tudunk növekedni a szeretetben, istenismeretben.
Mai napon különös módon is adunk hálát családjainkért, és hálát adunk azokért a tanításokért, azokért az alkalmakért, amelyek a plébániaközösségekben, vagy éppen a családpasztorációs munkatársak segítségével az elmúlt hetekben történtek. Éppen azon anyag alapján, amit római ünneplésre készülve Ferenc pápa nyújtott át nekünk az életszentségről, az állhatatosságról, a testvéri szeretet gyakorlásáról. Hálásak vagyunk, hogy részesei lehettünk ennek a katekézis sorozatnak. Hálásak vagyunk Főegyházmegyei Családi Napok elmúlt napokban megtartott programjaiért, az ottani közösségekért, az előadókért, a gondolatokért. Talán a döbbenetért, de az örömért is, azért, hogy növekedni tudjunk. Ez a mai nap erősíteni akar bennünket, hogy védelmezzük a családokat, mert igen-igen rászorulunk erre. Ezért a Főegyházmegye intézményei, oktatási intézményei, pasztorális intézményei, plébániai közösségek, mind-mind arra akarunk figyelmet fordítani, hogy az Istentől akart kötelezettséget – a családot – erősítsük, bátorítsuk fiataljainkat a döntésben, a krisztuskövetésben, az elköteleződésben, az Istentől akart emberi méltó életnek a megélésében.
Testvérek lehet, hogy úgy érezzük – érezhetjük is akár -, hogy néha ez nehéz. Igen, de mi ismerjük Krisztust. Ismerjük az Ő példáját, ismerjük Egyházunk tanítását, ismerjük Egyházunk hagyományát. Mi vagyunk az erősek, még ha érezzük gyengeségeinket is. Milyen nehézséggel küzdhetnek azok a családok, akiknek nincs Krisztusuk, akiknek vágyaik vannak a szépre, a jóra, az igazra irányulóan, de nem tudják, hogy merre irányul. Nem tudják magukat teljesen, végérvényesen elkötelezni Krisztus mellet, s ez nem morális kérdés feltétlenül. Hanem Krisztus ismeretének a hiánya. Mennyire nagy a felelősségünk, hogy ebben segítségükre legyünk. Mennyire nagy a felelősségünk a gyermekeink felé, hogy Krisztust jól megismerjék, Krisztust megszeressék, Krisztust szabadon tudják követni. Mért? Mert ezt teszi édesapa, ezt teszi édesanya, ezt látják a keresztény közösségekben. Adja Isten, hogy legyen ehhez bátorságunk – legyen ehhez erőnk – s legyen ehhez erőnk, hogy képviselni tudjuk apostol módjára a családnak a szentségét.
Tegnap Ferenc pápa a római találkozón missziós küldetéssel ruházta fel a családokat, ezért imádkozott. Ezt a záró és küldő imát fogom majd a Szentmise végén magam is imádkozni az itt jelenlévő családokért, s azokért is, akik Egyházmegyénkben a krisztusi elköteleződés mellett döntöttek. Ámen.
A szentmise záró áldása előtt érsek atya felolvasta a családok X. világtalálkozójára írt imádságot, amely dicséri Istent a család nagy ajándékáért, a szeretetkapcsolatok kiemelt helyéért.
“Családi szeretet: hivatás és az életszentség útja. Mennyei Atyánk, itt állunk előtted, hogy dicsérjünk Téged és hálát adjunk Neked a család nagy ajándékáért. Hozzád imádkozunk a házasság szentségében megszentelt családokért, hogy fedezzék fel újra minden nap a kapott kegyelmet, és mint kicsiny családegyházak, tanúságot tudjanak tenni jelenlétedről, és Krisztus szeretetéről, amellyel szereti az egyházat. Hozzád fohászkodunk azokért a családokért, akik nehézségeken, szenvedésen, betegségen vagy olyan megpróbáltatásokon mennek keresztül, melyeket csak Te ismersz. Támogasd őket, és tudatosítsd bennük a megszentelődés útját, melyre hívod őket, hogy megtapasztalhassák végtelen irgalmadat, és új utakat találjanak a szeretetben való növekedésre. Hozzád imádkozunk a gyermekekért és a fiatalokért, hogy találkozhassanak Veled, és örömmel válaszoljanak a hivatásra, melyet számukra kigondoltál. Hozzád szól a fohászunk a szülőkért és a nagyszülőkért, hogy tisztában legyenek azzal, hogy Isten atyaságának és anyaságának jelei, aki gondoskodik gyermekeiről, akiket Te testben és lélekben rájuk bízol. Azért a testvériségért, melyet a család ajándékozhat a világnak. Urunk, tedd, hogy minden család meg tudja élni az életszentségre szóló hivatását az egyházban, főszerepet vállalva az evangelizálásban, az élet és a béke szolgálatában, egységben a papokkal és minden életállapottal. Áldd meg a családok világtalálkozóját. Ámen.”
A szentmise után a templomkertbe vártak mindenkit egy kötetlen beszélgetésre, szerény agapéra.
A családok X. világtalálkozójának négy napon át tartó programjai a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával valósult meg, amit a Veszprémi Főegyházmegye Családpasztorációs Irodája szervezett és bonyolított le. Hálásan köszönjük munkájukat!
