– Isten nagy ajándékát élhetjük meg a nagyböjti szent időben. Szükségünk van arra, hogy rádöbbenjünk újból és újból, hogy Isten szeret bennünket. Rádöbbenjünk arra, hogy az életünk önmagunktól és önmagunk által nem mindig irányítható, hogy vágyaink, terveink elválnak a realitástól. Mennyire szükségünk van arra, hogy őszintén szembesüljünk azzal, akik vagyunk és milyen nagy ajándék az, hogy Isten tudja ezt. Egészen közel jön hozzánk és bátorít: ismerd fel méltóságodat és akkor felismered gyengeségeidet, felismered mindazt, ami nem méltó hozzád, amit el kell engedni, amit nem is akarsz, ami nem is vezet életre. Felismerjük, hogy van erőnk van bátorságunk – fogalmazott homíliájában dr. Udvardy György érsek.
Február 26-án, hamvazószerdán Veszprémben is szentmisével, illetve a hamvazás szertartásával kezdődött meg a húsvéti készület negyven napja, a nagyböjt. A Szent Mihály Bazilikában dr. Udvardy György érsek mutatott be szentmisét dr. Takáts István érseki helynökkel, Nagy Károly apát, kanonok plébánossal és Felker Zsolt káplánnal.
A főpásztor szentbeszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a nagyböjt Istennek a nagy ajándéka. A felismerésnek, a megbánásnak, az Istenhez fordulásnak, a kiengesztelődésnek a jóvátételnek, vagyis a megtérésnek az ideje. Fontos felismerni, ki vagyok valójában, milyen vágyaim vannak? Mi az, ami erőt ad? Mi az, ami elveszi szívemből, elmémből, tagjaimból az erőt? Mi az, ami becsap mi az, ami igaz az életemben? – tette fel a kérdéseket az érsek. – Mennyire fontos, hogy szembesüljünk őszintén – nem vádlóan – hanem szeretettel önmagunkkal. Hiszen érezzük életünknek a súlyát. Hány igaz erőfeszítést engedtünk el, mert gyengének bizonyultunk: vagy érzelmeinkben, vagy akaratunkban, vagy szándékunkban. Mert megszoktam vagy mert, kényelmes, úgy gondolom, hogy kevesebbel is beérem, mint az Isten, mint keresztényi méltóságom. Mint mondta: szükséges megbánni. Megbánni azonban pusztán emberi megfontolásból – én jó vagyok, ez csak egy hiba volt, vagy ezentúl majd jó lesz – ez nem igaz. Megbánni azért bánhatom, mert felismerem, hogy az Isten atyám, aki az élettel megajándékozott, aki szeret – fejtette ki az érsek, majd hozzátette, hogy Isten szereti az életemben azt, aki vagyok, a mai napomat, a küzdelmeimet, talán most a nagyböjt elején a félelmeimet is.(…) Kiemelte: az őszinte szembesülés, Istennel való kiengesztelődés, a jóvátétel az élet-halál kérdése mindannyiunk számára. Élet-halál kérdése, hiszen az élet Istenével nem fér össze az, ami a pusztulás, ami a halál, ami a vég, a reménytelenség. Vagy az egyiket tudom választani , s a másikat elvetem, vagy választom a másikat és akkor az elsőt fogom elvetni. Válaszd az életet, ez döntést kíván, de testvérek ezt a döntést már meghoztuk – emlékeztetett Udvardy György érsek. Meghoztuk akkor, amikor kereszténnyé lettünk. Most nincs másról szó a nagyböjti időben, minthogy keresztényi mivoltunkat akarjuk ismét elevenen, dinamikusan, frissen, üdén megélni. Úgy, hogy az életre vezessen. A keresztségi döntésünket szükséges megújítani. Ez nem más, mint a húsvét ereje, a húsvét ajándéka, valami, ami elveszett, ami veszni látszott, amit eltemettek, ami megsemmisülni látszott és életre kelt, erővel végérvényesen- hangsúlyozta György érsek, majd hozzátette: Megtérésünk a Húsvét misztériuma, a Húsvét nagy ajándéka. Arra hív bennünket nagyböjt idején Egyházunk, hogy teljes valónkat járja át a Húsvét ajándéka az értelmemet, érzelmemet, kapcsoltaimat, akaratomat, múltamat, emlékeimet, a jövőmet is, amit nem birtoklok, de Isten benne van ebben a jövőben. A megtérés teljes változást kíván tőlünk- hangzott el a prédikációban. Nem kicsit, nem valami jobbítást, nem valami helyrehozást, hanem tökéletes megtérést, tökéletes megújulást. Ehhez kitartásra, bátorságra és gyökereket érintő változásra van szükség. Nem pusztán kényelmesebb életet akarunk, nem pusztán békességesebb kapcsolatot, nem pusztán hatékonyabb életet, mert ezek emberi megfontolások, hanem tejes valónkat akarjuk, hogy átjárja Krisztushoz való tartozásunk. (…) Ha alázattal Isten ajándéka előtt leborulva, magamhoz veszem az Eucharisztiát, akkor a megtérés útján járok. A megtérés nagy ajándéka, hogy Krisztus, akivel egyesülünk az Eucharisztiában még inkább formál, még inkább átalakít bennünket, és ez a hétköznapi mérce. Úgy éljek, arra törekedjek – legyen a nagyböjt ennek az ajándéka – hogy magamhoz vehessem Krisztust, mindig életem bármelyik pillanatában, hogy bennem élhessen, én pedig benne élhessek – hívta fel a figyelmet a főpásztor. Akkor semmi sincs, ami elválaszt bennünket az Istentől, az atyától az élet Istenétől. Hiszen éppen arra akar elvezetni bennünket nagyböjt ideje, hogy Istent bátran szabadon, örömmel atyánknak nevezhessük és felfedezzük benne az életünket. Az élet Istenében. Őszintén tudjunk élni, amikor a nagyböjt elején engedjük, hogy az Egyházunk megtérésre szólítson, engedjük hogy homlokunkra hamut hintsen, és megjelöljön bennünket a kereszt jelével – hiszen már megjelölték homlokunkat a szent krizmával, ami a dicsőség jele – most alázatosan engedjük, hogy Egyházunk érintsen bennünket, jelöljön meg a hamuval és a kereszt jelével. Ez pedig átalakuljon a Húsvét erejében ismét dicsőséges jellé. Nagy alázattal vegyünk részt ebben a szentelményben és hordozzuk bátran az őszinte bűnbánat jelét, hogy a dicsőség jelét is tudjuk hordozni!- biztatta György érsek homília zárásaként a híveket.
A prédikációt követően elvégezték a hamvazkodás szertartását. A hívek homlokát az előző év virágvasárnapján szentelt barka hamujával kereszt alakú hamujellel jelölték meg miközben hagyományosan a következőket mondták: „Emlékezzél, ember, hogy por vagy és porrá leszel!”
