Éppen az evangélium mai szakaszának főszereplője, Simon Péter tette fel Jézusnak korábban azt a kérdést, hogy hányszor kell megbocsátanunk az ellenünk vétkezőknek. Jézus válaszát akkor bizonyára túlzónak tartotta, később azonban saját bőrén tapasztalhatta meg a keresztény tanítás ezen alapkövének megvalósulását emberi és isteni részről egyaránt.
Húsvét hajnalán az üres sír látványának koronatanújává válhatott azáltal, hogy a gyorsabban futott János apostol megvárta őt, az idősebbet és előreengedte. Tette ezt annak ellenére, hogy Péter nemcsak háromszor letagadta, hogy ismeri Jézust, de a kukorékolás felhangzását követő lelkiismeret-furdalása miatti sírása után sem sietett fel a Golgotára mesteréhez… János mégis képes volt arra, hogy elnézze apostoltársa botlását. A mai történetben pedig az isteni részről is egyértelművé válik a rehabilitáció a 3 alkalommal feltett “szeretsz-e engem?” kérdéssel.
Életünkben egyrészt gyakran elvárjuk, hogy hibáinkat elnézzék embertársaink, másrészt sokszor bele sem gondolunk hogy összesen hányszor hallottuk már az oldás Péternek adott hatalmát jelenleg birtokló papság közvetítésével az isteni megbocsátást a szentgyónásaink alkalmával. Péterhez hasonlóan sajnos a mi életünkben is sokszor felhangzik a “kakasszó”, mikor hibáinkkal, bűneinkkel szembesülünk, ám sose felejtsük el, hogy Isten újra és újra felteszi nekünk is a kérdést: szeretsz-e engem? Hiszen Ő előbb szeretett minket.