A Veszprémi  Főegyházmegye papi és a civil koordinátoraival augusztus 18-án megkezdték a 2022/23-as tanévet.

Márkón a templomban szentmisével kezdődött a munkanap, aminek főcelebránsa Primász Gábor Róbert c.esperes, pápateszéri plébános, a pápai és a zirci kerület papi koordinátora volt.

Szentbeszédében lelkesített mindenkit és arra buzdított, hogy soha ne veszítsék el a reményt, hiszen a nehézségek ellenére Isten segítségével az év végére csodálatos dolgokat lehet kihozni egy tanévből. A lelkek a hitoktatók közbenjárásával tudnak fejlődni, ami hatalmas kincs egy hitoktató kezében.

Ezt követően a Márkói Szent Rita Közösségi Házban került sor a tanácskozásra. Felker Zsolt hitoktatási referens elmondása alapján a következő tanév végén a Főegyházmegye áttér a Katadmin rendszerre fokozatosan a Bellarmin rendszer mellett, de erről Kutiné Gyűrű Eszter beszélt, aki Budapesten részt vett egy továbbképzésen.

Csomay Tünde főkoordinátor az elkövetkezendő tanévben történő ellenőrzések fontosságára hívta fel a figyelmet, így a pontos havi Bellarmin rendszer vezetésre valamint a határidők betartására.

Tudjuk, hogy a tanév elején nagyon sok az adminisztráció, ezért Dr. Mátyásné Horváth Marietta pedagógiai munkatárs összeállítása alapján átbeszélték a következő pontokat:

A Hitoktatási Iroda és minden civil és papi koordinátor elérhetősége

  1. Új belépő hitoktató dokumentációja
  2. Hitoktatási adatlap a hitoktatók adatrendszere
  3. Hitoktatási engedély, Missió Canonica
  4. Munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítés kérelem/nyilatkozat
  5. Kiküldetési rendelvény elszámolásának igénylésének folyamata
  6. Távollét kimutatási táblázat vezetése
  7. Hittanórákkal kapcsolatos változásról bejelentő táblázatok, nyilatkozatok menete

Kutiné Gyűrű Eszter Katolikus Iskolák hitoktatóinak koordinátora pedig elővetítette a KATADMIN rendszer bevezetéséről a tudnivalókat.

Fontos róla tudni, hogy gyors és felhasználó barát. A naptár nézet jól áttekinthető. Lehetőség van tanmenet feltöltésre. A járvány megmutatta, hogy milyen nagy szükség van a helyettesítés megszervezésére, a Katadminon van térkép, így sokkal egyszerűbb megszervezni a helyettesítést az iskolákban. Nagyon fontos, hogy nem kell minden évben feltölteni a csoportokat és az elmúlt év órái is megmaradnak. Egyszerűen és gyorsan lehet adatot szolgáltatni. Van lehetőség továbbképzésekre jelentkezni, órát látogatni, mentorálni. A plébánosi ajánlások is megoldhatók a Katadminon keresztül. Elektronizált, áttekinthető a szerződéskötési folyamat a hitoktatóval. A Katadmin dinamikusan továbbfejleszthető, középtávú tervek közt van, például az útnyilvántartás rögzítésének lehetősége.

Az előadás végén elköszöntünk Paulics Piroska koordinátorunktól, aki több mint egy évtizedig volt koordinátor a zalaszentgróti és keszthelyi kerületekben. Hitoktatóként folytatja főállásban a munkát, de megígérte, hogy tanácsaival továbbra is támogat bennünket.

                                                                                   Csomay Tünde

                                                                                    főkoordinátor     

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »