A húsvétra felkészítő negyvennapos böjt hamvazószerdán veszi kezdetét, amely idén február 14-ére esik. A keresztények ebben a bűnbánati időszakban Jézus Krisztus feltámadásának, a húsvétnak a megünneplésére készülnek, a hitben való elmélyülés, a kiengesztelődés és a lemondás segítségével.

A negyvennapos böjt a IV. századra vált általánossá a keresztény világban. A vasárnapot, mivel e napon az Úr feltámadását ünnepeljük, az Egyház nem tekinti böjti napnak, így a VII. század óta szerdai nappal kezdődik a nagyböjt, tehát hamvazószerdától húsvét vasárnapig a böjti napok száma éppen negyvenet tesz ki. A XI. századig olyannyira szigorú volt, hogy késő délutánig semmit sem ettek; húst, tejterméket és tojást pedig a böjti napokon egyáltalán nem fogyasztottak.

Napjainkra az Egyház mára enyhített a böjti szabályokon, de hamvazószerdára és nagypéntekre szigorú böjtöt ír elő: a 18 és 60 év közötti hívek lehetőleg csak egyszer étkezzenek és még kétszer vehetnek magukhoz élelmet (hazánkban ez a szabály abban a formában honosodott meg, hogy csak háromszor lehet étkezniük és egyszer jóllakniuk). E két napon és nagyböjt többi péntekén 14 évesnél idősebb tagjait arra kéri az Egyház, hogy a böjti fegyelem részeként ne fogyasszanak húst.

A görögkatolikus egyházban hamvazószerda előtti hétfőn megkezdődik a nagyböjti időszak.

Fontos azonban rámutatni arra is, hogy a húsételtől való tartózkodás nem önmagában tekinthető böjti cselekménynek. Egyszerűen a hús fogyasztása az ókori – középkori ember számára sokszor ritka, ünnepi alkalomnak számított, vagyis az erről való lemondás az adott kultúrában valóban a bánat és az önmegtagadás alkalmas kifejezőeszközének bizonyult. E gondolatot tovább folytatva, kiegészítve azzal, hogy az ószövetségi gyakorlatban az egyéni bánatnak is számos formája lehetett, kérdésként áll a külső böjt gyakorlata a modern ember előtt, azaz mi az az érték, szokás az életemben, amihez általában ragaszkodom és az Isten előtti meghajlás jeleként szívesen lemondanék róla?

Dr. Udvardy György  február 14-én, szerdán 16:30-kor Veszprémben a Feltámadt Üdvözítő (Károly)-templomban celebrál szentmisét hamvazószerda alkalmából és kezdi meg nagyböjti lelkigyakorlatát.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »